Hétvége

2011.06.18. 12:04

Az anime lényege, legyen hangulata

Bak Zsoltné, a herendi általános iskola informatika tanára azt gondolja, hogy a város levegője valami különleges dolgot tartalmazhat, mert az ott élők között az átlagosnál többen értenek a filmes dogokhoz. Most legutóbb a nyolcadikat éppen befejező Schöffer-ikrek, Rebeka és Fruzsina sikereiben látott erre bizonyítékot.

Győrffy Árpád

A lányok közös rövid filmmel, vagy ahogy ők hívják animével indultak az Apáczai Kiadó és a Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tehetségkutató versenyén. John Lennon halálának 30., Latinovits Zoltán születésének 80. és Romhányi József születésének 90. évfordulója kapcsán kellett színpadi művet, fotót vagy rövidfilmet csinálni. A klipjük külön dicsérettel első lett a filmes kategóriában. A Zsella néven induló Fruzsina megnyerte a tavasszal Pesten a MondoCon II. Nemzetközi AMV-versenyt is, amin a magyarokon kívül Ausztriából, Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és Romániából vettek részt fiatalok animációs anyagaikkal. Rebeka ugyanott az ötödik lett.

- Anyának volt egy laptopja, azon játszottunk mindenféle egyszerű játékot már valamikor másodikos-harmadikos korunkban. Amikor lett még egy gépünk, akkor szétváltunk, de továbbra is csak játszottunk, vagy interneten beszélgettünk a barátnőinkkel - mesélik az első találkozást számítógépekkel.

A filmezés a japán rajzfilmekkel, az animékkel kezdődött. A Foxi Maxin nevelkedett generációknak talán kicsit nehezen fogható fel, de a későbbi Vuk-hívők számára már érthetőbb lehet az a hatalmas rajongótábor, ami ezek körül a sorozatok körül kialakult.

Három-négy évvel ezelőtt találkoztak az interneten azokkal a csatornákkal, amik az animéseket fogják össze. Van amelyik csak fanklub, egy másik csoport a feliratozókat fogja össze, aztán olyanok is vannak, akik a meglévő anyagok saját animéket vágnak. Eljártak a Magyarországon rendezett összejöveteleikre is.

- Ezek olyanok, mint egy hatalmas kiállítás. Kihirdetik a versenyek eredményét, számítógépes játékokat szoftvereket mutatnak be, előadásokat tartanak a japán kultúráról. Közben mi is elkezdtünk animéket készíteni az interneten talált anyagokból. Lassan magunktól megtanultuk, hogyan is kell csinálni.

Azt mondják, vannak olyan animé készítők, akik nagyon rámennek a történetre, hogy legyen cselekménye egy-egy filmnek. k inkább keresnek egy szabadon felhasználható zenét. Ha kell, azt még átalakítják egy kicsit, hogy meglegyen az "íve". Aztán ehhez jönnek a képek.

- Persze, ehhez is hozzá lehet gondolni valamilyen történetet, de a fontos inkább az, hogy hangulata legyen a filmnek - magyarázza a két lány.

Az Apáczais pályázatot Bak Zsoltné ajánlotta a figyelmükbe, aki egyszer egy számítástechnika órán tudta meg, hogy a lányok mivel foglalkoznak.

- Még ma is borsódzik a karom, ha eszembe jut az akkor látott anyag. Igazán el sem akartam hinni, hogy gyerekek ilyenre képesek. Valami egészen más volt, mint, amit a tévé műsoraiban, a klipekben, reklámfilmekben láttam addig. Igaz, ez a feladat nehéz volt, hisz koruk miatt nem sokat tudtak se Lennonról, se Romhányiról vagy Latinovitsról. Ráadásul a figyelmetlenségem miatt azzal is nehezítettem a dolgukat, hogy azt mondtam, egy filmben kell mindhármat bemutatni.

Így is megoldották. Lennont ismerték is egy kicsit, a többieknek utána olvastak, hallgattak. Rebeka megvágta a zenét, Fruzsina kialakította a film képi világát.

- Persze, ne a konkrét tartalmat keressük ebben az alig három és fél perces kis klipben - utal a lányok korábbi szavaira Bak Zsoltné. - Engedjük el magunkat, és arra figyeljünk, hogy a zenék, a hangok és a látványos képi megoldások összekombinálásával milyen erős hatást tudnak elérni.

Rebeka és Fruzsina szeptembertől a Lovassyban tanul tovább. A filmezést mindenképpen folytatni szeretnék. Azt tervezik, hogy mások anyagainak újravágása, vagy képek feldolgozása helyett saját anyagot is forgatnak majd kiindulási pontnak. Persze, ez már egy másfajta feladat lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!