Hétvége

2010.11.07. 00:13

Beleszeretett a Balatonba

Barátnőjével a füredi borhetekre jött el néhány napra Debrecenből Ignácz Ibolya Éva, aki a város nagyon sikeres Tűzrózsák Tánc-együttesének volt tagja és amellett körömépítő szalont működtetett. Egy este felment az egyik csárdába vacsorázni. Már az el- ső pillanatokban szimpátia alakult ki közte és Pataki Sándor, a csárda vezetője között. Egy hónap múlva már Balatonfüredre költözött.

Varga Ibolya

Nem könnyű egy teljesen új életet kezdeni a szülőföldünktől távolt, de Ignácz Ibolya Éva szívesen jött, hiszen tizenhét évvel ezelőtt a Balaton partján dolgozott egész nyáron, és már akkor beleszeretett a tájba, különösen Balatonfüred és környéke vonzotta. Már kezd alakulni az új vendégköre, de ha kevesebb a munkája, akkor sem unatkozik, hiszen vezeti Pataki Sándor és családja háztartását. Alkalmanként ma is táncol és mindig osztatlan sikert arat. Kedvenc ételeiből állította össze mai ajánlatunkat, az ebben szereplő ételek receptjeit is elkértük.

Fokhagymakrémleves füstölt lazaccal tíz személyre: 10 dkg lisztből és 56 dkg vajból világos rántást készítünk, kö-rülbelül 1,5 liter előre elkészített csontlével felengedjük és fél kiló fokhagymát beleteszünk a levesbe, majd puhára főzzük. Borssal, delikáttal és tejszínnel ízesítjük. Az egészet krémesítjük, azaz turmixoljuk. Füstölt lazacot teszünk a tetejére és petrezselyemzölddel is megszórjuk.

Második fogásként a borzas szeletet ajánlotta, ennek hozzávalói tíz személyre: 1,8 kg sertéskaraj, 0,1 kg liszt, 0,5 kg trappista sajt, 0,5 kg zsemlemorzsa, 0,4 kg zsír. Elkészítés: a személyenként körülbelül 18 dekagrammos sertéskarajt úgy bevágjuk, hogy nem vágjuk át teljesen a szeletet, majd kiklopfoljuk. Sózzuk, egy szelet trappista sajtot, mely körülbelül négy dekagrammos, ráfektetjük a kivert karajra, összehajtjuk és lisztbe, tojásba, morzsába forgatjuk. Forró zsírban vagy olajban kisütjük. Tálaláskor fokhagymát reszelünk a húsra, majd tejfölt teszünk rá, végül reszelt sajttal is megszórjuk. Köretnek vegyesen párolt rizst és pirított burgonyát adunk hozzá.

Desszertnek szatmári szilvás palacsintát javasolt, melyhez ugyancsak tíz személyre kaptuk meg a receptet. Első lépésként hagyományos palacsintákat sütünk, személyenként két darabot.

Vajon megfuttajuk az egy kiló kimagozott, összevágott szilvát, mely lehet friss, de mirelit is. Ízlés szerint cukrozzuk a szilvát és fahéjat szórunk bele, maj körülbelül két centiliter szatmári szilvapálinkát öntünk hozzá. Vanilíás pudingporral sűrítjük és megkenjük vele a palacsintákat. A képen látható desszertet még egy kicsit tovább bolondították áfonyaöntettel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!