Hétvége

2011.06.18. 13:49

Hullik a legyengült harcsa is

Megszűnőben van tavaszi halelhullás. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai a napokban már egyre kevesebb haltetemet találnak. Nem szép, ugyanakkor tavasszal megszokott látvány, hogy haltetemeket visz a víz a Balatonon.

Tremmer Tamás

Ha a halhullás nem ölt riasztó méreteket, normálisnak mondható, ilyentájt menetrendszerűen ismétlődő folyamat. Ennek főbb okai, hogy tavasszal nagyobb mértékű a parazitáltság, és a különböző meteorológiai viszonyok: a hirtelen emelkedő hőmérséklet és az erős szelek hozzájárulnak a legyengült, ám tavasszal felgyorsult anyagcseréjű halak elhullásához.
 
Jellemzően a keszegek, a busák vagy éppen az angolnák pusztulnak, idén azonban a dögök között nagyobb számban harcsát is találtak a horgászok. Míg az elmúlt években legfeljebb néhány példány pusztult el, idén már több mint 400 kifejtett, esetenként 80 kilogrammot is meghaladó nagyságú harcsa foszló tetemét kellett begyűjteni. A jelenség rendkívüli, de semmiképpen sem havária- helyzet, mondta Puskás Zoltán, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója.

A szórványos elhullás ugyanakkor az egyedek testméretei miatt helyenként riasztó látványt nyújt, ugyanis a harcsatetemek a szélviszonyokból és a Balaton áramlásrendszeréből következően néhány helyen koncentráltabban jelentek meg, jóval súlyosabb képet festve a valós helyzetnél.

 


 
Az üzemi halászat 2008-as megszüntetése óta a harcsa az a balatoni hal, amelynek az állományáról a legkevesebbet tudják. A horgászfogásokra alapozott - egyébként megbízhatatlan - statisztika nem ad lehetőséget a korosztályok elkülönítésére, illetve a Balatonból kikerülő harcsák jelentős része sajnos semmilyen statisztikában nem szerepel, mivel nem legális eszközökkel fogják ki őket.
 
A szakemberek szerint egyelőre nem tudható, az állomány esetleges elöregedése miatt pusztult-e idén több harcsa, de a begyűjtött haltetemek között nem volt fiatal példány. A társaság több esetben boncolást is megrendelt, de ezek egyike sem tárt fel olyan szervi elváltozást, ami magyarázná a jelenséget. A további (szövettani, bakteriológiai, virológiai) vizsgálatok eredményét még várják. Ha a laboratóriumi eredmények sem mutatnak ki semmit, akkor valószínűsíthető, hogy a sajátos időjárásnak is szerepe van a jelenségben.

Egyrészt ezen a télen a Balaton kétszer fagyott vissza, így előfordulhatott, hogy túl korán aktiválódtak a télire elvermelt halak, másrészt az elmúlt napokban nagyon hirtelen melegedett fel a tó vize.
 
Miközben a harcsa fejtörést okoz a szakembereknek, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nél örömmel  nyugtázták, a tavaszi halelhullás megszűnőben van. A még a kövezéseken, nádasokban itt-ott fellelhető tetemeket a cég mielőbb elszállítja. Mire beindul a fürdőzési nagyüzem, ismét tiszta lesz az egyébként kiváló vízminőségű Balaton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!