2007.07.05. 02:28
Véradás és vizitdíj
Megyei körkép (mt) - Aki legalább harmincszor adott vért, annak nem kell vizitdíjat fizetnie - szól az új rendelet. Igen ám, de a véradók egyelőre nehezen tudják igazolni jogosultságukat.
Szabó Zsuzsanna, a regionális vérellátó központ igazgatója elmondta, hosszú évek óta adnak a véradóknak egy igazolványt, amelyben minden egyes véradást jelölnek, csak hát ennek az okmánynak eddig nem volt különösebb értéke, így azt többen nem is kérték vagy már elvesztették.
- Valóban, a véradóknak maguknak kell beszerezniük a harmincszoros véradásról szóló igazolást, folyamatosan érkeznek is hozzánk a kérelmek - nyilatkozta az igazgató, aki hozzátette: fél éven belül a vérellátó szolgálat kiépít egy egységes információs központot, így akik több helyen adtak vért, azoknak is egyszerűsödik majd az igazolás igénylése. A kétpéldányos kérelem letölthető az Országos Vérellátó Központ honlapjáról, illetve személyesen kérhető a vérellátó központban. Azt egyelőre senki sem tudja megmondani, hány véradót érinthet a vizitdíjmentesség.