Hírek

2006.07.29. 02:29

Egyre többen költöznek ide

Vaszar - Amikor végigpörgettem magamban Vaszar történetét, nem lehetett elsiklani afölött a tény fölött, hogy nem is olyan régen még kulturális, gazdasági és közigazgatási centrum volt.

Mórocz Zsolt

A rendszerváltás után veszített térségi szerepéből a település. Mostanság azonban mintha kezdene feléledni tetszhalott állapotából. Kiss Gábor polgármester szerint nem is az a legnagyobb veszteség Vaszar életében, hogy megtépázódtak szerepkörei, sokkal inkább az, hogy az emberek változtak meg maguknak valók lettek. A közösség veszített erejéből.

S hogy mennyire igaza lehet a polgármesternek, elég csak azokra a rendezvényekre gondolni, amelyekre alig lehetett néhány embert becsalogatni. Mindezek ellenére Vaszarnak ma is van vonzereje. Bizonyítja ezt az is, hogy lakóinak száma meghaladta a másfél ezret, ezzel a pápai kistérség legnagyobb települése maradt. A létszámnövekedés persze annak is köszönhető, hogy egyre többen telepednek le a községben, választják otthonuknak - állítja a polgármester.

Mintegy igazolásul épp a Pápára igyekvő Zajcsek Sándorné erősíti meg a hivatalban elhangzottakat.

- Itt születtem, de még az apám és a nagyapám is - meséli élete történetét. Azt, hogy 16 évesen Budapestre került. Egy éve érkezett vissza, úgy mondja, haza. Nem jószántából, ugyanis férjét és fiát is elveszítette.

- Itt jó emberek laknak, nyugodtan írja csak meg - mondja búcsúzóul már az autóbusz ajtajából.

Mondatait nehéz lenne cáfolni, mint ahogy Simon Sándorét sem, aki szintén az autóbuszra várt és bizonygatta, jó és rendes emberek lakják a települést. A polgármester - szintén tősgyökeres vaszari - sem mond mást. Optimistán néz a jövőbe.

- Ez a község, amelyben olyan igazgatók tanították a gyermekeket, mint Exner István és Kecskés István, ahol olyan neves termelőszövetkezet gazdálkodott, mint a vaszari, nem adhatja fel. Mert a múlt kötelez, s ha az emberek újra magukra találnak, újra ráéreznek a közösség erejére, akkor a községünk visszanyerheti régi fényét. Persze egy kicsit másképpen és más paraméterekkel. Önálló életével színesítheti a térségi palettát. Ezen dolgoztunk és dolgozunk tovább-ra is. Olyan települést álmodunk, ahol minden az ott élők érdekeit szolgálja. Csatornaberuházásunk be-fejeztével - ami év végére várható - össz- komfortos település lesz Vaszar, ez a Pápától közúton és vasúton is alig tíz kilométerre lévő település.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!