Hétvége

2011.10.01. 09:21

Egy katonai tábor rejtett titkai

Gazdag fotóalbumot állított össze a hajmáskéri katonai tábor életéről a helybeli Varsányi István, aki egykoron maga is szenvedélyesen fotózott, három önálló kiállításon mutatkozott be. Az elmúlt éveket az egykori táborban készült felvételek gyűjtésének szentelte, nem kevés pénzt áldozva rá.

Mátételki András

Beszélgetésünk során kiderült: a hazánkban a tüzérség legfőbb bázisának számító tábor történelmét jól ismeri, így hát több érdekességgel is szolgált.

- A település utáni érdeklődésem az utóbbi tíz évben kezdődött, amikor fotók segítségével igyekeztem bemutatni a falut - meséli a 39 éves szerző. - Hatéves korom óta gyűjtöm a régi magyar papírpénzeket, közülük hiányoltam azokat, amelyeket a hajmáskéri hadifogolytáborban használtak 1916-ban. Rövidesen egy aukciós portálon megvásároltam őket, valamint egy 1920-ban íródott, de rá négy évre betiltott könyvet Hajmáskér címmel. A szerző, Kőhalmi Béla, a később Kossuth-díjas könyvtáros nem tüntette fel rajta a nevét. Megírta internálásának (1919-1920) történetét, ami a Horthy-korszak fehérterrorjáról szól. Tudtommal még egy példány van belőle az Országos Széchényi Könyvtárban. Ekkor döntöttem úgy, hogy alaposan beleásom magam a tábor életébe, ezért vadásztam fotókra Hollandiától Izraelen át Olaszországig.

A helytörténész könyvéből kiderül, hogy a XIX-XX. század fordulóján még csak kopár, kies pusztaság az a föld, ahová az Osztrák-Magyar Monarchia legmodernebb katonai városa, a hajmáskéri császári és királyi tüzérségi lövőiskola épül. A nyári lőgyakorlatokra érkező csapatokat kezdetben a szomszédos falvakban helyezték el, majd később úgy döntött a hadügy, hogy a lőtér közelében megfelelő szállásról kell gondoskodni. Az új bázison 260 tiszt, 2000 tüzér, 1030 ló, 100 ágyú kapott helyet. A táborban kezdetben 56 épület volt. Köztük legnagyobb a kastély, ami még ma is áll. A tábort egy kilencholdas park is kiegészítette, ahol feltöltődhettek a tisztek és a legénység.

- Még 1908 szeptemberében megfordult a faluban, illetve a lőtéren Ferenc Ferdinánd is, aki együtt vett részt Ferenc Józseffel az akkori hadgyakorlatokon, melyek a Veszprém és Gyulafirátót fölötti lőtéren is zajlottak.

Az I. világháború kitörésének évében épült meg a sakkbástya alakú víztorony, mely a hadifogolytábor vízszükségletét látta el. Itt közel ötezer orosz, szerb és olasz hadifoglyot tartottak számon, akik pénzt kaptak a munkájukért. Ők építették fel az inotai honvéd tanezred barakktáborát 1916-ban. Az egyik fotón látható egy vasbeton szerkezetű, félgömb alakú építmény, az olasz erőd. Ebből egyetlenegy épült a hajmáskéri lőtéren még a Monarchia idején. A katonák ezen gyakoroltak az első világháború alatt. A Monarchia hadseregének szinte leküzdhetetlen akadályt jelentettek az ilyen erődök egy Olaszország elleni esetleges háborúban. Az olasz Alpok egyik völgyelzáró erődjének a pontos mását építették meg Hajmáskér fölött. Innen a neve, olasz erőd.

A tábor élére 1918-ban egy művészember került Galánthay Glock Tivadar személyében, aki festett, gyorsíró versenyt nyert, majd később az ázsiai nyelvek gyorsírását is bemutatta. 1919-ben gyűjteményes tárlata volt Bécsben. Kun Béláék után a katonai tábor oktatóit a betörő román hadsereg internálta.

Távozásuk után, 1919 októberében átmeneti iskolát hoztak létre Hajmáskéri Magyar Katonai Főreáliskola néven. Itt végezte az úgynevezett alantas tiszti tanfolyamot 1920/21-ben Szálasi Ferenc.

A történelemből tudjuk, hogy 1886-ban felváltja a fekete lőport a füst nélküli változata, amelyet 1927-től Balatonfűzfőn gyártanak. A tüzérség fellegváráról mindenképpen tudni kell, hogy ebben a táborban próbáltak ki minden új fegyvert, ágyúkat, később tankokat. Sok volt a tüzérbaleset. 1928-ban új ágyút teszteltek, amikor csőrobbanás következtében Csörgey Károly tábornok több társával együtt életét vesztette. Ha már a balesetekről esett szó: 1904 őszén egy tragédia színhelye volt a hajmáskéri gyakorlótér. Egy katonai léghajó hirtelen a magasba emelkedett, magával rántva a kötelekbe kapaszkodó katonákat. Nyolcan életüket vesztették. Az 1911-ben átadott tábornak a léghajócsarnoka később leégett.

Varsányi István elmesélte azt is, hogy az 1929-32-ben honvédelmi miniszterként dolgozó - addigi fajvédő politikájával felhagyó - Gömbös Gyula olyan nagyszabású fejlesztéseket hajtott végre a magyar hadseregben, amiért 1931-ben a község díszpolgára lett - a mai napig is az. Az 1931. október 3-ra elkészített emlékművét az oroszok a földdel tették egyenlővé. A két világháború között Horthy Miklós többször megfordult - ha nem is fehér lovon - a lőtéren, amelynek az élete teljesen nyitott volt azokban az időkben. A tábornak volt két fotósa, Somogyi Sándor és Tarján Mária, akik nemcsak az épületeket örökítették meg, hanem a tisztekről, honvédekről is készítettek képeket gyakorlatozás közben, illetve róluk portrékat a műtermükben.

Arról csak jelentést írt a tábor parancsnoka 1933 júliusában, hogy az egyik főhadnagy részegen felvett maga mellé a lóra egy meztelen - ahogy akkor nevezték - kéjnőt a hátsó táborban, népszerű nevén dühöngőben, s vad vágtába csapott. Az még a kisebbik baj volt, hogy a templom előtt tartott vasárnapi istentiszteleten megbotránkoztak a résztvevők (bár nyilván volt, akinek tetszett a "műsor"), ám az istállóba menet a nő beverte a fejét a szemöldökfába, s leesett a lóról. Mindebből kiderül, az orvosi vizsgálaton rendszeresen átesett örömlányok színesítették az életet, akik állami alkalmazottként (!), szerződéssel "dolgoztak". Míg a tisztek öt, a legénység egy pengőt fizetett alkalmi szolgáltatásaikért. Amúgy a faluban több vendéglő is működött, ahol az ilyen hölgyek várták a szerelemre szomjas egyenruhás férfiakat.

A Képek a hajmáskéri katonai tábor történetéből című könyvbe, amelyet az önkormányzat a 100. évfordulóra adott ki, 115 fotó került. A szerzőnek viszont már van 240 képeslapja az 1901-1944 közötti évekből. Ezek majd egy újabb könyvében jelennek meg. Előtte még riportsorozatot készít azokkal a 80-as éveikben járó helybeliekkel, akik mesélnek majd a hajmáskéri tábor életéről, beleértve természetesen a szovjet megszállás időszakát is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!