Hétvége

2007.10.13. 02:29

Változatlan helyzetben

Veszélybe került a 71-est elkerülő út decemberi átadása, mert a kivitelező konzorcium és az alvállalkozók között pénzügyi probléma merült fel, ezért utóbbiak régóta lassítják a munkát.

Halmos György

- Ma az erős verseny, a nyomott árak és a kevés munka miatt jó, ha az összes költség és járulék kifizetése után öt százalék haszon van. Az Út 2000 Kft. mellett a hitelező minősítést a kényszerűség szülte, ugyanis a 71-est elkerülő úton dolgozó cégnek nagyjából hétszázmillió forinttal tartozik a konzorcium.

- A cég még nem rendült meg, de közel van ahhoz, hogy padlóra kerüljön, és akkor kétszáz munkatársunknak nem lesz állása, családjaikkal együtt ezer embert érintene a csőd - vázolja a jövőképet. Az Út 2000 is tartozik, igaz, jóval kisebb tételekkel, de nekik is fizetési átütemezést kellett kérni a beszállítóiktól, bányatársaságoktól.

- Ha nem fizetnek nekünk, az lesz velünk, mint a Mély- építővel - fogalmazott az ügyvezető. Hozzátette: a napokban negyed óráig azt hit- te, hogy közel van a megál- lapodás, ugyanis tárgyalóasztalhoz ültek a Hochtief magyarországi vezetőjével, a Mélyépítő spanyol tulajdonosaival, de hamar szertefoszlott a remény a megegyezés- re - ismerteti az elmúlt napok történéseit.

Az előzményekhez tudni kell, hogy a 71-es elkerülő megépítését a Hochtief és a Mélyépítő Kft. alkotta konzorcium nyerte el. Az építésben a Mélyépítő alvállalko- zóként is közreműködött. A Mélyépítő egyik tulajdonosa a Hochtief AG, Németország egyik vezető építőipari cége. A Mélyépítőnek a cégadatok szerint jelenleg a Hochtief AG 29,41, a Padut Bt. 20,29 és az Equip Tecnic Santandreu S. A. 50,29 százalékban a tagja.

Zsila Géza úgy látja, hogy az övékéhez is hasonló problémákat az okozza, hogy a fővállalkozók sokszor felelőtlenül gazdálkodnak.

- A tartozás nagy része, körülbelül 80 százaléka még 2006-os, a maradék idei. Sok építőipari cégnek az a tragé- diája, hogy elfogy a munkája, azaz nincs olyan jövőbeni szerződése, amiből azt a projektet tudná fizetni, amin jelenleg dolgozik. Más megvilágításban sok építőiparban tevékenykedő cég az elnyert munka előszerződését használja banki hitelfelvételhez. Minél nagyobb volumenű a munka, annál nagyobb lehet a banki hitel, azaz, ha nincs munka, nincs hitel sem. Ennyire egyszerű. Az autópálya-építés ma már nem jó üzlet, legalábbis nem olyan jó, mint évekkel ezelőtt. Egyszerű az ok: nincs munka; idén mindössze az M6-os autópályára, illetve a 8-as főút Márkót elkerülő szakaszára írtak ki tendert.

Ami az egyik cégnek hétszázmillió, az a másiknak nyolcszázezer forint. Igaz, az a főkajári cég, amelyiknek ennyivel tartozik az Út 2000 Kft., nincs csődhelyzetben, de mint az ügyvezető mondta: megér- zik, hogy hiányzik a pénz a kasszából. Főleg úgy, hogy számla után az általános forgalmi adót már be kellett fizetni.

- Ez a körbetartozás; mi hitelezünk az Út 2000-nek, ők a Mélyépítőnek - mondta a neve elhallgatását kérő vállalkozó. A tavalyi évből meglévő tartozást április közepén fizették ki, az idei szállásdíjjal még tartoznak. Azt ígérték, amint megkapják a konzorciumtól a tartozást, fizetni fognak. - Megbízok bennük, mert eddig korrektek voltak, és tudom, hogy ha megkapnák a pénzt, fizetnének. A problémát tovább bonyolítja, hogy a fő- és alvállalkozó egymástól függetlenül birtokvédelmi eljárást indított az épülő útszakaszra a kenesei jegyzőnél. A Mélyépítő kérelmét elutasították, jelenleg a másik fővállalkozó, a Hochtief kérelmét vizsgálják, időközben viszont az alvállalkozók képviseletét ellátó cég is hasonló lépéssel élt a Balaton-parti önkormányzatnál. Az ügy elérte a politikát is, a helyzet mielőbbi megoldása érdekében a regionális fejlesztési tanács elnöke levélben kért tájékoztatást a gazdasági minisztertől. A Mélyépítő nevében nyilatkozó ügyvéd, dr. Dobrossy István lapunknak mindössze annyit mondott: a Mélyépítő és a Hochtief között jelenleg üzleti jellegű vita van, amit nem szeretnének a sajtó nyilvánossága elé tárni. Hozzá- tette, hogy amint megoldó- dik a probléma, akkor jelentkeznek. A Hochtief véleményére is kíváncsiak lettünk volna, de németországi központjukba szerdán elküldött e-mailünkre - a cikk megírásáig, péntek kora délutánig - nem kaptunk választ. Kíváncsiak lettünk volna például arra, miért nem a Hochtief fizet, ha a Mélyépítő nem tud, ugyanis a beruházó szerint a konzorciumi ta- gokat egyetemleges felelősség terheli. Egy biztos: az állam kifizette a teljesített és igazolt szakaszok után a pénzt a konzorciumnak. Arra azonban nincs rálátásuk, hogy a pénzt miként fizetik tovább. Az ügy egyik mellékszála, bár nem jelentéktelen, hogy a két biztonsági cég közötti incidens miatt nyomozást in- dítottak. Szintén mellékszál, hogy az elkerülő úttal kapcsolatos cikkek után megjelent írásokból kiderült, hogy a Mélyépítő érintett 2001-es és 2002-es fővárosi útépítési kartellezési ügyben, amiért hat társával együtt a Gazda- sági Versenyhivatal össze- sen 600 milliós bírságot szabott ki. A 71-es balatoni főút Ba- latonfűzfő-Balatonkarattya közötti elkerülő szakaszának építése 10,3 milliárd forint- ba kerül. Az új útvonal 17,3 kilométeres szakaszából 11,6 kilométernyi egyben a leen- dő M8-as autópálya része lesz. Ezek a tények.

A munka pedig áll. Ez is tény. Ha nem sikerül megállapodni, akkor nem készül el az elkerülő út határidőre. Nem fizet a NIF Zrt. Rosszul jár mindenki: a fő- és alvállalkozók, az állam, a keneseiek és az au- tósok.

Igaz, a következő szezon még messze van.

A NIF Zrt. központjában pénteken délelőtt tárgyalóasztalhoz ültek az értettek. A megbeszéléssel kapcsolatban Béni Gyöngyi, a NIF Zrt. szóvivője azt közölte: az is eredmény, hogy az al- és fővállalkozók tárgyalóasztalhoz ültek. A megbe- szélés résztvevője volt az Út 2000 Kft. ügyvezetője, aki elmondta: nem született ugyan megállapodás, viszont mindenki részéről elfogadható kompromisszumos javaslat körvonalazódott. Javaslatainkat elküldjük a né- met félnek, kedden pe- dig megvitatjuk azokat

- mondta Zsila Géza.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!