Kolostorok között keringve - Hogyan élt Szent Margit a domonkos közösségben?

Rainer Pál régésszel, aki a Margit-romoknál zajló állagvédő munkát felügyeli, arról beszélgettünk, milyen lehetett az élet a veszprémi Szent Katalin domonkos templomban és kolostorban, amikor Margit, IV. Béla lánya itt nevelkedett. Vannak-e sejtéseink arról, mekkora lehetett a kolostor? Vélhetően sokkal kisebb, mint például amilyent Umberto Eco A rózsa neve című regényéből ismerünk.

- A domonkos kolostorok általában kisebb közösségek voltak, Jézus és a 12 tanítvány mintájára egy vezető és 12 szerzetes élt bennük. A veszprémi kolostor is maximum 20 nővérrel működött. Ne feledjük, hogy a Margit-romoknál ma csak a templom egykori körvonalait látni, s csupán a templom déli oldalán a kolostornak egy nagyon kis részét. A kolostor központi épülete a templomtól délre helyezkedett el. A középkori kolostorok hasonló rendszer alapján épültek, mindig a templomot húzták fel az északi oldalon, hogy védje a zord idő ellen a közösséget. A templomtól délre volt egy négyszögletes udvar, amit három oldalról lakószárnyak vettek körül, az északi oldalon kerengővel. De ezeket az épületeket nem ismerhetjük, mivel a helyükön a 18. és 19. században emelt házak állnak, tehát az alapjaik nem kutathatók. Mint ahogyan azt a veszprémiek jól tudják, azért hívják Margit-romnak ezt a kolostort, mert itt nevelkedett 1246-1252 között Margit, IV. Béla király lánya, akit később szentté avattak. Szülei még születése előtt istennek ajánlották, ha megmenti Magyarországot a tatárveszélytől. Margit itt töltötte kislány korának néhány évét, innen került később a budai Nyulak szigetére, amely ma a nevét viseli, és ott élt élete végéig. A kolostort 1240-ben alapította az akkori veszprémi püspök, Bertalan. A domonkos akkor viszonylag fiatal, új keletű szerzetesrend volt.

Mint ismeretes, Margitot csak a második világháború alatt avatták szentté, annak ellenére, hogy halála után, 1271-ben szinte azonnal elkezdődött az ilyen irányú törekvés, aminek nyomán a pápa vizitátorokat küldött Magyarországra. Az ő vizsgálati jegyzőkönyveik egy része fennmaradt, ezekből tudható sok minden Margit életviteléről. Hiszen akkor még éltek azok, akik ismerték, köztük szerzetes rendtársai. A szentté avatás jegyzőkönyveiből tudjuk, kik voltak például a nővértársai, akkoriban több környékbeli nemes úr küldte a leányát kolostorba.

- Egyébként, régészszemmel nézve, milyen állapotban van a szóban forgó két kolostor?

- Az 1930-as években volt itt feltárás, a '38-as Szent István-évre készülődve. A domonkos kolostornál addig szinte csak a gótikus szentély párkánymagasságig álló falai voltak láthatók. A szentélyben jóval magasabb volt akkor még a talajszint, mint ma, s egy kis gyümölcsöskert volt benne  az akkori fényképek alapján tudjuk ezt. A templomtól délre, ahol ma a kolostornak egy nagyon csekély része ki van bontva, ott még épületek álltak. 1936-ban lebontottak legalább két lakóépületet, és akkor alakították ki azt az L alakú támfalat, amelynek egy része leomlott és amelynek most folyik az újjáépítése. A '36-os kutatás nem terjedt ki az épület egészére, hanem jóformán csak a templomra, aztán a hatvanas évekig semmi nem történt, akkor az Országos Műemlékvédelmi Hivatal megcsinálta az állagmegóvást egy aprócska ásatás kíséretében, azóta a rom csak pusztult, tehát nagyon ráfér a karbantartás.

- Egész Veszprém megye, de különösen a Balaton környéke bővelkedik Árpád-kori emlékekben. Elegendő egy pillantást vetni a turistatérképeken jelölt falusi templomromokra, már ezek alapján is sejthető, micsoda élet folyt itt, amikor a 10. század elején Árpád fejedelem családja birtokba vette Veszprémet és környékét.

- Igen, van olyan falu, amelynek határában három templomrom is található, Dörgicsére gondolok. A középkori települések sűrűn egymás mellett alakultak ki, de picikék voltak, általában 20-nál több háztartás nem volt egy faluban. Szerencse, hogy ezeknek az Árpád-korabeli templomoknak egy része megmaradt, ha romjaiban is. A 20. század elején Békefi Remig történetíró, aki később zirci ciszterci apát lett, részese volt annak a csapatmunkának, amely a Balaton környéknek a tudományos feltárását célozta meg. Könyve, a Balaton-felvidék várai és templomai a középkorban című, az egyik első komolyabb számbavétele ezeknek a romoknak. Némelyikről már fénykép is bekerült a könyvbe. Ezeket érdemes a mai állapottal összevetni, s látni fogjuk, hogy az utolsó száz év is komoly pusztítást végzett bennük. Okvetlenül meg kell említeni Éri István, az egykori múzeumigazgató kitartó munkáját is az Árpád-kori templomromok feltárásán és megőrzésén. Elképzeléseit az a Balaton-program is segítette, amely az 1960-as években a környék turisztikai fejlesztését tűzte ki célul. De hát már azóta is eltelt néhány évtized és elkelne egy újabb karbantartás, ami egy-két helyen meg is történt, ahol kellőképpen gondoskodó az önkormányzat.

- Kinek a feladata lenne karbantartani ezeket a kis falusi templomromokat?

- Jó magyar szokás szerint mindenki a másikat várja, hogy mozduljon. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ezeknek a romtemplomoknak a gazdája, tehát bármiféle kisebb munkához is engedély kell, de én úgy gondolom, az lenne a jó, ha ezek a kis faluközösségek a saját magukénak éreznék ezeket a romokat, hiszen a saját történelmünkhöz tartoznak, az ott élők felmenői építették azokat. Arról nem is beszélve, hogy milyen fontos és pótolhatatlan forrásai a nemzeti történelemnek, tehát közös erővel kellene a fenntartásukról gondoskodni vagy legalább a romterületet folyamatosan kaszálni. Ez nem annyira pénzt, mint csupán odafigyelést igényelne.