Szavak nélkül nevettet a vizuális komikus

Az Európa-szerte ismert pantomimművész, mozgáskomikus az előadásain szavak nélkül szórakoztat, minden alkalommal edzésben tartva a nevetőizmokat. A Polányi Pajtaszínház nézőinek volt alkalmuk meggyőződni a Méhes Csaba által közvetített humor erejéről, Pisztráng-pácban, körettel című önálló estjén a közelmúltban. A művésszel a darab után, hivatásáról beszélgettem.

Bizonyára sokan vannak, akiknek a pantomim szó hallatán elindul a képzeletükben a moziélmény, és maguk előtt látják a pantomimművészet atyját, Marcel Marceau-t. A tiszta pantomimjáték tőle indult, ő az alfája és ómegája. Vajon Méhes Csabának miért a pantomimra esett a választása?

– Fiatalon tetszettek ugyan a pantomim-előadások, de nem készültem tudatosan erre a pályára. Amit biztosan tudtam, hogy színpadra szeretnék állni, így az érettségi után a színművészetire jelentkeztem. Azt, hogy a sors mennyire kifürkészhetetlen és néha egészen váratlan utakra tereli az embert, röviddel a sikertelen felvételi után megtudtam. Akkoriban, 1982 tájékán virágzott a fővárosban a pantomim, ott volt például a Dominó Pantomim Együttes, akik egy stúdiót is vezettek. Gondoltam, amíg nem vesznek fel a színművészetire, megismerkedem ezzel a számomra addig ismeretlen, de érdekes műfajjal. Egy éven keresztül a stúdióban nap mint nap tanultam valamit újat. A sokrétű képzés alatt sok mindennel foglalkoztunk, ami a pantomimművészethez fontos: többek között jógát, balettet, jazzbalettet, színészmesterséget, pantomimtechnikát, akrobatikát tanultunk. Olyannyira beleszerettem ebbe a világba, hogy végül nem is tágítottam mellőle. Egy évig jártam oda, majd az egyik tanárommal megalapítottuk a Pingvin Pantomim Együttest, mely néhány évig nagyon sikeresen működött. A gyökeres változást a 1987-es esztendő hozta el számomra, amikor is elindultam önálló utamon – jegyezte meg.

Az évek alatt a klasszikus pantomim mellett önkifejezési formaként megjelent számára a zene, a burleszk, a vizuális komédia, a kortárs tánc, a hangok, hogy kreatív színpadi jelenetekkel együtt tökéletes egységben létezzenek, tanúbizonyosságot adva összművészeti tudásáról, tehetségéről és szakmai alázatáról. A humor és a nevetés szavak kapcsán könnyedségre, felszabadultságra asszociálunk. Mégis azt mondják, nevettetni, szórakoztatni úgy, hogy az ne erőltetett és művi legyen, sokszor nehezebb, mint egy komolyabb hangvételű történettel előállni. Míg gyermekként kacagni és felszabadultnak lenni természetes érzelmi megnyilvánulás volt, addig felnőttként számos esetben szinte újra kell tanulni a folyamatot. Merni kell elengedni magunkat, hagyni, hadd sodorjon minket magával a derű, a gyermeki énünket felszabadító érzés. Méhes Csaba produkcióival az utóbbit éri el. Ő a zsigereiben hordozza a nevettetés képességét: predesztinálva van a humorra. Víg kedélyű családban nőtt fel, kisgyermekként úgy képzelte, ha felnő, bohóc lesz. Mesterségét tekintve ugyan nem a klasszikus bohócpályát követte, mégis az utóbbi két évben szoros kapcsolatba került a bohóchivatással. Két éve már, hogy a Baross Imre Artistaképző Intézetben a bohócképzésen tanít. A növendékeknek a mesterség minden csínját-bínját igyekszik átadni. A művészi létezés mellett négygyermekes családapaként boldognak és szerencsés embernek érzi magát. Vajon családjában helytálló-e a mondás, miszerint az alma nem esik messze a fájától? Örökölték-e gyermekei művészi tehetségét?

– Nálunk nagy a vidámság, a gyermekeim szeretnek kacagni, játszani. Mindegyikük tehetséges valamely művészeti ágban. Támogatom őket abban, hogy szívvel-lélekkel belevessék magukat az önkifejezésbe, megvalósítva ezzel álmukat. Barnus fiammal, aki zsonglőrködik, már léptünk fel közös jelenetben a színpadon. Lányaim kiváló zenészek. Legkisebb fiam, Mirkó a bűvészkedésbe ásta bele magát – mondta a komikus, akit a közönség szeretetén túl a szakma is többször elismert.

Néhány évvel ezelőtt a Thália Humorfesztivál Legjobb Kabaré Előadó díját, 2017-ben pedig az odesszai Komediada Nemzetközi Bohóc- és Pantomimfesztivál nagydíját nyerte el. Magyarpolányba is szinte egyenesen az idei odesszai fesztiválról érkezett, ahonnan bohóc tanítványaiból álló csapatával elhozták a legjobb rendezés és forgatókönyv díját.

– Odesszában kilenc esztendeje már, hogy megrendezik a bohóc- és pantomimfesztivált, versenyt. Egy hatalmas bohóc-­szimpóziumot, ahol a mesterség ezerféle ágával lehet találkozni. Részt venni egy ekkora megmérettetésen nagy élmény és tanulás egyben. A zsűriben olyan illusztris személyekkel lehet találkozni, beszélgetni, mint az orosz Cirkuszi Akadémia vezetője, a kijevi Cirkuszi Akadémia igazgatója, a Circque du Soleil szakemberei, nem utolsósorban Eugene Chaplin, Charlie Chaplin fia. Tőlük visszajelzést kapni nagyon nagy elismerés és megerősítés, hogy jó úton járunk – mondta.

A pantomim Magyarországon a 90-es évek végétől némi hullámvölgybe került, vesztett régi fényéből. Az utóbbi néhány év mégis változást idézett elő, újra megnőtt az ázsiója, mely köszönhető a nemzetközi porondon elfoglalt előkelő helyének és a kiváló művészeknek. Méhes Csaba a tiszta pantomimjáték mellé egyéb vizuális komédiá­ba emelhető elemeket is beépített, fókuszpontba állítva a humort, leporolva egy kicsit a régit, új hullámként létjogosultságot adva valami újnak, kereknek, teljesnek. Számára a humor lételem, elképzelhetetlennek tartaná az életet nélküle. A latin eredetű szó is voltaképpen fiziológiai szükségletünkre utal. Az emberi testet átjáró nedvek rendszerét jelenti, mely szükségszerű a testi és szellemi jóléthez.

– A filmtörténet egyik legnagyobb alakja, a némafilmek csillaga, a nevettetés egyik legnagyobb mestere, Charlie Chaplin híres mondata szerint: „Az a nap, amelyik nevetés nélkül telik el, elvesztegetett idő.” Ezt a gondolatsort mindennap észben tartom! Az esetleges nehézségek közepette is, mert humorral a problémák is könnyebben kezelhetők, csak ajánlani tudom mindenkinek! E szerint próbálom élni az életem és végezni a munkámat – zárta gondolatait a művész.