„12 életet menthet meg halott kislányunk”

- Ha elmegyünk szombaton a strandra, ahogy terveztük, akkor mindez talán soha nem történik meg – küszködik könnyeivel az apa, aki éppen most érkezik, mert gyász ruhát vásárolt a helyi bevásároló központban a pénteki temetésre. Aztán tudatja, hogy dolgozni ment a helyi hajógyárba, mert lehetősége adódott erre, ugyanis a pénz kell a családnak, öt kiskorú gyermeket neveltek feleségével, Edinával együtt, a legkisebb két éves. Szombat délután a gyerekek, a kilenc éves Edina és a tizenegy esztendős Brigitta biciklijükkel, kistestvérük, a hétéves Istvánka pedig kis műanyag motorjával úgy döntött, meglátogatja barátait. Ezért a Völgy utcai házuktól a Noszlopy utcán át a közeli lakótelepre indultak el. Ezt az utat a gyerekek számtalanszor megtették már, iskolába, egyéb helyekre a szülőkkel is.

– Amikor kiérkeztünk a kereszteződéshez a stoptáblához, megálltunk valamennyien, mögöttünk a kistestvérünk, mi meg egymás mellett, bal oldalamon Edina, aztán körülnéztünk és elindultunk – tekint maga elé szomorúan Brigitta. A kislány testén, arcán sok kötés, horzsolás, összevarrt seb utal a minapi balesetre, a szülők azt mondják, állapota miatt pszichológust kell hívni hozzá.

- Aztán elindultunk, és majdnem az út közepére érkeztünk, amikor hatalmas erővel a bal oldalon levő bukkanó mögül hirtelen nekünk csapódott egy fekete autó – törli meg szemét a kislány. Először Edinát sodorta el, aztán engem. Csak azt éreztem, hogy repülök, zuhanok, majd az úttest szélére csapódtam – borzong meg Brigitta.

Tóth István, az édesapa Edina kerékpárjával

Aztán arra emlékszem, hogy egy kék pólós férfi kiszállt a fekete autó volánja mögül és rohan a testvéremhez, aztán telefonált is, fölém meg egy szőke néni hajolt karján kisgyermekkel, aztán a férfit később már nem láttam. Mindenre tisztán emlékszem, nemsokára érkezett apa, anya, és mentővel vittek a kórházba – idézi a borzalmakat Brigitta. Arról is beszél hogy az autó nagyon gyorsan jött feléjük. Brigitta zárójelentése szerint eszméletvesztése nem történt, fejét nem ütötte meg.

Tóth Istvánné, az anya és Lakatos István a nagypapa az ütközés helyszínén

A mécseseknél, ahol vérfolt jelzi Edina súlyos koponya sérüléseit

- Nézze meg, ez itt a kisunokám vére! – zokog Lakatos István a nagypapa, aki a gyermekek édesanyjával, Tóth Istvánné Edinával jön ki velünk a helyszínre. Mécsesek jelzik a tragédiát, és mutatják, hogy a kereszteződéstől legalább húsz méterre volt az egyik bicikli, a másik pedig legalább tízre, ami szerintük nagy erejű ütközésre utal. A helyszínen azt is látták a baleset után, hogy az autó bal első visszapillantó tükre szakadt le. A kisebbik lány az út jobb oldalán feküdt egy kerítés mellett, a másik pedig a bal oldalra zuhant az ütközéstől. Miközben a család felidézi a történteket, egy neve mellőzését kérő szemtanú a helyszínre érkezve zokogva borul Edina nyakába, ő férjével együtt látta, amikor elsodorta a gyerekeket a fekete autó.

Az egész  rokonság összejött, hogy a Tóth családot vigasztalja, középen Brigitta

– Nagyon gyorsan jött a kocsi – jegyzi meg ez a nő, aki a megrémült kisfiút vigasztalta szombaton.

– Én már arra érkeztem ide a munkából jövet, hogy Edinát újraélesztették – temeti kezébe arcát az apa. Amikor megláttam a kicsik kerékpárjait, halálra rémültem – mondja keserűen, majd később az udvarban meg is mutatja, hogyan néz ki Edina biciklije, kerekei erősen deformálódtak. Aztán a baleset után a kórházba rohantak a gyerekek után, először Brigittát nézték meg, majd a kis Edinát, akit menthelikopterrel Győrbe vittek.

– Simogattuk a kezét, de semmire nem reagált, feje, a füle mögött folyamatosan vérzett – így hagytuk ott szombaton este- zokog az anya, aztán mutatják azokat a szörnyű utolsó fotókat, amiket kislányukról készítettek a kórházi ágyán, aki alig látszott ki az orvosi műszerek, csövek, gépek, kötések közül. Aztán vasárnap telefonon megtudták a szülők a kórházból, hogy nagy a baj. Azonnal indultak Győrbe, ahol közölték velük, hiába műtötték meg és küzdöttek a kislány életéért, koponyája annyira megsérült, hogy el fogják veszíteni.

– Az orvosok nagyon tapintatosan megkérdezték tőlünk, hogy felajánljuk-e gyermekünk szerveit betegeknek – veti közbe az apa, István. Mindketten úgy döntöttünk, ha mi már megértük ezt a hatalmas tragédiát, másnak miért kellene így járnia? Úgy döntöttünk, segítünk – kapaszkodnak egymásba a szülők, akiknek azt mondták legalább tizenkét beteg gyermek életét mentheti meg a kislányuk.

- Holnap, szerdán megyünk Győrbe intézni az ügyeket, és ráteszem kislányom kezére azt a vízálló órát, amit annyira szeretett volna. Tegnap megvettem neki – tekint maga elé a férfi, aki elment ahhoz a közelben lakó családhoz, akinek hozzátartozója a fekete autóban ült, és szeretett volna velük békésen beszélni a történtekről, de az apa elmondása szerint barátságtalanul fogadták, szemlátomást nem érezték magukat felelősnek a történtekért, nem álltak szóba vele, és azt is mondták neki, „ nem kell izgulni, van otthon még négy gyerekük”. Próbáltuk szóra bírni mi is ezt a családot, akiktől azt kérdeztük volna, ők hogyan látják azt, ami történt, de semmilyen kérdésünkre nem kívántak válaszolni. Felhívtuk telefonon az autóban ülő nőt telefonon, mire egy férfi, aki férjének nevezte magát szintén nem beszélt velünk semmiről.