Önkéntesként Afrikáért is dolgozik

Hétköznap délután négy óra utánra beszéltük meg a találkozót. Munkahelye, a balatonfüredi idősek klubja eddigre elnéptelenedik, az idejárók hazamennek. A szeptemberi késő nyári időben a kertet választjuk beszélgetőhelyül. Erika nyitottan várja a kérdéseket, s így is beszél életéről. Először a lányáról, s a nála Cardiff-ban, Wales fővárosában tett látogatásáról mesél.

- A lányom három évet dolgozott ott, szociális munkásként egy indiai orvos gondozóházában. No, az ÁNTSZ örömmel büntetett volna ott. Önkénteskedtem ott is, csináltam, amire éppen szükség volt. De megdöbbentem: ott nem akarják az időseket foglalkoztatni, nincsenek programok, az ételek meg tele szénhidráttal. Az egyik klienssel, egy fekete hölggyel sokat beszélgettem. Érdekes módon őhozzá minden nap bement a családja, a többiekhez, a fehérekhez csak nagyon ritkán. A lányom kisfőnöke, aki Angolából származik, tavaly tíz napot Magyarországon töltött, tőle is hallottam, hogy Afrikában a családok nagyon összetartóak. Irigylem őket, ahogy örülnek az életnek, akár csak annak is, hogy nyílnak a virágok. A nőket nem tisztelik, bár szerintem nem is tiszteletre, hanem megbecsülésre van szükségü(n)k.

Erika olykor elkomolyodva, de általában mosolyogva meséli tapasztalatait. Saját magán mulat, amikor elmeséli, néha nagyon fáradt, mert éjjel fél kettőig is ott ül a számítógép előtt, s az angolt is gyakorolva beszélget különböző afrikai országokban élőkkel, vagy onnan elszármazottakkal. Nagyon szereti az afrikai zenét, vett magának egy djembe dobot. Jó lenne megtanulni rajta igazán játszani - mondja, de azért próbálkozik magában is.

Tavaly óta rendszeresebben jár el afrikai programokra, fesztiválra, ünnepre. Legutóbb májusban egy egész napot dolgozott önkéntesként az Afrika ünnepen. Felkészülve ment Budapestre, sütött süteményt, vitte magával, de dolgozott is. Azt sajnálta csak, hogy a programokon így nem tudott részt venni.

Megismerte a Távol az otthontól alapítványt, júniusban az általuk szervezett esély napon vett részt az Orczy kertben. Itt nem csak Afrikából származó, s ezért bőrszínükkel rögtön kitűnő emberek, hanem kerekesszékesek, siketek, s más fogyatékkal élők is részt vettek a programokon.

Az Afrikáért alapítvány szeptemberi fesztiválján több civil szervezettel is megismerkedett. Így szerzett tudomást arról, hogy lehetőség van kongói árvaházakban élő gyerekek örökbefogadására. Egy-két ezer forintos támogatással már nagyon sokat lehet segíteni az ott élő gyerekeken. Ez az alapítvány egyébként humanitárius turizmussal is foglalkozik, utakat szerveznek önkénteseknek. adódik a kérdés: nem akart még menni? 

- Gondolkodtam már önkéntes munkán Afrikában. Ha az útiköltséget össze is gyűjtöm, ki fizeti a lakáskölcsönömet, amíg én ott ingyen dolgozom? - mondja s csak csendben elárulja nem kizárólag Afrikára koncentrál, ha segíteni akar. Megtanulta a jelnyelvet, tudna tolmácsolni, de nem volt még rá szükség. Kitanulta a gyógymasszőrséget is, eljár például a kertészeti szakközépiskolába a diákokon segíteni, mert érzi, nagy szükségük van rá, akkora némelyikükben a feszültség. Tavaly elutazott Bicskére, a befogadó állomásra, ahol engedéllyel megnézte, milyen önkéntes munkára volna lehetősége. A Menedék egyesület szervezésében elvégzett egy tanfolyamot is, hogy segíteni tudjon, de a távolság nagy. Azt mondja: van, aki csodálkozik azon, miért fektet ekkora energiát az önkénteskedésre, arra, hogy keresse hol segítehet? Ha nekem jó, hogy elmegyek és segíthetek, nem veszteség, amit erre fordítok - fogalmazza meg.

Erika évek óta egyedül él, de bízik abban, hogy ez az állapot nem végleges. Most várja, hogy unokája megszülessen, s kényeztethesse. Addig és azután is keresi a lehetőséget, hogy segíthessen.