Hírek

2007.10.18. 02:29

Rejtélyes papgyilkosság

Öskü - Még ma is vannak olyan rejtélyes ügyek, amelyek csak fél évszázad múltával oldódnak meg. Ezek közé tartozik az ösküi Szekuli Pál segédlelkész halála is, amelyről könyv készült.

Mátételki András

Idén tavasszal kérte fel dr. Márfi Gyula érsek dr. Kahler Frigyest, hogy a lelkész halálának 50. évfordulója alkalmából gyűjtsön össze írásos dokumentumokat. A jogtörténész, aki egyben a megyei bíróság büntetőkollégiumának a vezetője is, ebben az időszakban az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárban az egyházüldözéssel kapcsolatos dokumentumokkal foglalkozott, ahol rábukkant a jelentéshalmazok között a Szekuli Pálról szóló háromnegyed oldalas írásra. Így derült ki 50 év után a gyilkosság háttere. (A segédlelkésznek nem volt meg a dossziéja, elképzelhető, hogy megsemmisítették.)A 32 éves Szekuli Pált holtan találták 1957. december 7-én a plébánia kútjában. Nem sokkal ezután vádat emeltek a helyi plébános, dr. Miklós József és házvezetője, Miklós Katalin ellen emberölés bűntette miatt. Jó egy év múlva, 1959 áprilisában a Veszprém Megyei Bíróság elé állították őket, ahol dr. Csiky Ottó bíró (később a Legfelsőbb Bíró- ság elnökhelyetteseként vonult nyugdíjba) rendkívül alapos eljárása végén felmentette mindkettőjüket bizonyítottság hiányában. Mindennek ellenére a falu népének az volt a meggyőződése, hogy a 69 éves pap és a társa volt a tettes. Miklós József elköltözött a faluból, Veszprémben hunyt el 1964-ben. Kahler Frigyes a levéltárban talált jelentés alapján kiderítette, hogy miért kellett meghalnia Szekulinak, miért rágalmazták meg a lelkészt és a házvezetőt, s miért kellett megtéveszteni a falut. Ma már egyértelmű - ez kiderül a könyvből is -, mindezek mögött a politikai rendőrség állt. A könyvben felbukkannak azok a módszerek, taktikák - a tudatos megtévesztéstől a zárkaügynök alkalmazásáig -, amelyek alkalmasak voltak nemcsak az emberek becsületének besározására, hanem egy közösség, Öskü vallásos lakóinak - állambiztonsági szakkifejezéssel szólva - bomlasztására is. Az olvasó képet kap egy tisztességesen eljáró bíró munkájáról, aki átvágta a manipuláció hálóját. Ezzel meghiúsította, hogy az igazságszolgáltatást is bevonják egy olyan játszmába, amivel szemben akkoriban majdnem lehetetlen volt védekezni. A Rejtély Öskün című, a Kairosz Kiadó gondozásában megjelenő könyvet rövide- sen bemutatják Budapesten.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!