elvezetik a csapadékvizet

2018.02.22. 10:00

Pályázati forrásokból építenek árkokat Hidegkúton

Hazai és európai uniós pályázatok segítségével oldják meg a vízelvezetést a kistelepülésen.

Marton Attila

A faluból a szőlő és a temető felé vezető utakat és árkaikat javították ki, a Harang utca pedig új burkolatot kapott. A képen Kriszt András és Kontrát Károly Fotó: Balogh Ákos

Kriszt András polgármester elmondta, a település tavaly közel 24 millió forintot nyert el a Belügyminisztérium pályázatán árkok felújítására és a csapadék okozta úthibák javítására. A forrásból több helyszínen végeztek munkálatokat, a faluból a szőlő és a temető felé kivezető utakat és árkaikat javították ki, a Harang utca új burkolatot kapott.

A faluból a szőlő és a temető felé vezető utakat és árkaikat javították ki, a Harang utca pedig új burkolatot kapott. A képen Kriszt András és Kontrát Károly Fotó: Balogh Ákos

A munkálatokra azért volt szükség, mert nagyobb esőzések után rendre elöntötte a víz ezeket a szakaszokat.

A beruházásokat Kontrát Károly is megtekintette a napokban. A térség országgyűlési képviselője méltatta a település vezetőivel való együttműködést. Kriszt András polgármester arról is beszélt, a közelmúltban egy európai uniós TOP-pályázaton mintegy 32 millió forintot nyertek el csapadékvíz-elvezető árkok építésére. A forrásból a Fő és Ifjúság utcában, valamint az utcákat összekötő szakaszon építenek ki árkokat. A településvezető hangsúlyozta, a fejlesztés révén a teljes falu vízelvezetése megoldódik.

A munkák – amelyek részeként állami támogatásból járda épül a Hosszú utcában – idén kezdődnek el és 2019 nyaráig fejeződnek be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!