Hétvége

2016.11.11. 19:25

Összetartó nagy család

Csaby Csaba negyven éven keresztül vezette a veszprémi Dózsa György Általános Iskola kórusát, számtalan arany minősítést, hazai és nemzetközi sikert kiérdemelve.

Balla Emőke

A veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola női karával hasonlóan eredményesen dolgozott. Mindeközben Veszprém Város Vegyeskarában szinte az első pillanattól kezdve énekelt, és szólamvezetőként is dolgozott évtizedekig. Számos kiváló tanári továbbképzést szervezett sok éven át. Írásai jelentek meg szakmai lapokban a kórusmunka módszertanáról, annak nevelő hatásáról. Hűsége, ügyszeretete, példamutató személyisége a magyar énektanításban és kóruséneklésben kiemelkedő. Ezekkel a szavakkal méltatta őt a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA), amikor a kóruskultúrában végzett fáradhatatlan, kimagasló művészeti munkásságának elismerésként KÓTA-díjjal jutalmazta Életmű kategóriában.


Csaby Csaba énektanár, karnagy számos egykori diákja énekel a vegyes karban Fotó: archív

Ének-zenei indíttatása a szülői házból ered: édesapja evangélikus lelkész volt, édesanyja kántortanítói és nagybátyja kántortanító-tanári hatása érződött. Kóruséneklési és karvezetői elkötelezettsége a Pápai Református Gimnázium karában alakult. A Türr gimnáziumban érettségizett, a Szegedi Pedagógiai Főiskolán szerzett diplomát történelem-ének-karvezetés szakon, szakképzettségét később felsőfokú karvezetői végzettséggel egészítette ki.

1957-ben, a diplomaszerzés évében került Veszprémbe, a Dózsa György Általános Iskolába, melynek énektanára és kórusvezetője volt 1997-ig. 1969-ben megalapította és 1985-ig vezette a veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola leánykarát. Kórusaiban az volt a célja, hogy az énekléssel a diákok érzelemvilágát gazdagítsa, a zene értői és élvezői, az életben aktív művelői legyenek.

Kórusvezetői tevékenységét a Dózsa György Általános Iskolában számos díj, elismerés, reprezentatív produkció bizonyítja. A négy évtized alatt a kórus több mint 240 művet szólaltatott meg, elsősorban Bárdos, Kodály, Bartók, Karai darabjait, de szinte minden korszak szerepelt a repertoáron. A kórusnak több mint 400 dokumentált szereplése volt, kiemelkedik közülük a 32 első helyezést, illetve arany minősítést érdemlő fellépés. Az énekkar öt alkalommal az Év kórusa országos minősítést, többször dicsérő oklevelet kapott. 1981-ben és 1984-ben nagydíjas kórus lett, az Éneklő ifjúság 8. nagylemezén énekelt. A Magyar Rádióban 21 felvételük hangzott el, szerepeltek a rádió Márványtermében. Ahogy Csaby Csaba mesélte, megtisztelő volt számára, hogy Karai József zeneszerző az Esztendő című művet a kórusnak és a karnagynak írta, ajánlotta. Bárdos Lajos zeneszerzőt 75. és 80. születésnapján a veszprémi koncerten a Dózsa gyermekkar is köszöntötte. 1996-ban az Iskolamúzeumban megnyílt az énekkar negyvenéves tárlata.

Az énektanár alapító karvezetője volt az Ajka Városi Vegyeskarnak, melyet 1961 és 1969 között irányított. A lelkes és jó hangú énekesek sok hangversenyen szerepeltek.

A karnagy büszke a Közgazdasági Szakközépiskola leánykarára is, melyet 1969 és 1985 között dirigált. Ebben az iskolatípusban akkor énektanítás és énekkar sem volt, ennek ellenére sok eredmény jellemezte a közös munkát. Az Éneklő ifjúság minősítő hangversenyen 11 alkalommal indult, arany fokozatot kapott. 14 rádiófelvételük hangzott el a Magyar Rádióban, a Zeneakadémiáról országos fesztiválról közvetítette a kórus szereplését a rádió. A helikoni minősítő bemutatókon nyolcszor kaptak arany minősítést, különdíjat. A kórus tizenöt éves munkássága alatt több mint 110 művet szólaltatott meg, 140-150 alkalommal, elsősorban Bárdos, Kodály, Bartók és Karai műveit.

Csaby Csaba Veszprém Város Vegyeskarának 1957 óta tagja. Zámbó István karnagy hívta meg őt, 1959-ben felkérte a basszus szólam betanító szólamvezetőjének, amit 1984-ig végzett, a munka kezdettől sok tanulságot, zenei élményt adott számára. 1961-től 1972-ig a kórus helyettes karnagya is volt. Mint mondta, ilyen kórusba vágyott, mert itt a művek alapos hangi, ritmusbeli tudásával azok mondanivalójának énekes megszólaltatása volt a legfőbb cél. A szólam- és összpróbák igényesek voltak, melyek tanulságait ifjúsági kórusainál is hasznosíthatta. Az énekkar a legjobbak élmezőnyébe került. Nemcsak Veszprémben, de több hazai városban szerepelt sikeresen, számos nagy oratóriumot szólaltatott meg, vendég zenekarral, Erdélyi Ágnes vezényletével. A vegyes kar alakulása óta Európa húsz országában járt, a kóruséneklés, a bel- és a külföldi utak örömöt adtak. Az éneklésnek nagy ösz-szekovácsoló ereje van. Az évek, évtizedek összetartó nagy családdá, jó közösséggé formálták a kórust.

Csaby Csaba fiai is zenészek: Csaba zongoratanár, Balázs fuvolatanár. Felesége, Stich Erzsébet gyermekorvos. A karnagy egész életét a nevelésügy, az éneklés, a vezénylés, a megye kóruséletének szaktanácsadói munkája töltötte ki. 1961-től a megyei karnagyi klub választotta meg vezetőnek, 1978-tól 1990-ig a KÓTA megyei titkára volt, 1979-től a Megyei Pedagógia Intézet kórus-szakfelügyelője, szaktanácsadója. Számos kitüntetést, elismerést kapott - többek között Pro Meritis, Pro Comitatu és Ranolder-díjat - a KÓTA-életműdíj kiemelkedik közülük.

- Nagyon örültem a díjnak. Nem a kitüntetés miatt, hanem azért, mert zenei szervezettől kaptam, egy életen keresztül a zenében dolgoztam. Én elsősorban énektanár vagyok. Meg kell tanítani a gyerekeket szépen énekelni, a jó énekesekből lesz remek kórus. Szeretettel végeztem a munkámat. Szerettem vezényelni, felkészíteni a gyerekeket, sose remegett meg a kezem, mindig sikeres volt a szereplés. Öröm volt Veszprém Város Vegyeskarába járni, amikor szakmai munkatárs voltam, és öröm most is, hiszen a mai napig tagja vagyok a kórusnak.

Az volt a célja, hogy az énekléssel a diákok érzelemvilágát gazdagítsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!