Hétvége

2016.09.23. 19:00

A zene szerelmese: Káplán György

Egyformán jól érzi magát Káplán György énekművész a zürichi operaházban, Seress Rezsőről szóló önálló estjén, vagy amikor áriákat ad elő egy idősotthonban. A Balatonalmádihoz ezer szállal kötődő tenorista néhány éve nyugdíjba vonult, de máig tevékeny. Kétlaki életet él: Stuttgartból jár fellépni Európa legnagyobb operaházaiba, szabadidejének hónapjait a tóparti városban tölti.

Marton Attila

Káplán György felmenői Balatonlmádiban éltek, fiatalkorát a művész is itt töltötte. Ötven éve kezdett el énekelni a Szent Imre-templomban Hedvig nővérkével. A Balaton máig vonzza és feltölti.

- Az egyik nagymamám zenetanár volt, a másik minden slágert hallás után zongorázott, tehát a zene szeretete egyfajta családi örökség - meséli. Talán ennek is köszönhető, hogy zenei általános iskolába íratták be, majd a szentendrei ferences gimnáziumba került. Az iskola kórusában figyeltek fel a tehetségére, a középiskola elvégzése után a Zeneakadémia ének tanszakán folytatta tanulmányait.

Bár a diploma megszerzése után énekelt a Budapesti Operettszínházban - például Lehoczky Zsuzsával állt egy színpadon -, végül az emigrációt választotta: a hetvenes évek végén Németországba, Stuttgartba költözött, emiatt nyolc évig nem jöhetett vissza Magyarországra.

- Nem volt könnyű elhagyni az országot, de a zene segített a beilleszkedésben, mert rövidesen tagja lettem a világhírű SWR Vocalensemble-nak. Az együttes nem egy hagyományos értelemben vett kórus: a több mint húsz tag mindegyike saját szólamot énekel, és a kortárs zene olyan kiválóságai, mint Ligeti György vagy Kurtág György is írt zeneműveket a formációnak. A kórussal bejárta az egész világot, ám a sors furcsa fintora, hogy hiába mutatkozott be az SWR Magyarországon is, a tiltás miatt nem tarthatott az együttessel a budapesti fellépésre. - Három éve fejeztem be a közös munkát a kórussal, és megüresedett helyemet jövő januártól a fiam tölti be. Nagyon büszke vagyok rá, azt szoktam mondani, én nagyon szeretek énekelni, ő viszont tud is - jegyzi meg mosolyogva.

A stuttgarti kórusban való munka mellett számos feladatot elvállalt: tizenöt éven át tanított a ludwigsburgi pedagógiai főiskolán, és ha ideje engedte, szólókoncerteket is adott, valamint hárfás zenésztársával turnézott. A legfontosabb feladatai azonban évtizedek óta operaházi kórusokhoz kötődnek. Rendszeresen szerepelt például Münchenben, Berlinben vagy Zürichben. Általában abban a tizennégy darabban foglalkoztatták - Tannhäuser, Lohengrin, Don Carlos -, amelyekben a szokásostól eltérő, nehezebb feladat hárul a tenorszólamra. Az évtizedek során együtt muzsikált mások mellett Plácido Domingóval, José Carrerasszal és Klaus Florian Vogttal is.

Káplán György világhírű operaházi kórusokban és énekegyüttesben szerepelt Fotó: Penovác Károly

A nyolc év alatt, amíg nem térhetett haza, igyekezett megőrizni magyarságát és népszerűsíteni a magyar kultúra értékeit, például számos németországi intézményben lépett fel és énekelt hazai áriákat. Ha operába vagy színházba megy, akkor mindig díszmagyart ölt, el is nevezték puszta prinznek a társai.

- A kitiltás utáni első hazatérést máig nem feledtem. Úgy potyogtak a könnyeim, hogy meg kellett állnom a határon - emlékszik vissza. A rendszerváltozás óta egyre több időt tölt itthon: a lakás az egykori családi birtok területén áll, ahol tizennyolc esztendőn át töltötte fiatalkorát. A lakástól néhány száz méterre egy kisebb stúdiót is berendezett, amit erdélyi bútorokkal tett otthonossá. Az utóbbi években több megyei rendezvényen is fellépett: idősotthonokban, falunapon, templomokban vállalt koncerteket. A magyarországi szereplésekért azonban sosem fogad el pénzt. - Olyan sokat kaptam ettől az országtól és Almáditól, hogy ez a legkevesebb, amivel viszonozhatom a támogatást - mondja.

A nyugdíjba vonulás nem jelent pihenést vagy megállást számára, napjai továbbra is a zene körül forognak. Kikapcsolódásként kezdett foglalkozni például Seress Rezső és Zerkovitz Béla sanzonjaival, valamint
a húszas-harmincas évek szerzőivel. A művészeket később önálló esteken is bemutatta, elbeszélve a zenészek élettörténetét is. Elmondása szerint közel kétszáz magyar népdal létezik német fordításban, amiket most kezd el felvenni. Idén ismét megtalálta a tanítás, pontosabban felajánlotta segítségét Böjte Csaba szovátai gyermekotthonában: nyáron a János vitéz átiratát tanította be, jövőre ugyanott a Háry János daljátékot mutatják be a gyerekekkel. - Itthon nem ismernek a zenei életben, de külföldről a mai napig rendszeresen kapok megkereséseket - mondja.

A naptára szinte teljesen telített: A szöktetés a szerájból című darab mellett a Don Carlosban, Verdi Rekviemjében és a Lohengrinben is szerepel a zürichi operában, Stuttgartban A bolygó hollandiban lép fel.

- A zene függőséget okoz nálam. A reggeli ébredéskor már cikáznak a gondolataim, legtöbbször estig gyakorolok, mert nem akarom elengedni a napi ritmust a nyugdíjba vonulás után sem.

A fellépések kapcsán megjegyzi, számára mindegy, hogy a zürichi operaház színpadán áll vagy egy idősotthon lakói előtt lép fel. - Bárhol énekelsz, a tökéletességen kívül a szívedet, lelkedet kell adni - avat be ars poeticájába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!