A boldogság csodás madarai

Így fogalmazott Pócsi Béla tapolcai díszmadártenyésztő, amikor az idei franciaországi világbajnokságon két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek csodálatos madarai, a turákók. Van oka a büszkeségre.

Amint azt lapunkban már olvashatták, a díszmadártenyésztő tizennégy turákója jutott ki a francia Tours városban megrendezett világversenyre. A szakember munkáját végül az egyébként díszmadártenyésztésben kifejezetten magas kultúrájú franciák is elismerték és érmekkel honorálták. Ezzel a tapolcai tenyésztő világbajnoki éremgyűjteménye tizenötre növekedett (6 arany, 6 ezüst, 3 bronz). Az sem elhanyagolható tényező, hogy a kivitt tizennégy turákót közel száz saját nevelésű egyedből választotta ki a tapolcai madarász.

Lakásának nappalijában az asztalon sorakoznak a megszerzett érmek és oklevelek. Érkezésemkor kézben tartja az egyik kis világbajnokot, a törékeny, gyönyörű afrikai madarat, a turákót. Láthatóan szívesebben lenne a röpdében, de azért tűri gazdája tenyerét, bár ijedten pillant felém. Szóval ő világbajnok, mondom Pócsi Bélának, aki bólint, igen, ez az egyik kedvenc, még nincs kétéves. Aztán megtudom, hogy mintegy száz hasonló madár él még itt, közülük választotta ki azt a tizennégyet, akik utaztak. Majd visszaviszi a röpdébe társai közé a bajnokot, és egy régi baráttal, a kíváncsi kék-sárga arával tér vissza. Ő még csőrével, nyelvével megvizsgálja az érmeket, de miután meggyőződik arról, hogy nem csoki, már nem tűnik olyan érdekesnek számára a dolog.

- Nagyjából három-négy évre előre kell terveznem ahhoz, ha világbajnokságon akarom bemutatni madaraimat. Nagyon sok feltételnek kell egyidejűleg teljesülni, így egy kisebb hiba is tönkreteheti többéves munkámat. Eleve vb-re csak egy- és kétéves madarakat lehet benevezni. Egyéniben és "kollekcióban". Ez utóbbinál négy azonos fajtájú és évjáratú madarat értékel együtt a zsűri. Nézik a külső megjelenést összességében, kondíciót, alkatot, formát, aztán a színt, a lábat, a csőrt, és mindezek figyelembevételével pontoznak. A kollekciónál még pluszpont szerezhető a négy madár harmóniája, az együttes megjelenés, a szemlélőre gyakorolt benyomás által. Az idén két vörösbóbitás turákóból álló kollekcióm és hat egyéni madaram versenyzett. Érmekkel ismerték el munkámat, felemelő érzés - mondta Pócsi Béla.

A díszmadártenyésztő tapolcai háza mintegy 250 madár otthonául is szolgál. A már említett turákókon kívül élnek itt jákók, nemespapagájok, amazon- és kínapapagájok, skarlátszárnyúak, lórik, arák, de van itt Nagy Sándor-, szilvafejű és királypapagáj, sőt a Fülöp-szigeteken honos vérbegyű galamb, pirosfejű bülbül és rizspinty is. Ez utóbbit gyémántgalambként is ismerik. Szépek és egészségesek mind. Pócsi Béla meg is jegyzi, a változatos étrend nagyon fontos, de az, hogy nem természetes körülmények között mitől érzi jól magát egy madár, és mikor dönt úgy, hogy utódokat hoz világra, nem igazán lehet megérteni, megtanulni.

- Ennek megértéséhez az emberi élet nem elég hosszú - tette hozzá. Itt arra is utalt, hogy az Afrikában őshonos turákó, amelynek több fajtája a kihalás szélén áll, nála szaporodik, él és virul. Ez európai viszonylatban is különlegességnek számít. Azaz a tapolcai tenyésztő munkája e vonatkozásban már nemcsak arról szól, hogy hobbiból madarászkodik meg nevelgeti a szárnyasokat, hanem a kihalásuk elleni küzdelem sajátos formája is egyben. Volt már szó korábban egy angolai visszatelepítésről is, amely arról szól, hogy a magyar tenyésztő szállít majd madarakat oda, ahonnan származnak, a sajnos egyre kisebb életteret biztosító őserdőbe. Erről már korábban az angolai nagykövettel is történt egyeztetés. A turákóra szakosodott tenyésztő ugyanakkor fájlalja, hogy régi és eddig beteljesületlen álma, a növény- és madárpark még mindig nem kerülhetett sínre, pedig annak missziója a növény- és madárfajok védelme, megmentése is lehetne. Természetesen oktatási, idegenforgalmi vetülete is lenne a projektnek. S milyen sokan jönnének oda, ha megvalósulhatna egyszer!