Hétvége

2011.05.08. 06:48

Horgász(gat)ó médiamunkások

Balatonszárszó – A legjobban teljesítő csapat, a Balatoni Szövetség három fős gárdája 13,28 kilogramm halat fogott a VII. Média Meghívásos horgászversenyen.

Varga Domokos Péter

A szombati eseményt Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. rendezte meg balatonszárszói Nádfedeles horgásztavon. A média képviselői (közismert szokásuktól eltérően) ezúttal időben érkeztek, a pecás újságírókat Puskás Zoltán vezérigazgató köszöntötte.

Elmondta, a balatoni horgászat a megújulás napjait éli: új társasági formában, új célokkal és merőben más feladatokkal építi jövőképét közhasznú, nonprofit szervezetként. Feladataik közé sorolta az ökológiai szemléletű halgazdálkodást, a horgászturizmus fejlesztését, a tavat évente látogató több mint 40 ezer horgász számára megfelelő halállomány és fogási lehetőség biztosítását.

 

 

A sorsolást követően elfoglalták helyüket a tó mellett a csapatok, és megpróbálták bebizonyítani, nem csak írni tudnak róla, de gyakorlatban is kiválóan művelik a horgászatot. Ám hiába a jó idő, a kifogástalan elméleti felkészültség, az élbolyba csak olyan csapatoknak sikerült bekerülni, akik nem közvetlenül a média területéről érkeztek. A legeredményesebb médiamunkások, az MTI-s Vöcsökök 4,38 kilós összfogással is csupán a középmezőny élére tudtak kerülni.

 

 

A versenyen ezúttal is részt vett a Napló Heiter Sándor, Zwicker Tamás, Varga Domokos Péter összetételű csapata, ám a néhány évvel ezelőtti kiváló eredményünket (többször voltunk már érmesek) ezúttal nem sikerült hoznunk, a mezőny alsó harmadában végeztünk. A gyenge teljesítményt illik megmagyarázni, mentségül talán csak annyit hozhatnánk fel, hogy a kiváló szakújságíró és még ennél is kiválóbb horgász kollégánkat, Tremmer Tamást ezúttal nélkülöznünk kellett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!