Hétvége

2010.06.25. 19:29

Esőnapok a horgásztáborban

Rendkívül tartalmas programot állítottak össze Halimbán a megyei horgásztábor résztvevői számára, akik egymással igen, az időjárással kevésbé kötöttek barátságot.

Tremmer Tamás

A Bakony-Balaton Horgász Szövetség (BBHSZ) évek óta szervezi nyári ifjúsági horgásztáborát. A gyermekeket évente más-más helyszínre viszik, dr. Táncsics Aladár BBHSZ-elnök vezetésével ezúttal Halimbára tették a bázisukat.

A tizenkilenc gyermek - köztük három leány - vasárnaptól táborozik Halimbán. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a csapatot, eső és viharos erejű szél egyaránt tombolt, ezért vízpartra is csak szerdán jutottak el, ekkor még csak próbálkoztak a horgászattal, csütörtöktől azonban már beindult a nagyüzem.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy unatkoztak volna! A horgászat mellett számtalan más programot terveztek számukra a hétre elosztva, ezek közül többet előrehoztak. Így hallgattak közlekedésbiztonsági előadást, ami KRESZ-totó kitöltéssel zárult - ennek az életben is hasznát veszik. Jártak az ajkai üveggyárban, részt vettek geológiai túrán, megismerkedtek Halimba történetével, bepillantást nyertek a főzőtudomány rejtelmeibe, de íjász- és légpuskás lövészetet is tartottak.

Ami már a horgászathoz kapcsolódik, az elméleti kiképzés mellett megtanultak horgot kötni, csomózni, etetőanyagot és horgot célba dobni, de távdobó versenyük is volt. Szóval tartalmasan teltek még a hidegebb napok is. A gyermekek között többen már korábban is jártak ilyen táborban, a többségük azonban első alkalommal jött el a horgásztáborba. Olyanok is vannak köztük, akik életükben most fogtak először horgászbotot a kezükbe. Az lesz majd az igazi siker, ha őket is sikerül beoltani a pecázás és a halak szeretetével.

Aztán mikor rájuk mosolygott az idő, előkerültek a szerelékek, s irány a vízpart. A horgásztábor résztvevői végigjárták a környéket, tesztelték a halimbai Kis- és Nagy-tavat, illetve a Rókadombi Horgász Egyesület tavát. Az első napok után egyre nagyobb zsákmány akadt horgokra. A táborzáró horgászversenyt szombaton tartják, itt aztán mindenki számot adhat tudásáról, mit sikerült elsajátítani a halimbai egy hét alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!