Hétvége

2011.05.21. 12:55

Hamvába holt temetés

Sándor a hetvenes éveit taposta, szívelégtelenség vitte el tavaly augusztusban. Azóta a hamvai egy lezárt lakásban nyugszanak, miközben a lelke nyugtalanul kering megözvegyült szerelmének súlyos gondolataiban.

Gombás Gabriella

Olívia szerint Sándor bolyongó lelke csak akkor nyeri el nyugalmát, ha a hamvait - a kívánsága szerint - a tóba szórják. Addig Olívia sem tudja elengedni. De  miért nem teljesülhet az elhunyt kívánsága?

Nem voltak házasok. "A szerelmem  és a párom volt", mondja Olívia suttogva. A társa jól szituált ember volt, maradt utána két lakás, föld, két autó, készpénz és egy balatoni nyaraló. Ahol Olíviával a legszebb éveiket élték, ahol minden darab kettőjük emlékét idézi. Sándor azt kívánta, hogy a hamvait repülőről szórják a tóba, akkor a lelke mindig ott lehet a társa közelében, s amikor Olívia kiül a kis nyaraló teraszára, ismét találkoznak majd, a balatoni táj messzeségeiben.

Sándor jobb sorsra érdemes hamvai azonban üres lakásának egyik szobájában várják az örökkévalóság nyugalmát, miközben körülötte egyre hangosabb az örökösök jogászainak vitája. Hogy a hamvak sorsa vagy a hagyaték körüli nézeteltérések mérgezték-e meg jobban az örökösök közötti viszonyt, azt csak találgatni lehet. 

Sándor vagyonát élettársa és húga örökölték. A hagyatéki eljárás zavartalanul lebonyolódott, minden vagyontárgy a helyére került. Kivéve Sándor hamvait. És Olívia lelki nyugalmát. Mert ekkor kiderült, hogy Sándor másik lakását, amelyben albérlő lakott, négymillió forintos svájci frank alapú jelzálog és több százezer forint közüzemi költség terheli. Így Sándor húga két lakást örökölt, meg egy csomó adósságot és egy albérlőt, aki a mai napig a lakásban él. Mondanom sem kell, hogy nem Sándornak volt szüksége pénzre, hiszen tehetős ember volt, hanem az albérlő hölgynek. Így került a jelzálogbejegyzés az ingatlanra. Mert a hölgy több volt, mint egy albérlő.

- Semmiről sem tudtam, nagyon megbíztunk egymásban. Sándor gyakran sírt a kórházban, láttam, valami nyomja a lelkét, de néma maradt. Ha történik valami vele, mondta, a papírok a fiókban vannak. És történt. Látván a földhivatali bejegyzést, nem hittem a szememnek. Amikor a halála után a húgával a lakásra mentünk, az albérlő közölte, hogy a lakás az övé, Sándor neki ígérte. Olyan csapás ért, amit alig tudtam felfogni. Harminc évvel fiatalabb nála. Később megtudtam, hogy a nő az ügyvédjével járt nála a kórházban, de Sándor hajthatatlan volt, nem hagyott rá semmit - mondja kongó hangon Olívia, miközben a díványon és az asztalon szétszórt dokumentumok között keresgél. 

Sándor halála után a többi holmival együtt a mobilja is hazakerült. Olívia belenézett. Híváslista, sms-ek. Feltárulkozott előtte életük árnyékvilága. Valami megmagyarázhatatlan kényszer vett erőt rajta, össze akarta rakni a mozaikot, az időpontokat, a 12 együtt töltött esztendő történéseit, bogozgatta a hűtlenség szálait, hol is volt az ő helye ebben a gubancban? "Kétségbeesett üzeneteket küldözgetett a hölgynek" - mondja őszintén az asszony, de kérdésemre, hogy mire kérte a beteg ember a másik nőt, nem jön válasz. Olívia papírok  között matat, elmerülten fejtegeti a telefonról saját kezűleg, gyöngybetűkkel lemásolt mondatok üzenetét. Bizonyítékokat keres arra, hogy a társa ármánykodás áldozata volt, a másik nő lóvá tette, kihasználta, csak a pénzére utazott, nem is szerette a férfit, őt csak Olívia szerette igazán. "Nem tudok belenyugodni ebbe a nőbe" - szögezi le végül. 

- Sándor még életében rendelkezett, így a balatoni nyaraló az enyém lett, a húga kapta meg a két lakást, az egyik autót, sok pénzt is örökölt. Az osztozkodás rossz szájízt hagyott. A párom húga úgy gondolta, inkább én vesződjek a lakással meg az adóssággal, szerintem a nőt ki kellene paterolni, egyre türelmetlenebbek lettünk egymással, eldurvultak az egyezkedéseink. Igazából minden a hamvakkal kezdődött. 

- A temetést intéztük, ki kellett választani az urnát, mire a párom húga beszólt, hogy a legolcsóbbat kéri, majd közölte, teljesen fölösleges felöltöztetni az elhunytat, minek a ruha, mondta, fürdőköpenyben is el lehet hamvasztani, nem mindegy? És miért fizetnénk az öltöztetésért, majd ő ingyen felöltözteti. Erre már felocsúdtam a fájdalmamból, és szóváltásba keveredtünk. Végül csak megegyeztünk, megbeszéltük, mikor megyünk együtt  a  hamvakért, de hasztalan vártam, elment egyedül. Megérkezett, egy ócska műanyag zacskóban lóbálta az urnát. Aztán a hamvakat már nem tudtuk a Balatonba szórni, mert őszbe fordult az idő. 

- Az üres lakásba vittük, gyertyát vittem, selyemvirágot. Ehhez a lakáshoz nincs kulcsom, odaadtam a párom húgának, hiszen ő örökölte. Attól kezdve csak akkor tudtam hozzáférni a hamvakhoz, ha a húga jónak tartotta - magyarázza Olívia, közben azért ki-kibuknak az egyéb nézeteltérések az örökség kapcsán. Kinek jutott a föld, kinek ígérte Sándor, ki kapta az egyik, ki a másik gépkocsit, mit ígért Olívia fiának Sándor, miként alkudoztak a lakások és a földek körül az örökösök. Olívia megkapta a balatoni nyaralót, ahol a legszebb napjaikat töltötték, ahol az ajtó nyikorgása is  az  életükről  szól, a közös naplementékről, boldog szerelemről - szipog Olívia. 

Az urna a mai napig a bezárt lakásban vár a sorsára. A húg úgy vélte, teljesen fölösleges kiadás az a 240 ezer forintos költséggel járó repülőzés, majd csónakból kiszórják Sándort a Balatonba. A rokon tájékoztatta Olíviát, hogy április 19-én beszórja a hamvakat a tóba. Azt már nem, ágált Olívia, végül is elég pénzt hagyott rájuk! Mire a rokon megüzente, bizony 19-én szórás lesz, ha ott lesz a gyászoló élettárs, ha nem. E fölött aztán egy ideig lehetett marakodni. Telefonálgattak, üzengettek egymásnak, bosszantották egymást, végül mindkét fél ügyvédet fogadott, hosszasan levelezgettek arról, ki mit és miért nem tehet meg, ki kit ne zaklasson, beleszólt a körzeti megbízott is, ügyvédek figyelmeztették Olíviát, ne tegyen "a rágalmazás törvényi tényállását megvalósító nyilatkozatot", mert annak jogi következményei lesznek, aztán a jegyző próbált rendet teremteni. Több-kevesebb sikerrel. Sándor hamvai pedig vártak. És várnak ma is. 

Olívia ügyvédje levelet küldött a másik örökös ügyvédjének, majd az visszaírt, hogy akkor majd májusban Sándor hamvait kiszórhatnák, amiről őt értesítik. Olívia könnyezve, monoton hangon mondja a bánatát, a csónakból vagy partról nem szórhatják, megmondta a közjegyző is, mert Sándornak volt végakarata, Olívia meg is kérdezte, ugyan miért is a tóba, ha nem lesz sírhantja, hova fog ő kijárni, de Sándor azt mondta, csak kiülsz a teraszra, elnézel a távolba és együtt leszünk. Természetesen Olívia kifizeti a szertartás felét, de úgy véli, nagyon is joga van beleszólni a búcsúztatás forgatókönyvébe, azt szeretné, ha Sándor el tudna búcsúzni a háztól, amit annyira szeretett, és a szomszédok is ott lennének, és Olívia lelki szemei előtt látja, amint a repülőgép búcsúkört ír le a ház fölött, majd egyenes vonalban eltávolodik és elszáll a messzeségbe, csak a szépre gondol, és majd akkor átírja magában az életét, tűnődik csendesen az asszony. - Ha becsapnak, kártérítési pert akasztok a nyakukba - közli kiegyenesedve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!