Egy katonai tábor rejtett titkai

Beszélgetésünk során kiderült: a hazánkban a tüzérség legfőbb bázisának számító tábor történelmét jól ismeri, így hát több érdekességgel is szolgált.

- A település utáni érdeklődésem az utóbbi tíz évben kezdődött, amikor fotók segítségével igyekeztem bemutatni a falut - meséli a 39 éves szerző. - Hatéves korom óta gyűjtöm a régi magyar papírpénzeket, közülük hiányoltam azokat, amelyeket a hajmáskéri hadifogolytáborban használtak 1916-ban. Rövidesen egy aukciós portálon megvásároltam őket, valamint egy 1920-ban íródott, de rá négy évre betiltott könyvet Hajmáskér címmel. A szerző, Kőhalmi Béla, a később Kossuth-díjas könyvtáros nem tüntette fel rajta a nevét. Megírta internálásának (1919-1920) történetét, ami a Horthy-korszak fehérterrorjáról szól. Tudtommal még egy példány van belőle az Országos Széchényi Könyvtárban. Ekkor döntöttem úgy, hogy alaposan beleásom magam a tábor életébe, ezért vadásztam fotókra Hollandiától Izraelen át Olaszországig.

A helytörténész könyvéből kiderül, hogy a XIX-XX. század fordulóján még csak kopár, kies pusztaság az a föld, ahová az Osztrák-Magyar Monarchia legmodernebb katonai városa, a hajmáskéri császári és királyi tüzérségi lövőiskola épül. A nyári lőgyakorlatokra érkező csapatokat kezdetben a szomszédos falvakban helyezték el, majd később úgy döntött a hadügy, hogy a lőtér közelében megfelelő szállásról kell gondoskodni. Az új bázison 260 tiszt, 2000 tüzér, 1030 ló, 100 ágyú kapott helyet. A táborban kezdetben 56 épület volt. Köztük legnagyobb a kastély, ami még ma is áll. A tábort egy kilencholdas park is kiegészítette, ahol feltöltődhettek a tisztek és a legénység.

- Még 1908 szeptemberében megfordult a faluban, illetve a lőtéren Ferenc Ferdinánd is, aki együtt vett részt Ferenc Józseffel az akkori hadgyakorlatokon, melyek a Veszprém és Gyulafirátót fölötti lőtéren is zajlottak.

Az I. világháború kitörésének évében épült meg a sakkbástya alakú víztorony, mely a hadifogolytábor vízszükségletét látta el. Itt közel ötezer orosz, szerb és olasz hadifoglyot tartottak számon, akik pénzt kaptak a munkájukért. Ők építették fel az inotai honvéd tanezred barakktáborát 1916-ban. Az egyik fotón látható egy vasbeton szerkezetű, félgömb alakú építmény, az olasz erőd. Ebből egyetlenegy épült a hajmáskéri lőtéren még a Monarchia idején. A katonák ezen gyakoroltak az első világháború alatt. A Monarchia hadseregének szinte leküzdhetetlen akadályt jelentettek az ilyen erődök egy Olaszország elleni esetleges háborúban. Az olasz Alpok egyik völgyelzáró erődjének a pontos mását építették meg Hajmáskér fölött. Innen a neve, olasz erőd.

A tábor élére 1918-ban egy művészember került Galánthay Glock Tivadar személyében, aki festett, gyorsíró versenyt nyert, majd később az ázsiai nyelvek gyorsírását is bemutatta. 1919-ben gyűjteményes tárlata volt Bécsben. Kun Béláék után a katonai tábor oktatóit a betörő román hadsereg internálta.

Távozásuk után, 1919 októberében átmeneti iskolát hoztak létre Hajmáskéri Magyar Katonai Főreáliskola néven. Itt végezte az úgynevezett alantas tiszti tanfolyamot 1920/21-ben Szálasi Ferenc.

A történelemből tudjuk, hogy 1886-ban felváltja a fekete lőport a füst nélküli változata, amelyet 1927-től Balatonfűzfőn gyártanak. A tüzérség fellegváráról mindenképpen tudni kell, hogy ebben a táborban próbáltak ki minden új fegyvert, ágyúkat, később tankokat. Sok volt a tüzérbaleset. 1928-ban új ágyút teszteltek, amikor csőrobbanás következtében Csörgey Károly tábornok több társával együtt életét vesztette. Ha már a balesetekről esett szó: 1904 őszén egy tragédia színhelye volt a hajmáskéri gyakorlótér. Egy katonai léghajó hirtelen a magasba emelkedett, magával rántva a kötelekbe kapaszkodó katonákat. Nyolcan életüket vesztették. Az 1911-ben átadott tábornak a léghajócsarnoka később leégett.

Varsányi István elmesélte azt is, hogy az 1929-32-ben honvédelmi miniszterként dolgozó - addigi fajvédő politikájával felhagyó - Gömbös Gyula olyan nagyszabású fejlesztéseket hajtott végre a magyar hadseregben, amiért 1931-ben a község díszpolgára lett - a mai napig is az. Az 1931. október 3-ra elkészített emlékművét az oroszok a földdel tették egyenlővé. A két világháború között Horthy Miklós többször megfordult - ha nem is fehér lovon - a lőtéren, amelynek az élete teljesen nyitott volt azokban az időkben. A tábornak volt két fotósa, Somogyi Sándor és Tarján Mária, akik nemcsak az épületeket örökítették meg, hanem a tisztekről, honvédekről is készítettek képeket gyakorlatozás közben, illetve róluk portrékat a műtermükben.

Arról csak jelentést írt a tábor parancsnoka 1933 júliusában, hogy az egyik főhadnagy részegen felvett maga mellé a lóra egy meztelen - ahogy akkor nevezték - kéjnőt a hátsó táborban, népszerű nevén dühöngőben, s vad vágtába csapott. Az még a kisebbik baj volt, hogy a templom előtt tartott vasárnapi istentiszteleten megbotránkoztak a résztvevők (bár nyilván volt, akinek tetszett a "műsor"), ám az istállóba menet a nő beverte a fejét a szemöldökfába, s leesett a lóról. Mindebből kiderül, az orvosi vizsgálaton rendszeresen átesett örömlányok színesítették az életet, akik állami alkalmazottként (!), szerződéssel "dolgoztak". Míg a tisztek öt, a legénység egy pengőt fizetett alkalmi szolgáltatásaikért. Amúgy a faluban több vendéglő is működött, ahol az ilyen hölgyek várták a szerelemre szomjas egyenruhás férfiakat.

A Képek a hajmáskéri katonai tábor történetéből című könyvbe, amelyet az önkormányzat a 100. évfordulóra adott ki, 115 fotó került. A szerzőnek viszont már van 240 képeslapja az 1901-1944 közötti évekből. Ezek majd egy újabb könyvében jelennek meg. Előtte még riportsorozatot készít azokkal a 80-as éveikben járó helybeliekkel, akik mesélnek majd a hajmáskéri tábor életéről, beleértve természetesen a szovjet megszállás időszakát is.