NÁLUK minden a torták körül forog

2019.01.20. 11:30

2019-ben Veszprém megyei cukrász képviselheti a milánói világbajnokságon hazánkat

Sokan mondják, hogy milyen szomorú, hogy ezek a torták egy nap alatt eltűnnek. Nekem pont ez benne a csoda, hogy nem lesz belőlük porfogó és nem lesznek valakinek soha útban. Ez akkor és ott gyönyörű és finom, amikor elkészült. Aztán elfogy, de az emlékeinkben örökké él és majd jövőre rendelnek újra, egy másikat – vallja a fiatal cukrász, aki 2019 októberében a milánói világbajnokságon képviselheti hazánkat.

Molnár Sándor

Reichert Míra az István király mellszobrát ábrázoló tortával aranyérmet és különdíjat is nyert a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által szervezett prémium nemzetközi élelmiszeripari szakkiállításon Fotó: Molnár Sándor

Reichert Míra eredetileg festőművésznek készült és Zircen a III. Béla Művészeti Szakgimnáziumban tanult. Az alkotás mindig is jelen volt az életében, csak nem igazán találta meg azt, amiben ki tudna bontakozni, és hamar kiderült az is, hogy a festészetnél jobban érdekli, hogy térben ábrázolja a dolgokat. Az első tortáját kislánya, Dorina születésnapjára készítette. Ahhoz képest, hogy előtte soha nem sütött, a katicás sütemény jól sikerült, és innentől kezdve a tortakészítés berobbant az életébe. A családtagoknak, barátoknak már ő készítette a tortáit és ekkor döntött úgy, hogy cukrász lesz.

Fotó: archív

– Nekünk a torta a mindenünk, otthon minden a torták körül forog – mondja lelkesen, pedig kiderül, hogy sem a művészet, sem a cukrászat iránti szeretetet nem hordozza a génjeiben, igaz mindenki jól süt-főz a családjában.

Elmeséli, hogy három hónappal az első tortája után már elindult amatőrként hobbicukrász- és tortadizájn-versenyeken, amelyeken jól szerepelt. A nagy váltás akkor történt az életében, amikor jelentkezett a veszprémi Kokó Cukrászdába. Bár akkor még csak tanulta a szakmát, de a gyes után már nem akart visszamenni az előző munkahelyére, ezért küldött pár képet a tortáiról, és ezzel meggyőzte a cukrászda vezetését arról, hogy érdemes őt foglalkoztatni.

Fotó: archív

– Nekem ez adott volt, hogy mindenképpen alkotni fogok valamit. Ebben biztos voltam, ám a véletlen műve, hogy most éppen itt vagyok. Nem tudnék ennél jobbat elképzelni – vélekedik. Reichert Míra az élő dolgokat szereti megformálni. Állatokat, embereket, vagy valamilyen történést ábrázol a legszívesebben. A tárgyak, az épületek és a műszaki dolgok nem vonzzák, ezek az életben is távol állnak tőle. Természetesen készít ilyeneket is, de ezek nem okoznak számára olyan örömet és nem tud úgy lelkesedni értük, mint ha egy kutyát vagy egy lovat formálna meg. Az állatos megrendelések esetében általában kap egy fotót a házi kedvencről, és az alapján készíti el a tortát.

A lovakat imádja elkészíteni és talán ettől is lesznek olyan életszerűek, kezdenek el szinte élni a munkái. Ráadásul egy lófejet akár fotó nélkül is elkészít. Nem mér, nem tervez, csak nekiáll, tölt, farag és összeáll a kompozíció.

Míra arra is törekszik a tortáinál, hogy azokban minél kevesebb idegen anyag legyen. Ha nem muszáj, nem használ pálcikákat vagy drótokat a merevítésekhez, és amit lehet, maga old meg.

Fotó: archív

– Nem igazán tudnak segíteni a többiek, mert a fejemben él egy kép, amit nehéz elmagyarázni, ezért inkább magam csinálok mindent, az elejétől a végéig – mondja. Amikor elkezdett tortákat készíteni, rengeteg anyagot gyűjtött. A példaképe Kricky, azaz Kiss-Podmaniczky Krisztina, aki csodálatos formájú tortáival lett hobbicukrászból világbajnok. – Ő inspirált elsősorban engem, és úgy gondolom, hogy neki sokat köszönhetek. Festékszóró pisztollyal fújja a tortáit, és számomra is egyértelmű lett már a harmadik torta után, hogy nekem is kell egy ilyen – mondja példaképével kapcsolatban. Míra egyébként jól tudja hasznosítani a művészeti iskolában szerzett tapasztalatait, de nem fest már vászonra, csak tortára. Viszont sokkal nagyobb örömét leli ebben, mert egy hagyományos torta nem készülhet napokig, mint egy festmény.

Fotó: archív

– A torta nem lehet kint órákig az asztalon, hiszen azt el kell fogyasztani, ezért pikk-pakk meg kell festeni, és én meg is festem. Általában jól és elsőre, sablon nélkül – meséli határozottan.

Mivel nem azt várják el tőle, hogy művészi munkát készítsen, nem stresszeli túl a dolgot, és bízva saját magában, ügyes kézzel megoldja a kihívásokat.

Reichert Míra tortáin az élő dolgokat szereti megformálni. Állatokat, embereket vagy valamilyen történést ábrázol a legszívesebben. Az állatos megrendelések esetében általában kap egy fotót a kívánt figuráról, és az alapján készíti el a tortát. Nem mér, nem tervez, csak nekiáll, tölt, farag – és összeáll a kompozíció
Fotó: archív

 

Úgy érzi, hogy még időben csöppent bele az airbrush technika használatába, amit még kevés cukrász használ a megyében. Egyébként teljes szabadságot élvez a torták elkészítésekor a munkahelyén, ahol a sikerei révén egyre többen ismerik és keresik. – Szerencsésnek érzem magam, mert gyakran előfordul, hogy kifejezetten azt szeretnék, hogy én készítsem el a tortájukat. Ilyenkor nyilván a vendég kívánsága az elsődleges, de nekem nem mondja meg a főnököm, hogy hogyan csináljam meg, hanem rám bízza, és ez hatalmas szabadságot ad. Nincs rajtam nyomás, és ez nagyon pozitívan hat a munkámra – árulja el.

Hortobágyi lovas tortájára a legbüszkébb, amellyel kiharcolta a részvételt a világbajnokságon. Azzal elérte, amit szeretett volna, ráadásul nagy kedvvel készítette az elejétől a végéig. Ez egy olyan kihívás volt, amelyet sikerült megugrania, és mindig örömmel gondol vissza rá. Ráadásul egyfajta lendületet is adott számára, amire szüksége is lesz, hiszen készülnie kell a milánói versenyre. A világbajnokság témája: művészet és tradíció hazánkban.

Reichert Míra az István király mellszobrát ábrázoló tortával aranyérmet és különdíjat is nyert a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által szervezett prémium nemzetközi élelmiszeripari szakkiállításon Fotó: Molnár Sándor

 

– Azt gondolom, hogy ennél jobb nem is lehetne, mert eddig is ebben a témában mozogtunk, és a magyaros témák már sok versenyen előkerültek. Nagyon sok gondolatom van, de még nem állt össze véglegesen, hogy mit készítsek. A főnököm, Pintér Zsolt cukrászmester is segít majd ebben, mert sokat jelent számomra a véleménye, és ketten jól összedolgozunk – fogalmaz.

Reichert Míra a vb-felkészülés mellett szeretné tovább képezni magát, ezért tanfolyamok elvégzésére is készül. – Nagyon sok olyan dolog van, amire még nincs rálátásom, és vannak olyan anyagok, amiket még szeretnék kipróbálni, mert még nem találkoztam velük.

Ezt csak úgy lehet, ha elmegyek minél több tanfolyamra, ahol ezeket megmutatják, megtanítják. Ilyen például a royal icing, amit a mézeskalács-díszítésnél alkalmaznak, és a csokival is szeretnék kicsit jobban megismerkedni, mert sok lehetőség van benne. A milánói versenyre már úgy akarok kimenni, hogy ott mindent kézzel készítsek, és ehhez még fejlődnöm kell. Szerencsére kaptam lehetőségeket, hogy meglátogassak több cukrászdát is, ahol tágíthatom a látóköröm. Mozgalmas lesz ez az év, mert a tanulás és gyakorlás mellett sokat kell majd dolgoznom – mondja befejezésül a fiatal cukrász.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!