Hétvége

2017.05.05. 16:20

Büszkék múltjukra és műemlékeikre

Káptalanfa - A közösségépítést és múltjuk őrzését tartják a legfontosabbnak a falubeliek. Azt már a kisiskolások is tudják, hogy melyek a község legrégebbi épületei. A községben a korszerű élethez is minden adott. Az élhető településre a külföldön dolgozók is hazajárnak.

Tisler Anna

Amint Káptalanfa határába ér a Devecsert Sümeggel összekötő forgalmas úton, sok távolról érkező megáll, hogy megnézze a Kígyós patakon átívelő hidat, az egyik mellvéden Nepomuki Szent János szobrával. A ma már műemlék híd, amely 1794-ben épült, a község második legrégebbi építménye. A mellette levő területen az önkormányzat pihenőt alakított ki, ahol gyakran megállnak az arra járó autósok. A helyi fiatalok is szívesen találkoznak ott. A káptalanfaiak azt is tudják, hogy a hidat Oszterhuber Ferenc főszolgabíró építtette Hartner Ignác sümegi kőművesmesterrel.

Csordás Gáspár polgármester elmondta, hogy a 830 lelkes község lakói őrzik a múltjukat. Az iskolát is a helyi hagyományokat ápolva nevezték el egykori igazgatójukról, Pusztai Ferencről, aki 1950-ben került az iskolába tanítóként, majd 1957-től 1974-ig igazgatója volt az intézménynek.

Csordás Gáspár polgármester

Ma is sok egykori tanítványa él a községben, többségük már nagyszülőként, unokáik által kapcsolódik az iskolához. Az egykori igazgató fia, Ferenc ugyan távolra került, de figyelemmel kíséri az ott folyó munkát. Kezébe került egy újság, amelyben a diákok kiváló tanulmányi munkájáról jelent meg írás.

A település egykori háziorvosa, Czukor Jenő a közelmúltban töltötte be a kilencvenedik születésnapját. Az önkormányzat is köszönteni kívánja e jeles alkalomból őt. Az orvos 1959-től 1991-ig gyógyította a térség betegeit. Ma már Szombathelyen él, de nem szakadt el aktív évei helyszínétől. Egykori körzeti ápolónőjével, a ma már szintén nyugdíjas éveit töltő Fábián Gyulánéval gyakran beszél telefonon.

- A múlt században nehezebb volt a falusi, több települést ellátó orvosok élete is - emlékezett Fábián Gyuláné. - Nem volt még gépkocsi, ha kellett, lovas kocsival, kerékpárral, sőt, ha a hó miatt máshogy nem lehetett közlekedni, tankkal mentek ki egy-egy beteghez. A doktor urat mindenki tisztelte. Azt mondta a betegeknek, ha szükség van rá, akár éjszaka is hívhatják. Kezdetben a háziorvosok 24 órában látták el feladatukat. Fárasztó volt. Doktor úr mondta, amit én is szeretnék átadni az unokáimnak, hogy minden jónak örülni kell, nem szabad elégedetlenkedni, hiszen az megmérgezi a lelkünket. Fábián Gyuláné nyugdíjasként sem szakadt el egykori hivatásától. A Vöröskereszt munkatársainak segít véradást szervezni. Munkásságáért több elismerést kapott.

Fábián Gyuláné

- Nehéz megszólítani az embereket, de ebben is van sikerünk, nemrég többen jöttek, akik addig nem voltak véradók - tudtuk meg. - Az önkormányzat a szervező munkában is segít, biztosítja a helyszínt. A nyugdíjasok szívesen bekapcsolódnak a település életébe. Klubot alapítottak, sokan szeretnek alkotni, kézimunkázni, horgolni, festeni, ők minden évben karácsony előtt a művelődési házban kapnak bemutatkozási lehetőséget.

A településhez kötődő festő, Boldizsár Zsolt képeit is több alkalommal kiállították. Több festményén káptalanfai épületeket, tájakat örökít meg. A Szent János hidat ábrázoló festménye a polgármesteri hivatalban van. - Fontosnak tartjuk, hogy mindenki találja meg azt a közösséget, amelyikben jól érzi magát - fogalmazta meg a polgármester. - A rendezvényeinken a lakosság kérésére a helybeli és térségi amatőr művészeti csoportok szerepelnek. A település lakói arra kíváncsiak, hogy az ismerősük, barátjuk mit tud, vagy a szomszédos falvak művészetkedvelői milyen műsort adnak. A Káptalanfáért Egyesület tagjai rendszeresen részt vesznek a helyi rendezvények szervezésében, lebonyolításában. A településen nemrég alakult egy ifjúsági hastánccsoport, amelynek munkáját Réfiné Gulyás Krisztina irányítja. A polgárőrséghez is a lakosság létszámához képest sokan csatlakoztak.

Falusi hangulat a főút melletti közparkban

Káptalanfán is sok dolguk van az embereknek, de fontosnak tartják, hogy ápolják a kapcsolataikat. És azt, hogy segítsenek egymásnak. Karácsony előtt a máltai szeretetszolgálat helyi csoportja jótékonysági vásárt szervez, ahol sokan ajánlanak fel tárgyakat és vásárolnak azért, hogy segíthessenek a rászorulóknak. A vásár után a templomban folytatódik a közös ünnepi készülődés. A község központjában álló plébániatemplom Káptalanfa legrégebbi épülete. Az 1746 és 1750 között épült templomot az elkészülése évében a szeplőtlenül fogantatott boldogságos Szűz tiszteletére szentelték fel. A templom műemlék. A jelenlegi főoltárt 1844-ben készítették. A templomban naponta van szentmise. Sajnos jelenleg a település plébánosa, Schwartz Márton beteg, de bíznak mielőbbi felgyógyulásában, és várják, hogy újra el tudja látni feladatát.

A község legrégebbi épülete a templom

A község múltját Csarmasz János kutatja, aki szabadidejében járja a levéltárakat, és munkáját segíti a modern technika. A művelődési házban megkezdték egy helytörténeti gyűjteményt kialakítását. A polgármestertől megtudtuk, korszerű körülményeket akarnak biztosítani. A község ingyenes telek juttatásával várja a letelepedni szándékozó fiatal családokat.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!