Hirtling István: mindenevő színész vagyok...

A színészmesterség elsajátítását 1976-ban a Budapesti Gyermekszínház színészképző stúdiójában kezdte. 1979-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Kerényi Imre, Huszti Péter, Versényi Ida osztályában tanulta a színészetet. Diplomáját 1984-ben szerezte meg. Már főiskolásként többh fővárosi színházban játszott, majd később a filmek is megtalálták. Többek közt emlékezetes alakítást nyújtott az 1991-ben bemutatott Julianus barát címszerepében. Mostanság, amikor Hirtling István Jászai-díjas, Érdemes Művész nem Cooney komédiájában játszik, akkor éppen Higgins professzorra vagy Harpagonra készül. 

A Család ellen nincs orvosság című darabot két éve játssza a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Nagy siker, a társulat is nagyon szereti, bárhol megfordulnak vele Budapesttől Pápáig, mindenhol szívesen, örömmel fogadják. Az ismert színésszel a pápai bemutató előtt beszélgettünk szerepekről, pályáról.

Hirtling István dr. Booneyt alakítja Ray Cooney komédiájában. Partnereivel, többek közt Egyed Attilával (dr. Mortimore) és Závodszky Noémival (Mrs. Mortimore) kellemes estét szerzett a színházszerető pápai közönségnek

– Minden színész életében vannak szerepálmok, az enyémben is. Hála istennek annyi feladatom van, és olyan szerepeket osztanak rám a rendezőim, amik nem engednek időt arra, hogy azon törjem a fejemet, még mit játszanék el szívesen. Ősszel bemutattuk Moliére Fösvényét, utána Budapesten vendégszerepeltem egy decemberi bemutatóban. Valló Péter rendezésében Ibsen Hedda Gabler című művének egyik férfiszerepét játszottam, ami szintén remek feladat volt. Három olyan komoly, nagy kihívás, olyan minőségű szerep és munka, amelyek mellett nem jut idő szerepálmokon gondolkozni. Bőven elég, ha ezt az ember tisztességgel megcsinálja. Ezenkívül ott van-nak még a korábbról megmaradt darabjaink: a Pinceszínház két előadása és a mostani Cooney-komédia. Utóbbival a Városmajorból elhoztuk a legjobb előadás közönségdíját, jómagam pedig dr. Booney-ért férfialakítás díjat kaptam. Nagyon örültünk, mert komoly, nagy kínálat volt a nyári fesztiválon, ahol hét nem budapesti színház nyolc szórakoztató előadását tekinthették meg a nézők. Mi nem is versenyezni mentünk, hanem nagy örömmel játszani, és később derült ki számunkra, hogy itt tulajdonképpen van egy – kvázi – megmérettetés is. Amikor pedig megtudtuk, hogy két díjat is kaptunk, akkor nagyon boldogok voltunk – emlékezett vissza mosolyogva a beszélgetés során a közismert színész, akitől feladatai mellett a vidéki művészlétről is érdeklődtem.

– Második éve vagyok tagja a fehérvári társulatnak. Amikor ideszerződtem, egy nagyon tehetséges és rendkívül odaadó csapattal találkoztam, akikkel a tavalyi évadban három előadást játszottam. Mindhárom munka nagyon sok örömöt okozott, és komoly sikert is jelentett. A változó, újjáalakuló társulati felépítésben rengeteg új emberrel ismerkedtem meg. Azt megelőzően tizennégy évig egy társulat tagja voltam, illetve az előző két évben Veszprémben vendégszerepeltem két alkalommal is. Akkor itt, Pápán is játszottuk a Koldusoperát, úgy emlékszem, nagy sikerrel. Meg kell mondjam, azt az előadást nagyon szerettem. Sajnálom, hogy – nagy bánatomra – a vidéki színházaknál limitált a széria, és egy idő után el kell tudni búcsúzni a szerepektől, még akkor is, ha mérhetően nagy volt az előadás sikere. Ezt nagyon nehéz megszokni. Nem dédelgethet az ember, nem hurcolhat éveken keresztül egy-egy jól sikerült produkciót, hanem viszonylag rövid idő után el kell ereszteni azt. Ezt most tanulom. Rendkívül inspirál viszont az új helyzet. Nagyon sokat járok vendégeskedni más társulatokba. Az elmúlt harminc év, az egész életem egy folyamatos jövés-menés volt. Akkor is, amikor a Nemzeti Színház, akkor is, amikor a Madách Színház vagy a Művész Színház tagja voltam. Még az Új Színház tagjaként is minden évben vendégeskedtem valahol. Vagy a Játékszínben, vagy a Madáchban, vagy a Pinceszínházban, és így tovább. Nincs panaszra okom, mert sokféle felkérésnek igyekszem eleget tenni, és szerencse, hogy időben be tudjuk passzírozni ezeket az évi három-négy nagy bemutató közé. Ez a színházi dolgozóknak komoly matematikai problémát jelent – fogalmazott Hirtling.

Hirtling István

Természetesen arra is kíváncsi voltam, pihenés-e a színész számára egy kacagtató, vérbő komédiában játszani. Hiszen azt gondolhatjuk, a humor örök, a gegeket pedig kisujjból meg lehet oldani, mindez egy sokoldalú színésznek örömjáték, szórakozás is egyben.

– Itt van ez a remekül megírt darab, a Család ellen nincs orvosság. Lendvai Zoltán, a komédia fiatal rendezője komoly, alapos és precíz munkát követelő rendezését valósítjuk itt meg. Ez azért fontos, mert egy vígjáték mechanizmusa, játékstruktúrája precíz és komoly koncentrációt, fegyelmezett jelenlétet követel. Persze ilyen szempontból nincs különbség dráma és vígjáték között. A különbség a közönség reakcióiban rejlik. A komédiánál rögtön mérhetőek a pontos munka eredményei. Ha tehát valaki egy ezredmásodperccel később szólal meg, vagy pontatlanul mozdul, belemoccan egy kolléga mondatába vagy gesztusába, attól maszatos lesz a kép, és ez rögtön kézzelfogható következménnyel jár. Hiszen a néző lemarad valamiről, és ez a precíz gépezet csak kattogva, zötykölődve halad. Ezért aztán a közönség már nem is élvezi. Ha viszont a játék precíz, kidolgozott és pontos, akkor a színésznek is minden egyes esetben hatalmas élvezetet jelent. Azt szoktam mondani, ha fegyelmezetten, sorban játszunk, akkor minden szereplőnek megvan az a remek lehetősége, hogy elvégezzen kezdettől a végéig egy akciót, annak meglegyen a reakcióideje, így a nézőt mi tudjuk vezetni az eredeti szándékok szerint. Munka szempontjából tehát nincs különbség a különböző darabok közt: mindegyiket nagyon fegyelmezetten és pontosan kell tudni csinálni.

Mindenevő, sok műfajú színész vagyok, és az a szerencsém, hogy a rendezők mindig az adott darabhoz és az adott feladathoz szorítják oda a követelményeiket, és kényszerítenek precíz munkára. Hálás vagyok nekik, hogy nem hagytak beskatulyázni egy szívtipró vagy királydrámás típusba. Mindig megtalálták azt a következő szerepet, ami színesítette a palettámat, fejlesztette a képességeimet, és persze gazdagította az eszköztáramat is – mondta el a Vörösmarty Színház tagja. Az előadás – Hirtling István szerethető, őszinte, bohókás figurájának köszönhetően is – nagy sikert aratott a színházkedvelő pápai nézők körében. Dr. Booney alakítója belopta magát a jófajta humort, az önfeledt nevetést vágyók szívébe.