Hétvége

2015.09.11. 17:27

A mostani nagyszülők tudják tartani a lépést a legfiatalabb generációkkal?

A Nagyszülők Világnapja kapcsán arra voltunk kíváncsiak, vajon a mostani nagyszülők miként élik meg a nagyszülőséget, tudják-e tartani a lépést a legfiatalabb generációkkal, és arról is kérdeztünk gyakorló nagymamát és nagypapát, ők mennyire folynak bele az unokák nevelésébe.

Marton Attila

Én nem nevelem az unokáimat, „csak” szeretem, állítja határozottan Lakatos Károlyné, Magdi. Négy gyermekének hét unokája született: a legidősebbek már egyetemisták, van egy középiskolás, a legkisebbek pedig alsó tagozatosok. Amíg főállásban dolgozott, akkor is igyekezett megoldani, hogy minden unokájánál segítsen, s a feladatokból haláláig férje is kivette a részét. Azok közé a nagyszülők közé tartozik, aki benne van mindenben, amire az unokák kérik. Ha a szülőknek dolga akadt, bátran rábízták az apróságokat: énekelt, táncolt és bújócskázott velük, ha kellett boltosat játszott a kicsikkel, a nagyokkal sminkelt, és még azt is megengedte a kicsiknek, hogy befessék a körmét. A palacsintát nagyon szeretik az unokák, ezért idővel megtanítottam nekik, hogyan kell megfordítani sütés közben, meséli lelkesen. Egymás tanítása később kölcsönös lett, ugyanis az unokák tanították meg neki a számítógép és az internet használatát. Az asszony három éve egyik alapítója volt a Hatvanasok nyugdíjasklubnak, és egyik fő szervezője a város nyugdíjasainak már ötször megrendezett bálnak, amelynek szerinte a szórakozás mellett fontos közösségformáló ereje is van. Nem véletlen, hogy az év nagymamája versenyen különdíjat is kapott.

Úgy véli, a szülőknek kell elsősorban nevelni a gyerekeket, és elismeri, jóval engedékenyebb az unokákkal, mint annak idején a gyermekeivel.

Örömmel segít gyermekeinek az unokák nevelésében Hodossy Gábor. A 2013-ban az év nagypapája címmel jutalmazott nagyszülőnek két gyermekénél összesen négy unokája van, a legidősebb 17 éves lesz, a legkisebb kilencéves. Felesége gyermekorvos, így ameddig kicsik voltak az unokák, rá több feladat hárult, később viszont előtérbe került az ő szerepe. A szülő és a gyermek közti kapcsolat teljesen más, mint a nagyszülő-unoka viszony, állítja a nagypapa, aki ezt egy példával alá is támasztja. – A szülőknek legtöbbször nincs elég ideje, hogy az unokák szellemi fejlődését elősegítsék. Ezért sokat beszélgetek velük az életkoruknak megfelelő témákról, és igyekszem átadni azt a tudást és szemléletet, amelyet felhalmoztam – magyarázza a nagypapa. A legidősebb unokával a természet átalakulása, az éghajlatváltozás vagy a vallási témák is szóba kerülnek.


Örömmel segít gyermekeinek az unokák nevelésében Hodossy Gábor. A 2013-ban az év nagypapája címmel jutalmazott nagyszülőnek két gyermekénél összesen négy unokája van Fotó: Nagy Lajos

Korábban, amíg az első unokák kicsik voltak, sok időt töltött velük, s ez az aktív nagyszülői szerep manapság sem korlátozódik csak a nyári szünetekre. A legidősebb unoka leggyakrabban a nagyszülőknél ebédel hét közben, gyakran maga a nagypapa főzi az ételt. A kicsiket sok esetben ő hozza el az iskolából, sőt, sokszor tanul velük, a német és az ének tantárgyak mellett a gyerekek vallási neveléséből is kiveszi a részét.

A családtagokkal és az unokákkal ápolt kiegyensúlyozott kapcsolat a lelki egészség alapja a nagyszülőknél is, közölte érdeklődésünkre Urbanics Júlia pszichológus. A nagyszülő nagyon sokat tud adni a gyermeknek, unokának, cserében olyan érzelmi válaszokat kaphat, amelynek segítségével megőrizheti személyisége integritását. 

A szakember felhívta a figyelmet, napjainkban a nagyszülői szerep átalakulóban van. A szülők igényt tartanak a nagyszülői kapcsolatra, a nyugdíjkorhatár emelkedésével azonban az első unoka vagy unokák születésekor még sokszor dolgozik a nagypapa és a nagymama. A másik változás, hogy egyre kevesebb gyermek születik, így egyre jobban felértékelődik az unoka szerepe a családokban és a nagyszülő számára.

A nagyszülő és unoka közti kapcsolat alapvetően más, mint a szülő-gyermek viszony: bensőséges mindkettő, de a felelősség nem olyan erőteljes, ezért érzelmileg jobban kitárulkozhat egy nagyszülő. Az időskorra, és így a nagyszülőkre is igaz, hogy a jövőre vonatkozó célokat lehet és kell kitűzniük, ezek elérésében komoly érzelmi támogatást ad egy megfelelő családi háttér, a felnőtt gyermek(ek) és az unokák, hangsúlyozza a szakember. Az első unoka megszületése hatást gyakorol az addigi szülő-gyermek viszonyra is. A pszichológus úgy véli, az ideális az, ha segítő kezet nyújt a nagymama és a nagypapa az újdonsült szülőknek, és elmondja a véleményét, ha megkérdezik és tanácsot kérnek tőle, de ne akarja meghatározni a család életét és mindennapjait.

Az unokáknak fontos érzelmi támogatást jelent élményekben, tapasztalatokban és bölcsességben a nagyszülői kapcsolat, és az időseknek is nagyon fontos, hogy megélhessék ezt a kapcsolatot. Mivel az emberi kapcsolatokban a találkozások és a közös élmények a meghatározók, ezért is lényeges, hogy minél többször találkozzon az unoka és a nagyszülő, tette hozzá a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!