Herend

2016.02.08. 19:45

Öt épület újult meg Herenden

Herend - Százötvenmillió forint értékben öt intézmény, a régi, illetve az új iskola, az óvoda, az egészségház és az önkormányzat épülete esett át energetikai korszerűsítésen.

Heffler Péter

Hétfő délután a Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tornacsarnokának parkolójában tartották az épületek ünnepélyes átadását.

– Hőveszteségek csökkentését jelenti a beruházás, melyet utólagos hőszigeteléssel, külső nyílászárók cseréjével, födémszigeteléssel értünk el – kezdte Jánszky László polgármester beszédében. – Természetesen a fő cél ezek által az energiafelhasználás minimalizálása és a költségmegtakarítás volt. Nem volt egyszerű határidőre végrehajtani a feladatokat, hiszen november 4-én írtam alá a támogatási szerződést, és másfél hónap állt rendelkezésre, hogy befejezzük a munkálatokat. Ehhez óriási összefogásra és sokak összehangolt, precíz munkájára volt szükség – árulta el a polgármester, majd kiemelte, hogy a közelmúltban lényegesen több fejlesztés történik Herenden, mint a korábbi években.

– Fontosak a helyben megfogalmazott tervek, és hogy mik számítanak prioritásnak. Herend képviselő-testülete egységes és képes megfogalmazni az elérendő célokat – utalt Jánszky László arra, hogy az öt épület energetikai korszerűsítése, melynek során több ezer négyzetméternyi terület szigetelését valósították meg, illetve kétszáz nyílászárót cseréltek le, összefogás nélkül nem valósulhatott volna meg.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a beruházásnak hála korszerűbbé, kényelmesebbé és működésében költséghatékonyabbá tették Herend ezen épületeit.

– Rövid távon már az is óriási nyereség, hogy az itt élő családok, gyermekek, hivatalos ügyeket intéző polgárok komfortérzete javult – mondta Seszták Miklós. – Hosszú távú hozadékai is vannak ezeknek a beruházásoknak, ami azt jelenti, hogy egyrészt a fűtésszámlákon megspórolt pénzt további fejlesztésekre lehet fordítani, másrészt az energetikai korszerűsítés a környezettudatos gondolkodást erősíti. A gyermekeinknek biztosított élhetőbb jövő ugyanis mindannyiunk közös érdeke – tette hozzá a miniszter, aki még kiemelte, hogy ősszel országszerte háromszáznegyvenkét középület újult meg több mint harmincnyolcmilliárd forintos uniós forrásból, míg az elmúlt hétéves uniós ciklusban ezerötszázmilliárd forintos értékben valósultak meg épületenergetikai beruházások.

Címkék#Herend

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!