Két évig tartott feldolgozni férje elvesztését

2017.11.18. 12:00

Sterczer Hilda: „A mai napig egy kötélen vagyunk”

A hegymászót zord, keménykötésű férfiként képzeljük el, akinek jégcsapok lógnak a szakálláról, miközben a Delta zenéjére töri a havat. A fenti skiccet egy törékeny hölgy vázolja elénk, aki maga is megjárt két nyolcezres csúcsot, s egy harmadikat is, hajszál híján.

Magyar Hajnalka

Erőss Zsolttal a Broad Peak 8051 méter magas csúcsán Pakisztánban, 2007-ben

Sterczer Hilda, Erőss Zsolt hegymászó özvegye volt a vendég a minap a Zalaegerszegi Női Szalon, a Tiszta Forrás Egyesület és a Zalaegerszeg Barátai Egyesület közös, Nőnek lenni a zord hegyek között című rendezvényén.

- Falun nőttem fel, s gyerekként is mindig szerettem a fiúkkal versenyre kelni, különleges érzés volt legyőzni őket... – kezdi mosolyogva Sterczer Hilda, aki a fenti késztetés ellenére sem gondolta volna soha, hogy hegymászó válik belőle. Már csak azért sem, mert gyerekként asztma gyötörte, gond volt a csípőjével, a gerincével, aztán meg a térdével, orvosai azt tanácsolták: nem fut, nem ugrál, leginkább nem csinál semmit.

Úton a Gasherbrum I., más néven Hidden Peak (8080 méter) felé a kínai–pakisztáni határon a Himalájában. Elöl Sterczer Hilda

Tanítónő lett, s egy szerelem nyomán kezdett el túrázni, sziklát mászni 2004-ben. Partnere a Tátrába is elvitte.

- Ott döbbentem rá, hogy mindig ezt kerestem – idézi a felismerés élményét Hilda. – Kezdő létemre jól boldogultam, gyors voltam, olyannyira, hogy a társam azt találta mondani: megnézném, mit csinálnál négyezer méteren. Nosza, elvitt az Alpokba, s kiderült, ez pláne az én terepem. Szakadékok, havas csúcsok, csodás… Egy hónappal később találtunk egymásra Erőss Zsolttal, egy internetes társkereső oldalon. Először azt hittem, átverés az egész. Az első találkozásunk mindjárt a Glockner megmászása volt, én pedig alig hittem a szememnek, hogy tényleg ő az. A csúcson azt mondta, ennél gyorsabban legfeljebb egyedül tudott volna feljönni. Ez persze hatalmas dicséret volt számomra.

A zalaegerszegi est vendégeként Fotó: Pezzetta Umberto

Erőss Zsolt udvarlási szokásairól megtudjuk, hogy virág helyett ilyesmivel szolgált: „Egy ilyen lánynak nyolcezresen a helye.” Elkövetkezett ez is, s 2007 nyarán már együtt jutottak fel a Himalája két, a kínai/tibeti-pakisztáni határon fekvő, nyolcezer méternél is magasabb csúcsára (Hidden Peak, Broad Peak).

- A hegymászás koedukált sportág, nincsenek külön női hegyek – világít rá a vendég. – Legfeljebb a nyári mászás tekinthető némi könnyebbségnek, de elárulhatom, az sem kimondottan csajos program. Mégis, a Broad Peakre az expedícióból Zsolt három lánnyal jutott fel.

S hogy miként érvényesülnek a női szerepek egy expedícióban? Az alapvetően azonos kihívás mellett azért tapinthatók az árnyalatok.

- Brutális viharban például nem ragaszkodtam hozzá, hogy lapátoljam a havat a sátorveréshez, inkább teát főztem. Az sem úgy megy, mint itthon a konyhában. Az olvadó havat állandóan kavargat-ni kell, különben odakozmál. Hogy miért? A benne lévő sziklaszemcsék miatt. Ha odaég, rémes íze lesz – meséli.

Erőss Zsolttal a Broad Peak 8051 méter magas csúcsán Pakisztánban, 2007-ben

Egy nő a hegyekben is nő, így Hilda és társnői shoppingoltak is Nepál és Pakisztán hegyi falvaiban, hiszen lenyűgözte őket az ottani izgalmas viselet. A nők jelenléte az expedíció hangulata szempontjából sem közömbös, a férfiak ugyanis egymás közt könnyebben „elvadulnak”. Az pedig, hogy egy férfi expedícióban mosson, végképp ritka jelenség. A korlátozott tisztálkodási lehetőségek azért Hildát is próbára tették.

- Ha tudtunk fűthető fürdősátrat állítani, nem volt gond, bár abban is csak kövön áll az ember... De erre sincs mindig mód. Egyszer nem bírtam már tovább, s 4800 méter magasan, jeges szélben mostam meg a hajamat. Rettenetesen megfáztam.

A szebbik nem amúgy is nehezebben tolerálja a hideget. Ugyanazt a pehely hálózsákot férfiaknak mínusz öt, míg nőknek plusz három Celsius-fokig ajánlják.

A toalett szintén roppant puritán, a papírt például félreteszik, s eltüzelik. Ha nincs WC-sátor, marad a hóba ásott lyuk vagy a gleccserhasadék, s a fohász, hogy kevesen néznek erre... Gyorsan lefoszlik a szégyenlősség, a (szó szerinti) szükség törvényt bont. A magashegyi expedíció szépségkúrának sem ajánlható, Hilda első ráncai is eközben jelentek meg.

A vihar hóval fedte be a sátrakat a Gasherbrum I. 2-es táborában

- Egy ilyen vállalkozás csak úgy lehet sikeres, ha mindenki azt teszi bele, amiben jó. Mi Zsolttal prímán kiegészítettük egymást. Csúcstámadásnál például én tapostam a havat, mert jobban bírom a monotóniát, ő pedig mutatta az utat, mert zseniálisan tájékozódott. Nélküle percek alatt eltévedtem volna odafent.

A csúcsok közelében járni különleges létállapot. Az oxigénhiány miatt csak sémák zümmögnek az agyban, s a távolság roppant relatív, 30 méter is jelenthet leküzdhetetlen feladatot. Így járt Hilda 2008 májusában a Makalu, a világ ötödik legmagasabb csúcsa tövében.

- Este 10-kor indultunk el a csúcs felé, s a kedvezőtlen körülmények miatt csak másnap délután ötre értünk fel. Tizennyolc óráig tartott, s jó ideje már nem volt egy csepp vizem se. Tízpercnyire a csúcstól megálltam egy buckánál, s képtelen voltam továbbmenni. Zsolt egyedül jutott fel. Ha vele tartok, most három nyolcezres csúcs állhatna a nevem mellett. Vagy ki tudja… A visszaúttal együtt 27 órát voltunk talpon, még Zsolt is azt mondta, csoda, hogy túléltük.

Jó időben odabent megpihenni persze sokkal kellemesebb...

Felveti, sokan tartják őrültnek, felelőtlennek a hegymászókat, akik kockára tesznek mindent, nem értékelik az életet.

- Holott mi értékeljük igazán. Akik közel járnak a halálhoz, az embertelen léthez, azok tudnak csak igazán örülni az életnek. Ezen a szűrőn át sok minden átíródik, eltörpül. Sokan csodálkoztak azon, hogy 2010-ben, amikor Zsolt megsérült a Magas-Tátrában, s a jobb lábát térd alatt amputálni kellett, nem voltam összetörve. Persze, volt ebben munkám, de megkérdeztem magamtól: a lábát szeretem? Nem. Hát akkor?

Ennél nagyobb veszteséggel is megharcolt, hiszen férje 2013. május 21-én, a Kancsendzönga csúcsának 24 órán át tartó bevételét követően társával, Kiss Péterrel együtt eltűnt a visszaúton. Még az egész ország bizakodott, amikor Hilda már régen tudta, nincs remény. Kisfiuk, Csoma akkor volt egyéves, lányuk, Gerda pedig négy.

- Két esztendőbe telt, amire pszichológus segítségével elvégeztem a gyászmunkát. Akkor alaposan át kellett gondolnom, hogyan tovább. Létrehoztam a Hópárduc Alapítványt, aminek keretében fejlesztő falmászást tanítok gyerekeknek. Úgy érzem, ebben mindkettőnknek része van. Hiszen hitem szerint a mai napig egy kötélen vagyunk Zsolttal...

A HÓPÁRDUC

Erőss Zsolt (1968, Csíkszereda- 2013, Kancsendzönga) erdélyi születésű székely hegymászó, aki a magyar állampolgárok közül elsőként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát (2002). Magyarország leg-eredményesebb magashegyi hegymászója, tíz nyolcezer méter fölötti csúcsot hódított meg, ebből kettőt 2010-es balesetét követően műlábprotézissel. Társai Hópárducnak nevezték.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!