Hétvége

2016.01.08. 11:43

Vendégsarok: Brusznyai Árpád emlékére

Heti vendégírónk Zeitler Gusztáv.

Napló

Minden közösségnek vannak kialakult hagyományai, visszatérő szertartásai. Városunkban negyed százada január eleje egyet jelent azzal, hogy a veszprémi polgárok megemlékeznek dr. Brusznyai Árpádról, aki több század magával együtt életét áldozta azért, hogy viharverte hazánkban boldogabban, szabadabban élhessünk. Január eleje számomra is a megemlékezés ideje. Magam is rendszeres hallgatója vagyok az emlékkoncerteknek, és néhány éve az a megtiszteltetés ért, hogy kurátora lehetek a tanár úr emlékét őrző alapítványnak.

Történelemtanárként mindig is érdekelt a véres zsarnokok belső világa. Mi járhat annak az embernek a fejében, aki egyetlen tollvonással képes százakat, ezreket a halálba küldeni?  Most, hogy közeledik a megemlékezés ideje, az jutott eszembe, hogy miért a világtörténelem legnagyobb gazembereinek elméjébe próbálok betekinteni. Miért nem azokra vagyok kíváncsi, akik áldozatul estek? Mit érezhetett Brusznyai Árpád az utolsó óráiban? Megérte-e az áldozata, az, hogy nem láthatta felnőni a gyermekét?

Nemrég olvastam egy kritikát egy német filmről. A rendező azzal a kérdéssel foglalkozott, mi lenne, ha Hitler egyszer csak megjelenne Berlin utcáin? Eljátszottam a gondolattal, milyen élmények érnék Brusznyai tanár urat, ha egyszer csak a maga testi valójában feltűnne a havas, latyakos veszprémi utcákon? Minden bizonnyal megkeresné régi otthonát, valószínűleg betérne az egykori Bakony presszóba, hogy megigyon egy kávét a veszprémiekkel. Talán csalódna, hogy ez az akkori szellemi elit számára oly fontos találkozási hely már régen megszűnt.  Aztán a vár felé venné az irányt, hogy felkeresse az iskolát, ahol tanított. Szomorúan látná, hogy az egykor patinás épület üresen vár jobb sorsára. A belvárosban sietős emberekkel találkozna, némelyik látványosan gesztikulálva, mintha magában beszélne. Végül valaki útba igazítaná, hol található ma a Lovassy László Gimnázium. Ahogy ballag a Kossuth utcán, egyre elkeseredettebben szembesül az elmúlt rendszer városrombolásának következményeivel. Megszólít egy barátságos fiatalembert. Ki tette mindezt? Papp János, hangzik a válasz. Brusznyai Árpád szívét egy láthatatlan kéz markolja.

Hát nem csak én, a város is?

Időközben a pláza előtt jár. Le kell ülnie, betér a plázába. Sokan vannak a boltokban, elvégre a karácsony utáni leárazások ideje is van. Sok az iskoláskorú fiatal. Kétségekkel telve az egyetem felé indul. Végre egy ismerős épület. A Petőfi Színház. A színházkertben Petőfi szobra. A tanár úr szívén  enyhül a szorítás. Lám, egy sorstárs. Arrébb, a színházépület mellett emlékművek  állnak.  Brusznyai Árpád arcán mosoly suhan át. Nohát, csak nem feledkeztek meg rólunk. Hirtelen egy plakátról saját, fiatal arca néz rá. Brusznyai-emlékhangverseny. Jegyek elővételben a Petőfi Színház jegyirodájában. A tanár úr benyit az irodába. Idegen vagyok a városban, meg tudnák mondani, mi ez a hangverseny? Az iroda munkatársa készséggel mesél: Veszprém muzsikusai, kóristái, diákok és felnőttek 27. alkalommal szabad idejüket feláldozva, a város vértanújának oly kedves muzsikával emlékeznek a tanár úrra, és köszöntik azokat a tanárokat és diákokat, akik méltó módon követik dr. Brusznyai Árpád szellemiségét.

Kedves tanár úr! Megérte?

Zeitler Gusztáv

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!