Herend

2016.08.21. 20:02

Új utakra lépett a fejlődő város

Herend - Az augusztus 20-ai ünnepség keretében szombaton délelőtt adták át a megszépült, megújult Vasút, illetve Kossuth utcát.

Heffler Péter

Nemcsak augusztus 20. adott okot az ünneplésre Herenden, ugyanis az ünnepi mise, a kenyéráldás és a köszöntők után a közel hatszázmillió forintos támogatásból megszépült Vasút és Kossuth utcát is átadták.

Herend új útra lépett emelte ki ünnepi beszédében Ovádi Péter, a Fidesz választókerületi elnöke.

Jánszky Lajos László polgármester és Ovádi Péter új utat ad át Fotó: Heffler Péter

Szombaton nem csak az ünnepi kézművesvásár, a főzőverseny, a különféle táncoszenés produkciók okán költözött nagy élet a településre, hanem, mert egy fontos beruházás végét is üdvözölhették a helyiek.

– Herend utcáit járva látom, hogy az itt élők egy boldog, szorgalmas közösséget alkotnak, ahol időről időre szépül és fejlődik ez a csodálatos bakonyi település – mondta Ovádi Péter a szombati ünnepségen.

– Magyarországot az ilyen kis közösségek teszik sikeressé, az ország kormánya pedig minden támogatást megad, hogy ezen az úton haladjunk is tovább. Kitűnő példa erre Herend legutóbbi fejlesztése, amiben a Kossuth utca és a Vasút utca felújítása közel hatszázmillió forintos állami támogatásból valósult meg. Herend új útra lépett, képletesen, amikor a fejlődést és a jövőbe mutató utat választotta magának, valamint a gyakorlatban is, hiszen a 8-as számú főút fejlesztése mellett most a település belterületén is megújultak az utak – tette még hozzá ünnepi beszédében a Fidesz választókerületi elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!