Hétvége

2016.11.04. 20:40

Keresztjeink

A kereszt, bár legegyszerűbb jelképeink egyike, szimbolikája, ikonográfiája kimeríthetetlenül gazdag.

Emlékeztet a négy világtájra, repülő madárra, kitárt karú emberre, kardra, ekére. Ősi pogány vallásunk idejében épp olyan fontos jelképünk volt, mint régi és mai keresztény kultúránkban. Archaikus imádságainkban megőrződött e kétféle szellemi világot összefonó bajelhárító értelmezése, jelentése is: „Én lefekszek én ágyamba / Mint a Krisztus koporsóba. / Három angyal fejem felett / Egyik őriz, másik vigyáz / Harmadik a lelkem várja. /Szent kereszt előttem /Fakereszt mellettem / Három angyal felettem.”

Napjainkban templomainkon kívül leggyakrabban temetőkben, utak mentén találkozhatunk keresztekkel. A határoknál állított kő-, fa-, pléh-, bádogkereszt (crux viator) a népi mindennapokban az ember tájékozódását segítette: jelezte egy földrajzi tájegység kezdetét, illetve végét. Átvitt értelemben azonban lelki eligazodást is sugallt: földi életünk kezdetét és végét, a magasságot és a mélységet, azaz e világunk határát és egy másik világ megsejtését.

Tudvalevő, e keresztjeink nagy többségét nem az egyház állíttatta, hanem családi, közösségi összefogással az egyéni buzgóság. Rendben és karbantartani évtizedeken át szintén önként vállalt kötelezettség volt. Majdnem mindegyik időről időre gondoskodó kezek jóvoltából megújult. Persze, akadt olyan is, nem egy, amely az enyészeté lett. A mi falunk határában ez történt egy fakereszttel. Helyét és környezetét visszafoglalta a természet, s csak a régiek emlékeznek egykori voltára. Hírekből tudjuk, hogy vannak világunknak olyan helyei, ahol napjainkban emberi kezek a kereszteket eltávolítják, megsemmisítik. Közelünkben ilyet nem tapasztalunk, ellenkezőleg: keresztjeink épek és gondozottak.

Az idők folyamán némelyikük híressé is vált, nemcsak mint eligazodási pont, hanem úgy is, mint szakrális hely. Így lett állomása zarándokoknak, búcsújáróknak, akik útjuk során felkeresik, megpihennek körülötte, énekelnek, imádkoznak, s talán még a bibliai szövegeket is magyarázzák, mint egykoron magyarázták egymásnak.

Egyes vallási közösségek keresztjáró napok alkalmával keresik fel e nevezetessé vált helyeket. Bizonyos vidékeinken kiemelt helyszínei lettek a húsvéti Jézus-keresésnek is.

Halottak napjára asszonyok, lányok koszorúkkal, friss virágokkal ékítik föl nemcsak a településük közelében, hanem a határban álló kereszteket is, és az ez időben arra járók gyertyát égetnek tövükben.

Nemcsak régen, ha tehetjük, ma is megállunk előttük, fejet hajtunk, keresztet vetünk, imádkozunk, ki-ki a maga meggyőződése szerint. Felirataik olvastán pedig sokféle gondolatunk támad: miért érezhetett hálát, mekkora veszedelemtől szabadulhatott meg, aki készíttette! Talán eszünkbe ötlik még ismert közmondásunk is: mindenkinek megvan a maga keresztje. Magunknak is...

Magyar Istvánné könyvtáros

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!