Embereket formázó fazekas

Ki is az a Palisca Mária, tettük fel a kérdést, ahogy a tárlatot megnyitó Praznovszky Mihály irodalomtörténész is hosszan meditált azon, hogy honnan kerülhetett elő hirtelen valaki, aki ilyen szép dolgokat készít, és miért nevezi egyszerűen fazekasnak magát.

- Másfél éve költöztünk Füredre az Eger melletti Feldebrőről. Férjem szívproblémái miatt jártunk itt többször. Annyira megtetszett a gyönyörű vidék, hogy lakóhelyül is ezt választottuk - meséli a legutóbbi időszakról, de aztán kicsit messzebb is visszanézünk a múltba. - Egerben kezdtem a gimnáziumot, de már akkor inkább valamilyen művészetet akartam tanulni. Próbáltam gipszből, fából, mindenből szobrászkodni. Egy ismerős tanácsára egy év után elmentem Hódmezővásárhelyre a majolikagyár mellett működő iskolába porcelánkorongos szakmát tanulni. Színötös voltam, szerettek az iskolában, én is jól éreztem magam, nagyon jól megtanították a mesterség minden fortélyát.

Közben párhuzamosan elvégezte a középiskolát is levelezőn. Aztán egy évig dolgozott a majolikagyárban, de mint mondja, nem igazán tetszett a "szalag" melletti korongosmunka.

- Háromszor futottam neki az iparművészetinek. Miután megfellebbeztem az utolsó elutasítást, behívatott a rektor. Mint kiderült, apukám olasz származása és nagybátyám, Breznay József Munkácsy-díjas festőművész neve se volt ott akkor jó ajánlólevél. Meg a szám is nagy volt. Amikor a rektor nevetve mondta, hogy akár negyvenéves koromig is próbálkozhatok, én nagyképűen azzal vágtam vissza, hogy már most több van a kisujjamban is, mint az itt végzőknek.
A művészeti stúdium helyett az egri tanárképzőn folytatta a tanulást rajztanári szakon, bár mint mondja, akkor is tudta, hogy tanítani nem akar.
- Ekkoriban már nem az foglalkoztatott, hogy művész legyek. Az igazi feladatom az volt, hogy egyedül is megfelelően felneveljem a három gyermeket. Úgy érzem, sikerült. A nagyobbik lányom közgazdászként most kezdi doktoriját, a fiam rajztanár, festő, a kisebbik lányom művészettörténészként most diplomázott.
Hogy megélhessenek, szakköröket vezetett, galériáknak és más keramikusoknak dolgozott.

- Olyan embereknek is dolgoztam, akiket én tanítottam szakkörön. Nem értett semmit a kerámiából, de megvették neki a műhelyt, vettek fel alkalmazottakat, és óriási táblára kiírta, hogy keramikusművész. Velem megkorongoztatta a darabokat, a munkásokkal kifestette, kiégettette, aztán művészként eladta. No, én így nem akarok művész lenni, inkább büszke vagyok a fazekasmesterségemre.
Igaz, mint mondja, fazekakat már régen nem készít.

- Eleinte megcsináltam mindent, amit kértek, beleértve a tejesköcsögöket is, de aztán egy idő után csak a saját figuráimat akartam formázni. Már a vásárhelyi iskolában is mindig azt próbáltam, hogyan lehet a megkorongozott alapból embert csinálni.
Kedvencei a különböző népies figurák, mesterségek művelői. Mesefigurákat készített korábban is, de igazán a paloznaki kiállítás előtt jött az ötlet, hogy az egész állhatna "mesekerámiákból".

- Olyanra formázom őket, ahogy bennem élnek. Külső segítséget legfeljebb a ruhák stílusának pontos kialakításánál használok. Mindegyik egyedi, az agyag sem engedné, hogy bármiből is ugyanazt csináljam. Azt meg nem az én tisztem megítélni, hogy ezt egy művész vagy csak egy fazekas készítette. Én szeretem ezeket csinálni, megmutatni. Persze, az igazi az, amikor örülnek neki.