Meddig tart az ünnep?

Nem kell mindennek tökéletesnek lenni. Ezzel szoktak sokan sokakat biztatni ünnep előtt. Nem baj, ha nem sikerült mindennel elkészülni, ha a takarítással nem értünk a végére, ha oda égettük a süteményt, ha a karácsonyfát megint ferdén állítottuk be, ha lemaradt egy ajándék, ha a szaloncukrot az utolsó pillanatban kellett felkötözni. Egyáltalán: minden az utolsó pillanatra maradt. Megint. Ismét. Idén éppen úgy, mint korábban. Idén még inkább.

De nem ez a lényeg. Nem ez az ünnep lényege. Sokkal inkább a szeretet, odafigyelés, törődés. Van, akinek ezt sem sikerült teljesíteni, karácsony napján sem. Van, akinek szíve ilyenkor sem enyhül. Van, aki ilyenkor is veszekszik, összekülönbözik családtagjaival, kiborul, kiborít. Más "látszat-szeretetből" látogat, köszönt. Ez is a valóság. De valóság az igazi, legbelső, hitből fakadó öröm is: a karácsonyi igehirdetések, az éneklés, zenehallgatás, az együttlétek, a hozzánk közel álló, szeretett beteg meglátogatása, érte való aggódás, a régen látott baráttal való találkozás, a közeli baráttal való közös ünneplés, a kisgyermek ragyogása, az ismerősöknek küldött és a tőlük kapott üzenetek, a telefon beszélgetések. Volt nyugalom, béke, csendesség, elcsendesedés, kívül, belül. Így lehet menni tovább.

Mert karácsony után újra a hétköznapok jönnek. Lesznek majd ünnepek, kiemelő és felemelő napok, de a következő karácsonyig egy évig várni kell. Vajon elmúlik a szeretet és a béke, amit ebben a pár napban érezhettünk? Meddig tart karácsony? Szilveszterig? Újévig? Vízkeresztig, az ünnepkör végéig? Vagy tovább?

Kívánom, hogy tartson. Bár az ünnep elmúlt, karácsony üzenete elkísér. "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született meg nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában." Kívánom, hogy ez az örömhír kísérjen bennünket minél tovább, minél hosszabban.