A viszkis rabló élete a börtön után

A valaha élt legnépszerűbb magyar bűnözőnek tartják. Furcsa Robin Hood-hangulat lengte körül, a vele szimpatizálók olyan figurának tartották, aki feléleszti Rózsa Sándor legendáját. Sokan jobban szorítottak neki, mint az őt üldöző rendőröknek. Volt idő, mikor minden a fényképeivel volt tele. Az erdélyi származású hajdani jégkorongozó a kilencvenes években – az eljárás adatai szerint – közel harminc posta-, takarékszövetkezeti és bankfiók, illetve utazási iroda ellen követett el támadást. Hat év alatt majd’ kétszázmillió forintot zsákmányolt. Az akkori Legfelsőbb Bíróság 2002. őszén másodfokú, jogerős ítéletében tizenhét év fegyházbüntetésre ítélte. Jó magaviselete okán 2012. elején feltételesen szabadlábra helyezték. A rácsok mögött leérettségizett, angolul tanult és haditudósítónak készült. A Dunaújvárosi Főiskolán kommunikációból diplomázott le. A sátoraljaújhelyi börtönben kezdte el a kerámiázást tanulni. – Odabent az alkotói volt az egyetlen szabadság. A keramikusképző iskola lehetőséget adott számomra. Végre kezdhettem valamit magammal. Elvégeztem és azóta is szeretem ezt a világot. Nyolc éve csinálom, tehát az elején járok. Még csak kapiskálom a szakmát, egy kicsi részét ismerem. Állítólag harminc év alatt lesz valakiből jó fazekas. Vagyis, van még időm – mondta, majd elárulta: ha nem korongozna, akkor szívesen lenne újságíró. Ám kizárólag „szabadúszó”, mert egyetlen sorba sem óhajtana beállni.

Főhősünk hétköznap dolgozik – általában reggeltől estig –, hétvégén pedig hazánk különböző pontjain tűnik fel, mint igényes kerámiáinak árusa. Standján széles a paletta, népi motívumokkal díszített pálinkás-butykosokat, kancsókat, vázákat és főzőedényeket éppúgy kínál, mint korsókat, kelyheket és gyümölcstálakat. Van, amit sablon alapján készít, de a kulacsok saját ötleten alapulnak. Az agyagból formált mázas termékeket a nevével ellátott felirat teszi különlegessé. – Nemrég nászajándéknak vásároltak tőlem tálakat és korsókat, ám a vevő nem tudta, hogy ki vagyok. A kilétemre csak később derült fény. Előfordul, hogy egyesek drágának tartják a portékáimat, ám ez nem azért van, mert azokat én készítettem, hanem mert minőségi mázakat használok. Nincs ínyemre az úgynevezett sorozatgyártás, a munkámban akkor lelem örömömet, ha játszhatok a formákkal, a színekkel. Ezzel együtt próbálok mindenféle igényt kielégíteni. Bár még sokat kell tanulnom, a szakma befogadott, ha a volt tanáraim meglátogatnak, dicsérik a munkáimat. A forgalomra nem panaszkodom, de gazdag ember sem vagyok. Nincsenek tartalékaim, a bevételeimből a számláimat fizetem ki – mesélte.

Ambrus Attila a vásárokban a stílusos kerámiái mögött áll és ha teheti, mosolyog. Kereskedőként legalább olyan profi és népszerű, mint egykor rablóként. Sokan megszólítják, közös fotót készítenek vele, a megvásárolt terméket dedikáltatják, ám ő hősiesen tűri az emberek érdeklődését. Mindenkivel elbeszélget, s mint elárulta: olyankor sok pozitív energiát kap. A legtöbben bíztatják, megszorítják a kezét és sok sikert kívánnak neki a civil életben. A magánéletét gondosan óvja, annyit azért mégis megemlített, hogy a barátai nélkül aligha állt volna fel a padlóról. Szeretne túljutni a múltján, mert, ami volt, azért megfizetett. Nem akarja, hogy a régi „dolgai” miatt legyen sikeres abban, amit most csinál. Emiatt néha észrevétlen maradna. Az életcélja egyszerű: tisztességesen megélni, szigorúan kétkezi munkából. Sokat volt árnyékban, megbűnhődött. Nem szeretne visszakerülni oda. Igyekszik inkább a napos oldalon maradni. Néha azzal támadják, hogy könnyű neki eladni a termékeit, mert mégiscsak neve van. – Azért nem olyan jó, ha valakinek ennyi fegyházban eltöltött idő után van neve. Ráadásul összességében nem is olyan könnyű élet ez. Nehéz szakmát választottam. Járom az országot, ki-be pakolom a kerámiáimat, hajnalban kelek és nem ritkán éjszaka fekszem le. Vannak, akik szerint csak szerepet játszok, s eljön az idő, hogy ismét a bűn útjára lépek. Majd kiderül, hogy milyen is vagyok valójában. Ha erre gondolok, nekem már csak egy fegyverem van, az idő. Az mindenre választ ad.

A barátainak viccesen azt szokta mondani, hogy öt év múlva átvenné a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-t, ám mint megjegyezte: ha lehetősége lenne rá, egyszer valóban nyitna egy bemutatótermet. S hogy mi újság a viszkivel? – Mostanság is megiszok egy-egy pohárral, igaz, csak alkalmanként. S nem azért, mert kell az arculathoz. Tényleg szeretem.