Hétvége

2016.02.12. 13:29

Szép csendben beerdősült a rét - A kaszálás elmaradása miatt a területen kezdtek megjelenni a magról jól terjedő fák

Magyarország jó állapotban leledző hegyi rétjeit sajnos ujjainkon is össze tudjuk számolni. Mindközül azonban a Bohó-rét lett leginkább a szívügye a természetvédelemnek, elsősorban Varga Zoltán egyetemi professzor felmérései után.

ifj. Vasuta Gábor

 

Igazából a rét nem csinált semmi különöset, csak szép csendben kezdett beerdősülni, miután elmaradtak azok a nyári kaszálások, amiket hajdan a regéci és telkibányai állattartók végeztek el évente egyszer. Meg nem állhatom szó nélkül, hogy a hetvenes évekig a falu nem volt más errefelé, csak egy falu. Erdőmunkásokkal, állatokkal, patakban mosással, szilvapálinkával, disznóöléssel.

Precíz barátom egyetemi éveink alatt gondos kimutatást vezetett a regéci, újhutai és bózsvai kocsmák teljesen rapszodikus nyitvatartási rendjéről Zemplén térképe hátoldalán, nehogy az a csúfság essen meg velünk véletlenül, hogy leereszkedve valamelyik faluba, több órán át sör nélkül kelljen szenvednünk a bezárt bolt előtt. Egyébként lehetett házi tejet is kapni, amit azonban csak ritkán mertem megkockáztatni a többiek gúnyos kacagása miatt.

Mindez azonban csak mellékszál a Bohó-rét történetében. A lakosság fiatal részét ezen a tájon is elszívta a távolabbi környék ipara, a tehenekkel pedig, bár helyben voltak, senki nem akart többet vacakolni, különösen úgy, hogy a zacskós tej literje húsz évig öt forint volt, ami azért akkoriban sem volt valami nagy pénz.

Szóval a Bohó-rét kaszálás nélkül maradt, és kezdtek egyre nagyobb ütemben megjelenni a magról jól terjedő fák, leginkább a nyír és a gyertyán. A legelső mentőakciókat a Bükkbarát Egyesület és a Kossuth Lajos Tudományegyetem szervezte. Én az egyesület részéről mentem a többiek után egyedül, többszörösen eltévedve, mivel az akkori zempléni turistajelzések híresen kopottak voltak, és az elágazásokban még véletlenül sem voltak felfestve. Amikor végül alkonyattájt megérkeztem, valami olyan kép fogadott a forrás mellett, ami leginkább egy körvadászat terítékére emlékeztetett, azzal a különbséggel, hogy a vadak helyett részeg egyetemisták feküdtek szétszórva.

Oknyomozásomra kiderült, hogy mivel a már említett boltok rettenetesen messze voltak, logisztikailag csak koncentrált alkoholt volt érdemes felvinni a rétre, úgyhogy én a Lánchíd konyak pusztító hatását szemlélhettem meg.

A munka egyébként a nyírfák kivágásából és mezőszéli összekupacolásából állt. Az már igazán nem rajtunk múlott, hogy a hosszabb távú fejlemények nem igazolták vissza ezt a munkát. A nyír elég alattomosan visszasarjad a csonkokról, és sajnos a kiirtott részeken a szittyó és nádtippanfélék foglalnak helyet, nem sok esélyt adva a komplexebb társulásoknak.

Mindemellett a kékperje is nagyon előretört, ami talán a rét legfőbb ritkaságát, a csengettyűvirágot zavarhatja leginkább, mivel kései virágzásával már a termetes kékperjetövek mellett kénytelen senyvedni.

A rét növényvilága azonban még így is csodálatos. Sokféle orchideafaja közül legimponálóbb a korán nyíló bodzaszagú ujjaskosbor vajsárga és bíboros egyedeinek tarkállása, legritkább viszont a foltos ujjaskosbor erdélyi alfaja ami egyáltalán nem foltos, hanem alabástromfehér, és teljes hazai állománya vagy húsz tőre tehető, amiből én egy példányt láttam még hivatalos felfedezése előtt, de egyszerűen albínó példánynak gondoltam őt. Azt hiszem, kevés olyan szép alkonyatot láttam életemben, mint itt, a meggyulladó tábortűznél, lenézve a szomszéd hegyoldalra, ahonnan a pára szép lassan folyt le a völgyi patak felé és felette kigyulladt az első csillag, ami ugyan bolygó, de azért mégsem hívhatják a Vénuszt vacsorabolygónak.

Gyanúim szerint fészkelt a közelben erdei szalonka és fenyőszajkó is, bár ez irányú felvetésemet a madarászok mereven elutasították. Szóval paradicsomi állapotok voltak. Tízegynéhány év múlva, amikor összefutottam a területen néhány lepkésszel és szitakötő-specialistával, akik szintén vészesen közeledtek a lőttvad-állapot felé, fény derült a Bohó-rét további rovaros különlegességére. Az erdélyi kurtaszárnyú szöcskére, az erdélyi avarszöcskére, a hangyaboglárka-fajokra, a lápi és keleti gyöngyházlepkére. Nem messze ide, a Dorgó fenyveseiben pedig kimondottan ritka, hegyvidéki szitakötőfajokat lehetne megfigyelni, ha nem cikáznának olyan megfigyelhetetlenül gyorsan. Mindenesetre a szakember szerint ott van köztük a fekete és hegyi szitakötő is.

Már többször is előfordult egy-egy hosszú tél végén, hogy a Bohó-réttel, a vacsoracsillaggal és a bogrács körüli hangulatos beszélgetésekkel álmodtam.

 

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget