Hírek

2007.07.18. 02:28

A demokrácia megcsúfolása

Tüskevár (ta) - Múlt hét csütörtöki lapszámunkban megjelent Piros a tüskevári önállóságnak című írás - a demokratikus jogállamiság 17. évében! - egy önkormányzat alkotmányban biztosított alapjogát, önállóságát kérdőjelezi meg - Mol- nár Levente tüskevári polgármester szerint. Teszi mindezt politikai köntösbe öltöztetve, hisz annak színét (piros) sem felejti el tudomására hozni a tisztelt olvasóknak.

Tisler Anna

Az alcímből aztán kiderül, hogy mindössze a tüskevári iskola önálló működtetésével kapcsolatos állásfoglalásról döntöttek, bár azt is elfelejtették közölni, hogy csak javaslattételi joga van a társulásnak. Miről is van szó tulajdonképpen? A közoktatási tör- vény rendelkezései szerint azon iskolák, ahol a tanulólétszám nem éri el az előírtat, 2008. augusztus 31-étől csak az oktatási hivatal engedé- lyének birtokában működhetnek önállóan, egyébként tag- intézménnyé kell válniuk. Az engedélyhez szükség van az illetékes kistérség társulási tanácsának véleményére is, amely év eleje óta nem szü- letett meg. Ezért kezdeményezte a társulás múlt heti, rendkívüli ülését tíz polgármester az iskolával kapcsolatos napirenddel - mondta el Molnár Levente, Tüskevár polgármestere. A meghívót azonban tizenegy napirendi ponttal küldték ki, ami ilyen formában számunkra elfogadhatatlan volt, hisz nem először fordult elő, hogy Ajka saját akaratát kényszerítette a kistérségre. Tudomásom szerint az Új Atlantisz múlt keddi ülésén 23 polgármester vett részt, 12 tartózkodott a szavazástól, és mindössze 11-en támogatták az iskola önállóságának megszüntetését. Ebből is látszik, hogy a döntés - a leírtakkal szemben - egyáltalán nem volt egyhangú. Aki tartózkodott a szavazásnál, azért tet- te, mert etikátlannak tartotta, hogy kívülállóként beavatkozzon egy intézményfenntartó társulás ügyeibe. Ezt az álláspontot képviselte 28 település vezetője. Ajka polgármestere, aki a 120 millió forintból teljesen felújított iskola átadásán beszédet mondott, - bár erre nem kapott felkérést - azt hangsúlyozta, bízik abban, hogy a megújult, korszerűen felszerelt iskola hosszú távon eredményesen fog működni, amihez ő minden támogatást megad. - Akkor most mit is kaptunk? Piros lapot az eredményes működéshez? A térség kettészakítási szándéka , amit a kifogásolt írásban sikerült összemosni az iskolaüggyel, valóban megérne egy részletes tájékoztatást. Remélem, egyszer a kezdeményezők szemszögéből is tudósítanak róla! - fejezte be a beszélgetést Molnár Levente polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!