2006.10.03. 02:27
Digitális gyerekszobák
Megyei körkép (mr) - A digitális kultúra utat tört magának. Megyénkben az alsó tagozatosok többsége már készségszinten kezeli a számítógépeket.
Az óvodákban nem jellemző, hogy a kisgyerekek a számítógépekkel ismerkednének. Barcza Béláné, a Vadvirág óvoda vezetője úgy véli, ebben a korban még a játékon van a hangsúly. - És itt nem a gombok nyomkodására gondolok - tette hozzá. Egyébként a szülőktől úgy tudja, hogy vannak kisgyerekek, akik otthon már barátkoznak a számítógéppel. Az óvodavezető hölgy úgy látja, az jó, hogy ismerkednek a digitális kultúrával, viszont az nem mindegy, hogy mennyi időt töltenek el a gép előtt.
A balatonfűzfői Irinyi János Általános Iskolában hatodik osztálytól szerepel a tantervben az informatika tantárgy. Bandiné Liszt Amália igazgatónő elmondta, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a diákok nem találkoznak hamarabb is a számítógéppel. Számítógépes szakkörre járnak, multimédiás órákon vesznek részt, házi feladatokat oldanak meg számítógépen. Azoknak a kisdiákoknak, akik tanulmányi zavarokkal küzdenek, illetve hajlamosak azok kialakulására, különböző szoftverek állnak a rendelkezésükre, amelyekkel fejleszthetik képességeiket (beszédproblémák, diszlexia).
Egyházi Viktorné, a pápai Munkácsy Mihály Általános Iskola igazgatónője is azt tapasztalja, a mai gyerekek rendkívül ügyesen kezelik a számítógépeket. Ebben a korban is problémát okoz azonban, hogy néhány gyermek túl sokat számítógépezik otthon, a szülői értekezleten időnként szóba is kerül ez a gond mint időrabló tényező. Az igazgatónő szerint maximum napi 15-20 percet szabadna hagyni, hogy a gép előtt üljön a gyermek.