Hétvége

2017.03.31. 16:40

Szilágyi Annamária életét a country tölti ki

Csípőficamos kislányként is mindig a vérében volt a zene. Irigykedve és csodálattal nézte a táncosokat, mert azt gondolta, neki ez nem adatik meg soha. Munka után, délutánonként ma már csoportoknak adja át a táncot, és ő maga is keményen ropja a countryt.

Molnár Sándor

A Herenden élő Szilágyi Annamária tizenegy évvel ezelőtt véletlenszerűen találkozott ezzel a tánccal. Egy volt kollégája látta a füredi Thunderfoot Dancers előadását, és áradozott róla. Anna lehetőséget látott álmai megvalósítására, ezért felvette a kapcsolatot Schnell Ferenccel és a feleségével, ők vezetik a füredi együttest. Szerencséje volt, mert hamarosan indítottak egy kezdő csapatot, ahol elkezdett táncolni.

Tíz évig ropta náluk a country linedance-t, nekik köszönheti az alapokat. A koreográfiák elsajátítása komoly kihívást jelent. Kitartás kell hozzá. Továbbá egy "angyal", aki az elején segít, és számtalanszor megmutatja a lépéseket. Vele is előfordult, hogy azt gondolta, ezt nem tudja megtanulni, de Érczhegyi Gabriella a szárnyai alá vette, és segítette a tanulásban.

- Ha countryt kezd el táncolni vala-ki, előbb-utóbb eljut countrytalálkozókra, ahol több profi táncol. De ez nem olyan, mint egy diszkó. Ez kihívásokat jelent. Megszólal a zene, öröm járja át az ember lelkét, hiszen tudod rá a táncot, amit tanultál. Viszont szembe találod magad még több száz koreográfiával, és rájössz, hogy még mennyit kell tanulnod. Beállsz egy sorba és próbálod lemásolni. Ami nagyon jó a countrysokban, hogy iga- zán befogadóak a kezdőkkel szemben. Rajtad is csizma van és kalap, ezért rögtön barátnak, családtagnak tekintenek. Ezt mindig csodáltam a countrys társadalomban. A kalap és a csizma "kötelező", nálam a kalap a country iránti tiszteletet jelképezi. Kezdő koromban, amíg a lépések nem voltak tiszták és kiforrottak, azt éreztem, nem vagyok méltó hozzá - meséli.

A Rolling Country Kerekesszékes Tánccsoport bejárta az országot. Folyamatos megkeresései vannak a csapatnak, mert nagyon szeretik őket. Az első sorban fehér felsőben Szilágyi Annamária, mögötte férje, Mesterházy Zsolt Fotó: Country Linedance

Párjának, Mesterházy Zsoltnak nagyon nagy szerepe volt abban, hogy Anna elkezdett táncot tanítani. A mozgássérült Zsolttal hasonló körökben mozogtak és hasonló területen is dolgoztak, így ismerkedtek meg. A mozgáskorlátozottak egyesületében a kerekes székes lányok kitalálták, hogy szeretnének táncolni. Nem találtak tanárt, ezért Annához fordultak. Úgy gondolták, hogy ő már régóta táncol, majd segíti őket is.

- Ez nagyon meglepett, és érdekes fordulatot hozott az életembe. El sem tudtam képzelni, hogy fogja a székben ülő ember átadni a tánc mozdulatát, hogy lesz egy-egy apró mozdulat ütem, hogy táncoljon a kerekes szék. Nem a country linedance-ben gondolkodtam először. Elkezdtem ismerkedni a kerekes székkel testközelből, hogy mit tudnék kihozni belőle. Zsolttal néhány hónapja ismertük egymást ekkor. Hazavittem egy kerekes széket, beleültem, és teljesen más megközelítésből láttam a mozgás lehetséges verzióinak minden mozzanatát. Hisz kicsi a hely, megakadt a szőnyegben, nem tudtam a küszöbön átgurulni, és sorolhatnám a nehézségeket. Nem beszélve arról, hogy a legkisebb ütemig nem ju-tottam el. Mindenféle zenestílust kipróbáltam, éjszakáim mentek rá - mondja a kezdetekről.

Két hét gyötrődés után tanácstalanul állt a csapat elé. Nagyon nem szeretett volna csalódást okozni. Ott, előttük újra beleült a kerekes székbe, és azt gondolta, hogy azt csinálja, amit tud. Countryt táncol, de most kerekes székkel. Mi volna erre a legjobb zene, mint a country himnusza, a Country Road.

- Az egy érdekes történet volt. Mintha egy megbokrosodott lóra ültem volna. A két első kerék a levegőbe lendült, a hátsó kerekek nem tudták, hogy előre vagy hátra, a táncosok ijedten néztek, mi lesz ebből. Eldőlök - nem dőlök el. Eldőltem. Dobtam egy hátast a kerekes székkel, de onnantól kezdve elfogadtak engem és a countryt a csapat- tagok. Novembertől decemberig összehoztuk első kis
programunkat, és fel is léptünk vele - idézi fel Anna.

Rolling Country lett a kerekes székes csapat neve. Nagyon szépen kialakultak a keresztlépések, a sasszé és az egyéb elemek átformálása.

Az elmúlt évben a Rolling Country Kerekesszékes Tánccsoport bejárta az országot. Folyamatos megkeresései vannak a csapatnak, mert nagyon szeretik őket. - Az emberek meghatódnak a látványtól. Mosolyognak, törölgetik a szemüket - meséli.

Annának a füredi kezdőkből lett az első lábon járó csapata. Később megkeresték Felsőörsről is, Varga Lászlóné, aki egy újságcikkben olvasott róla, és megkérte, hogy táncoljon velük. Akkor már, kétéves tapasztalattal a háta mögött egyszerűbb dolga volt. Felsőörsön hat emberrel indultak, ma már 14-15-en vannak a Country Linedance Family Egyesületben. Szeretnének elindítani egy kezdő csoportot is, mert látják, hogy lenne rá kereslet, mivel a haladókhoz bekapcsolódni nagyon nehéz egy kezdőnek.

Hétfőn Felsőörsön táncol, szerdán Ajkán - előbb a kerekes székeseknek, majd az épeknek adja át country linedance-t. Csütörtökön a herendiek következnek, akik nagyon jó táncosok. Szabadideje nincs, illetve kitölti a linedance, mert az órákra készülni kell. Szombat-vasárnap pedig fellépések vannak, amelyeket zeneileg, formailag minél színesebbé, élvezhetővé kell tenni. Ehhez viszont otthon neki is táncokat kell tanulnia. Minden egyes alkalommal bővítenie kell a koreográfiákat, hogy minél többet tudjon átadni.

- A tánc élvezetén kívül az élet megajándékozott baráti kapcsolatokkal is. A csapatokban táncolók mindegyikétől emberi értékek, szív- és lélekmelengető szeretet, törődés jutott el hozzám. Az egymásra figyelés megmutatkozik nemcsak a táncban, azon kívül is - vallja. Annamária csípőficammal született, ezért az egészségének is sokat használt a folyamatos mozgás. Nem kereshet kifogásokat, hétfőtől csütörtökig a táncosokkal van. Kislányként súlyos csípőficama volt, és a tánc nélkül az izmok elsorvadtak volna. Így a rendszeres mozgással szinten tartja magát és lassítja a folyamatot. Hogy érzelmileg mindez mit jelent számára?

- Kiskorom óta a zene része az életemnek. Volt egy időszak, amikor azt hittem, hogy nekem az nem adatik meg, hogy táncoljak is. A betegségem miatt lehetetlennek tűnt, és mindig csodáltam azokat, akik tudnak táncolni. Gyakorlatilag én menni is alig tudtam. Kislányként egy fatéglát vittem magammal, és arra tettem az egyik lábam, hogy rendesen állni tudjak, mert tíz centiméter különbség volt a lábaim hossza között. Ezek után nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy egyszer majd táncoljak - de a Jóisten megadta nekem, és már nem tudnám nélküle elképzelni az életemet. Persze ehhez kell egy ilyen társ is, mint Zsolt, aki mellettem van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!