aranykoszorús mester

2019.07.21. 11:30

Bertalan Tibor fodrász: öt évtized ollóval a kézben

Nagy kockázat nélkül kijelenthetjük, hogy a fodrászszakma nem a legizgalmasabb munka a világon. Nem mérhető, mondjuk, egy vadászpilóta, egy kém vagy akár egy olimpikon sportoló karrierjéhez.

Horváth Gábor

Bertalan Tibor ötven esztendeje kezdte aszakmát, munkásságát aminap ismerték el, az Ipartestületek k k Országos Szövetsége aranykoszorús mester címetadományozott neki Fotó: Pesthy Márton/Napló

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A fodrász általában egy helyben dolgozik, kis üzlet, szék, tükör, ablak, ajtó. Egyszerű, ám ha kicsit a dolgok mögé nézünk, rá kell, hogy jöjjünk: azon az ajtón betérhet akár az egész világ. Ha így nézzük, mindjárt más képet kapunk a fodrászszakmáról. Egy fodrász rengeteg mindent lát és hall, ugyanakkor nemcsak passzív résztvevő, kicsit olyan, mint egy taxisofőr, egy híradószerkesztő és egy pszichológus keveréke. Sok emberrel találkozik, minden helyi információ a birtokában van, és tudja, kivel hogyan kell beszélnie.

Bertalan Tibor éppen 50 esztendeje van a szakmában. A balatonfüredi fodrász munkásságát a minap ismerték el, az Ipartestületek Országos Szövetsége aranykoszorús mester címet adományozott neki.

– Jólesett, meg is köszöntem, hogy észreveszik az olyan embereket, akik több évtizeden keresztül szolgálnak egy közösséget – indította beszélgetésünket Bertalan Tibor, aki épp 30 esztendeje tette le mestervizsgáját.

Sikeres évtizedek állnak tehát mögötte, pedig nem sokon múlt, hogy az olló forgatása helyett az üveges és képkeretező szakemberek táborát gyarapítsa.

– Annak idején az volt a szokás, hogy a fiúk szakmát tanulnak az általános iskolát követően. Itt, a Balaton-parton jellemzően szakácsnak, cukrásznak, felszolgálónak, mások kőművesnek, burkolónak, esetleg ácsnak mentek. Három szakmát lehetett felírni a felvételi jelentkezési lapra, én beírtam a szobafestőt, az üveges és képkeretezőt és az első helyen a fodrászt. Nem tudom, miért pont azt. Ugyanakkor nem volt könnyű bekerülni az iskolába, első körben fel sem vettek. Az indok: túljelentkezés. Ekkor úgy tűnt, hogy üveges és képkeretező leszek.

Némi protekció kellett, hogy a 14 éves fiatalember mégis fodrásztanulóként folytathassa tanulmányait.

– Apám munkahelyi vezetőjének, aki a badacsonyi állami gazdaság vezérigazgatója volt, közbenjárására fogadtak minket a pápai szövetkezet központjában. Anyámmal utaztunk oda, és a szövetkezet akkori elnöke csak ennyit mondott: vegye tudomásul, fel van véve, megértette!? Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy fodrász leszek.

Bertalan Tibor ötven esztendeje kezdte a szakmát, munkásságát a minap ismerték el, az Ipartestületek Országos Szövetsége aranykoszorús mester címet adományozott neki Fotó: Pesthy Márton/Napló

A tanulmányok próbaidővel kezdődtek, Bertalan Tibor a balatonfüredi Kossuth utcai üzletbe került két hétre. Ez olyan jól sikerült, hogy felajánlották, nem-e akar ott maradni. Már korán önállóan dolgozott, például az 1968-ban nyíló Annabella Hotelbe is ő járt le hajat vágni. Egy évvel később az akkor vadonatúj Marina Hotel fodrászatában volt ipari tanuló és üzletvezető egyszerre. Egészen 1974-ig tevékenykedett a Marinában nyaranta, télen pedig átkerült „valahová”. – Nem volt állandó helyem, úgynevezett fregoli voltam. Oda mentem, ahol valakit szabadság vagy betegség miatt helyettesíteni kellett.

Bertalan Tibor így megjárta a környéket, Tihanytól Balatonfűzfőig a füredi terület összes üzletét megismerte. Úgy emlékszik vissza, hogy ez a helyzet hatalmas tanulási lehetőséget kínált, és ő igyekezett is élni vele.

– Amikor megkérdezik, ki volt a mesterem, azt mondom, hogy papíron kettő volt, egyébként pedig az összes kolléga. Mindenkitől lehetett valamit tanulni. Valaki a szakmai részben volt nagyon erős, mástól a vendégekkel való bánásmódot volt érdemes ellesni.

És hogy milyen volt akkoriban egy fodrászüzlet hangulata: – Általában a reggeli nyitáskor már sor állt a bejárat előtt, és az emberek rendre összekaptak az érkezési sorrenden. Fél héttől körülbelül tíz óráig mást sem csináltunk, mint arcborotválást, ami ma már nincs is. A hajvágás csak ezután jött. Meglepődve tapasztaltam, hogy azok a vendégek, akik a nyitáskor erősen vitatkoztak, a kiszolgálást követően ott maradtak az üzletben egymással beszélgetni. Érdekes, már nem siettek sehova. Amióta időpontra jönnek a vendégek, gyakorlatilag eltűnt ez a fajta társasági élet. Ha épp egymás után következnek a régi ismerősök, nagyon szoktak örülni a találkozásnak. Ezért aztán el szoktam követni azt csínyt, hogy bejelentkezéskor összeírom azokat, akik régi barátok, ismerősök, de már nem nagyon futnak össze egymással.

Visszatérve a pályára, Bertalan Tibor karrierjét két év katonaság szakította meg. Természetesen a hajvágás egyenruhában sem maradt el, bár nem volt hivatalos fodrászbeosztás, a felettesek azonnal közölték vele, az eszközeit gyorsan hozza be. A leszerelést követően az Annabella fodrászatának volt az üzletvezetője. Az üzlet nemcsak a hotel vendégeit és személyzetét fogadta, bárki betérhetett, ekkor kezdett kialakulni a saját vendégkör.

A helyi szállodákban természetesen számos híresség megfordult, Medveczky Ilona és Korda György például dolgozott a Marinában, mellettük a füredi fodrász számos íróval, politikussal és egyházi személlyel ismerkedett meg foglalkozása révén. Közülük sokan a szívkórházban voltak gyógykezelésen. Gyakran járt hozzá a híres író, újságíró, kultúrtörténész, a Balatonfüreden élő Lipták Gábor.

– Szerencsére mindenkivel sikerült megtalálni a közös hangot. Fontos volt, hogy az embernek megfelelő legyen a stílusa, a modora és meglegyen a diszkréció, ami alapja a mi szakmánknak. Egy idő után képessé válsz felismerni azt, hogy a vendégnek milyen napja van. Bejön az ajtón, ránézel, és már tudod, rá van írva az arcára. Az említett hírességekkel egy évben általában csak egyszer-kétszer találkoztam, és érdekes, hosszú idő után gyakorlatilag ott folytattuk a beszélgetést, ahol legutóbb abbahagytuk.

A fodrásznak tehát – már ha jól akarta végezni a dolgát – képben kellett lennie az irodalomtól a legfrissebb sporteredményeken át egészen a politikai és gazdasági történésekig számos témában. A legfontosabbnak azonban azt tartotta és tartja, hogy ismerje vendégét és ismerje fel igényeit.

A turistáknak, szállóvendégeknek a füredi hajszobrász egyfajta igazodási pont is volt, egy megbízható helyi arc. Elmesélte, rendszeresen az Annabellában vendégeskedett Joe bácsi és felesége. A pár az Egyesült Államokból érkezett, és a fodrászt kérdezték, hogy Füreden szabad-e este kimenni. Tibor biztatta őket, nyugodtan sétáljanak a parton. Másnap bementek az üzletbe, és hálásan köszönték az útbaigazítást, maguktól nem mertek volna. Ehhez hozzátartozik, hogy ebben az időszakban, a 70-es évek közepén-végén még nem volt természetes bizonyos embereknek, hogy elmennek este valahová, mert úgy gondolták, nem biztos, hogy elég jó a közbiztonság.

Volt egyszer egy idősebb úr, aki szívbetegként Győrből költözött Balatonfüredre. Nem érezte jól magát, mert nagy társasági ember volt, de a városban senkit nem ismert. Panaszkodott is emiatt a fodrásznak, majd egyik nap boldogan jelent meg az üzletajtóban: visszaköltözik Győrbe, már fel van pakolva a teherautóra a cucca. – Odajött, megölelt, és azt mondta: Tiborkám, az Isten áldja meg magát, magától tudok Füreden egyedül elköszönni. Ez olyan mellbevágó dolog volt, elgondolkodtatott, hogy milyen kapcsolatba lehet azokkal az emberekkel kerülni, akik ide ülnek, ebbe a székbe.

Glatz Lászlót nem kell bemutatni a füredieknek, az egykori testnevelő tanár honosította meg a kézilabdát a városban, emellett az Anna-báloknak is hosszú ideig a szervezőjük volt. – Laci bácsit kiszolgálni egy igazi élményt jelentett. Évtizedekig töltöttem vele félórákat, és sokat beszélgettünk a sportról, valamint a világ egyéb dolgairól. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan emberek voltak a vendégeim, akik igazi egyéniségek, úgy szoktam fogalmazni, akikből általában csak egy van egy városban. Mindegy, hogy az illető hajógyári munkás, városi rendőrkapitány vagy szívkórházi főorvos.

Bertalan Tibor – aki az elmúlt időszakban több tanulót is „pályára állított”, és erre is joggal büszke – lassan 30 éve dolgozik saját üzletben a lakótelepen, ahová régi vendégkörét is vitte. Ebben a vendégkörben még mindig vannak olyanok, akik öt évtizede csak hozzá járnak.

– Gyakran eszembe jut, amit régebben több idősebb kollégám is hangoztatott: gyerek, ne felejtsd el, a vendégeket nem nehéz megszerezni, megtartani, na, az a tudomány. Szerencsére nekem sokakat sikerült megtartanom, és van, hogy három generáció is hozzám jár egy családból. Ne félj, nem fog fájni – mondja az első hajvágás előtt az apuka a kisfiának, miközben összenézek a nagypapával, aki harminc-harmincöt éve ugyanezt mondta neki – ugyanebben a székben. Na, ez az igazi élmény nekem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!