Hírek

2007.11.02. 03:28

Az elfeledett temető

Veszprém - Az erdőben járva, évszázados fák alatt temetőre bukkanni hihetetlen élmény. De még inkább az, ha kiderül, itt alant nem az ősök porladnak, pár évtizede még temettek ide. Mindenszentekre itt is kitakarították a sírokat, virággal díszítették. Ennek ellené-re ez a temető hivatalosan mégsem létezik.

Barták Péter

De ezt e sorok írója akkor még nem tudta, mikor Jutaspuszta mellett járva rábukkant a temetőre. A megfogalmazás furcsán hat, egy temetőre nem úgy szoktak rábukkanni, egy temetőről lehet tudni, hogy hol van. Körül van kerítve, út vezet hozzá, és nem a magas fák alatt bújnak meg a sírok. Kivéve itt, a várostól alig pár kilométerre, a bakonyi erdő egyik nyúlványában.

Halottak napjához közeledve azt gondoltam, írni kell a pár hónappal korábbi élményemről. Ezért fotós kollégámmal kimentünk, hogy készítsünk néhány felvételt a temetőről. Nem egykönnyen találtuk meg, már vagy fél órája bóklásztunk a bozótos, nedves erdőben, mikor egy arra járóval találkoztunk. Szerencsénk volt, Korona József Jutaspusztán gyerekeskedett - most a Dózsavárosban él -, pontosan tudta, hol keressük a temetőt.

A benyomás másodszorra is ugyanolyan erős, mint amikor először bukkantak elő a fák közül a félig már elkorhadt vagy még jó állapotban lévő fejfák, a ledőlt vagy még álló síremlékek. Böngészem a dátumokat, az elhunytak többségét az 1900-as évek elején, közepén helyezték itt végső nyugalomra. Egy ledőlt kálváriakereszten az 1896-os vagy 1898-as évszámot vélem kisilabizálni. Valószínűleg ekkor állították a keresztet, tehát ekkor már bizonyosan használták a sírkertet - konstatálom. Aztán azt keresem, vajon kit temethettek itt el utoljára. Megkönnyíti a dolgom, hogy néhány sírt kitisztítottak, virágokkal díszítettek. Még élnek tehát azok a hozzátartozók, akiknek itt nyugszanak a szeretteik. Eljönnek ide is, a fák között megbúvó, ma már majdnem elfeledett temetőbe, hogy a holtakra emlékezzenek. Az egyik keresztfán 1968-as fel-iratot találok, azaz negyven éve még temetkeztek ide.

Korona Józsefnek vannak is erről emlékei. Meséli, gyerekkorában még háztól temetkeztek , az udvarban ravatalozták fel a halottat, onnan kísérték utolsó útjára, ide, a jutasi cselédtemetőbe . Mert az itt élők úgy emlegették ezt a helyet. 1959-ben itt helyezték végső (?) nyugalomra a nagymamáját is, de őt később exhumálták, átvitték a dózsavárosi temetőbe.

A halottak napján a jutasiak jó része ide járt ki. Akkor még fénybe és virágba borult ez a kis temető is - mélázik el. A sírok is jobban rendben voltak, azóta elhanyagoltabb, mióta - a hetvenes években - vandál orosz katonák feldúlták. Lánctalpassal bejöttek, forgolódtak, a síremlékeket céltáblának használták. Mutatja is a golyó ütötte nyomokat a kálvárián.

Lényegesen többet tud a sírkertről Wágner László, a Jutaspusztai Baráti Kör elnöke. A cselédtemetőbe a káptalani birtokon dolgozók temetkeztek, meg az intéző családja. Szerinte akkor kezdték egyre kevésbé használni, mikor katonai gyakorlótér, lőtér lett a területből. Mikor az oroszok kimentek, az itt élők összefogtak, és amennyire erejükből, tehetségükből tellett, kitisztították a temetőt, bozótot irtottak, ösvényeket murváztak. Bekeríteni nem tudták, mert talán sohasem volt lekerítve, maximum valami orgonabokorból álló sövény szegélyezte, de kipusztult az is. Aztán kezdett újra elfelejtődni, mert a temetkezés ma már egygenerációs történet . A szülők sírját még csak-csak gondozzuk, de a nagyszülőkét már alig.

Ennek ellenére az alakuló baráti kör a temető rendbe hozását is felvette a feladatai közé. Az élőmunkát természetesen biztosítják, a szükséges anyagköltségre szeretnének kisebb-nagyobb összegekhez jutni, például pályázati úton.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

Halottak napjához közeledve azt gondoltam, írni kell a pár hónappal korábbi élményemről. Ezért fotós kollégámmal kimentünk, hogy készítsünk néhány felvételt a temetőről. Nem egykönnyen találtuk meg, már vagy fél órája bóklásztunk a bozótos, nedves erdőben, mikor egy arra járóval találkoztunk. Szerencsénk volt, Korona József Jutaspusztán gyerekeskedett - most a Dózsavárosban él -, pontosan tudta, hol keressük a temetőt.

A benyomás másodszorra is ugyanolyan erős, mint amikor először bukkantak elő a fák közül a félig már elkorhadt vagy még jó állapotban lévő fejfák, a ledőlt vagy még álló síremlékek. Böngészem a dátumokat, az elhunytak többségét az 1900-as évek elején, közepén helyezték itt végső nyugalomra. Egy ledőlt kálváriakereszten az 1896-os vagy 1898-as évszámot vélem kisilabizálni. Valószínűleg ekkor állították a keresztet, tehát ekkor már bizonyosan használták a sírkertet - konstatálom. Aztán azt keresem, vajon kit temethettek itt el utoljára. Megkönnyíti a dolgom, hogy néhány sírt kitisztítottak, virágokkal díszítettek. Még élnek tehát azok a hozzátartozók, akiknek itt nyugszanak a szeretteik. Eljönnek ide is, a fák között megbúvó, ma már majdnem elfeledett temetőbe, hogy a holtakra emlékezzenek. Az egyik keresztfán 1968-as fel-iratot találok, azaz negyven éve még temetkeztek ide.

Korona Józsefnek vannak is erről emlékei. Meséli, gyerekkorában még háztól temetkeztek , az udvarban ravatalozták fel a halottat, onnan kísérték utolsó útjára, ide, a jutasi cselédtemetőbe . Mert az itt élők úgy emlegették ezt a helyet. 1959-ben itt helyezték végső (?) nyugalomra a nagymamáját is, de őt később exhumálták, átvitték a dózsavárosi temetőbe.

A halottak napján a jutasiak jó része ide járt ki. Akkor még fénybe és virágba borult ez a kis temető is - mélázik el. A sírok is jobban rendben voltak, azóta elhanyagoltabb, mióta - a hetvenes években - vandál orosz katonák feldúlták. Lánctalpassal bejöttek, forgolódtak, a síremlékeket céltáblának használták. Mutatja is a golyó ütötte nyomokat a kálvárián.

Lényegesen többet tud a sírkertről Wágner László, a Jutaspusztai Baráti Kör elnöke. A cselédtemetőbe a káptalani birtokon dolgozók temetkeztek, meg az intéző családja. Szerinte akkor kezdték egyre kevésbé használni, mikor katonai gyakorlótér, lőtér lett a területből. Mikor az oroszok kimentek, az itt élők összefogtak, és amennyire erejükből, tehetségükből tellett, kitisztították a temetőt, bozótot irtottak, ösvényeket murváztak. Bekeríteni nem tudták, mert talán sohasem volt lekerítve, maximum valami orgonabokorból álló sövény szegélyezte, de kipusztult az is. Aztán kezdett újra elfelejtődni, mert a temetkezés ma már egygenerációs történet . A szülők sírját még csak-csak gondozzuk, de a nagyszülőkét már alig.

Ennek ellenére az alakuló baráti kör a temető rendbe hozását is felvette a feladatai közé. Az élőmunkát természetesen biztosítják, a szükséges anyagköltségre szeretnének kisebb-nagyobb összegekhez jutni, például pályázati úton.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

Halottak napjához közeledve azt gondoltam, írni kell a pár hónappal korábbi élményemről. Ezért fotós kollégámmal kimentünk, hogy készítsünk néhány felvételt a temetőről. Nem egykönnyen találtuk meg, már vagy fél órája bóklásztunk a bozótos, nedves erdőben, mikor egy arra járóval találkoztunk. Szerencsénk volt, Korona József Jutaspusztán gyerekeskedett - most a Dózsavárosban él -, pontosan tudta, hol keressük a temetőt.

A benyomás másodszorra is ugyanolyan erős, mint amikor először bukkantak elő a fák közül a félig már elkorhadt vagy még jó állapotban lévő fejfák, a ledőlt vagy még álló síremlékek. Böngészem a dátumokat, az elhunytak többségét az 1900-as évek elején, közepén helyezték itt végső nyugalomra. Egy ledőlt kálváriakereszten az 1896-os vagy 1898-as évszámot vélem kisilabizálni. Valószínűleg ekkor állították a keresztet, tehát ekkor már bizonyosan használták a sírkertet - konstatálom. Aztán azt keresem, vajon kit temethettek itt el utoljára. Megkönnyíti a dolgom, hogy néhány sírt kitisztítottak, virágokkal díszítettek. Még élnek tehát azok a hozzátartozók, akiknek itt nyugszanak a szeretteik. Eljönnek ide is, a fák között megbúvó, ma már majdnem elfeledett temetőbe, hogy a holtakra emlékezzenek. Az egyik keresztfán 1968-as fel-iratot találok, azaz negyven éve még temetkeztek ide.

Korona Józsefnek vannak is erről emlékei. Meséli, gyerekkorában még háztól temetkeztek , az udvarban ravatalozták fel a halottat, onnan kísérték utolsó útjára, ide, a jutasi cselédtemetőbe . Mert az itt élők úgy emlegették ezt a helyet. 1959-ben itt helyezték végső (?) nyugalomra a nagymamáját is, de őt később exhumálták, átvitték a dózsavárosi temetőbe.

A halottak napján a jutasiak jó része ide járt ki. Akkor még fénybe és virágba borult ez a kis temető is - mélázik el. A sírok is jobban rendben voltak, azóta elhanyagoltabb, mióta - a hetvenes években - vandál orosz katonák feldúlták. Lánctalpassal bejöttek, forgolódtak, a síremlékeket céltáblának használták. Mutatja is a golyó ütötte nyomokat a kálvárián.

Lényegesen többet tud a sírkertről Wágner László, a Jutaspusztai Baráti Kör elnöke. A cselédtemetőbe a káptalani birtokon dolgozók temetkeztek, meg az intéző családja. Szerinte akkor kezdték egyre kevésbé használni, mikor katonai gyakorlótér, lőtér lett a területből. Mikor az oroszok kimentek, az itt élők összefogtak, és amennyire erejükből, tehetségükből tellett, kitisztították a temetőt, bozótot irtottak, ösvényeket murváztak. Bekeríteni nem tudták, mert talán sohasem volt lekerítve, maximum valami orgonabokorból álló sövény szegélyezte, de kipusztult az is. Aztán kezdett újra elfelejtődni, mert a temetkezés ma már egygenerációs történet . A szülők sírját még csak-csak gondozzuk, de a nagyszülőkét már alig.

Ennek ellenére az alakuló baráti kör a temető rendbe hozását is felvette a feladatai közé. Az élőmunkát természetesen biztosítják, a szükséges anyagköltségre szeretnének kisebb-nagyobb összegekhez jutni, például pályázati úton.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

A benyomás másodszorra is ugyanolyan erős, mint amikor először bukkantak elő a fák közül a félig már elkorhadt vagy még jó állapotban lévő fejfák, a ledőlt vagy még álló síremlékek. Böngészem a dátumokat, az elhunytak többségét az 1900-as évek elején, közepén helyezték itt végső nyugalomra. Egy ledőlt kálváriakereszten az 1896-os vagy 1898-as évszámot vélem kisilabizálni. Valószínűleg ekkor állították a keresztet, tehát ekkor már bizonyosan használták a sírkertet - konstatálom. Aztán azt keresem, vajon kit temethettek itt el utoljára. Megkönnyíti a dolgom, hogy néhány sírt kitisztítottak, virágokkal díszítettek. Még élnek tehát azok a hozzátartozók, akiknek itt nyugszanak a szeretteik. Eljönnek ide is, a fák között megbúvó, ma már majdnem elfeledett temetőbe, hogy a holtakra emlékezzenek. Az egyik keresztfán 1968-as fel-iratot találok, azaz negyven éve még temetkeztek ide.

Korona Józsefnek vannak is erről emlékei. Meséli, gyerekkorában még háztól temetkeztek , az udvarban ravatalozták fel a halottat, onnan kísérték utolsó útjára, ide, a jutasi cselédtemetőbe . Mert az itt élők úgy emlegették ezt a helyet. 1959-ben itt helyezték végső (?) nyugalomra a nagymamáját is, de őt később exhumálták, átvitték a dózsavárosi temetőbe.

A halottak napján a jutasiak jó része ide járt ki. Akkor még fénybe és virágba borult ez a kis temető is - mélázik el. A sírok is jobban rendben voltak, azóta elhanyagoltabb, mióta - a hetvenes években - vandál orosz katonák feldúlták. Lánctalpassal bejöttek, forgolódtak, a síremlékeket céltáblának használták. Mutatja is a golyó ütötte nyomokat a kálvárián.

Lényegesen többet tud a sírkertről Wágner László, a Jutaspusztai Baráti Kör elnöke. A cselédtemetőbe a káptalani birtokon dolgozók temetkeztek, meg az intéző családja. Szerinte akkor kezdték egyre kevésbé használni, mikor katonai gyakorlótér, lőtér lett a területből. Mikor az oroszok kimentek, az itt élők összefogtak, és amennyire erejükből, tehetségükből tellett, kitisztították a temetőt, bozótot irtottak, ösvényeket murváztak. Bekeríteni nem tudták, mert talán sohasem volt lekerítve, maximum valami orgonabokorból álló sövény szegélyezte, de kipusztult az is. Aztán kezdett újra elfelejtődni, mert a temetkezés ma már egygenerációs történet . A szülők sírját még csak-csak gondozzuk, de a nagyszülőkét már alig.

Ennek ellenére az alakuló baráti kör a temető rendbe hozását is felvette a feladatai közé. Az élőmunkát természetesen biztosítják, a szükséges anyagköltségre szeretnének kisebb-nagyobb összegekhez jutni, például pályázati úton.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

A benyomás másodszorra is ugyanolyan erős, mint amikor először bukkantak elő a fák közül a félig már elkorhadt vagy még jó állapotban lévő fejfák, a ledőlt vagy még álló síremlékek. Böngészem a dátumokat, az elhunytak többségét az 1900-as évek elején, közepén helyezték itt végső nyugalomra. Egy ledőlt kálváriakereszten az 1896-os vagy 1898-as évszámot vélem kisilabizálni. Valószínűleg ekkor állították a keresztet, tehát ekkor már bizonyosan használták a sírkertet - konstatálom. Aztán azt keresem, vajon kit temethettek itt el utoljára. Megkönnyíti a dolgom, hogy néhány sírt kitisztítottak, virágokkal díszítettek. Még élnek tehát azok a hozzátartozók, akiknek itt nyugszanak a szeretteik. Eljönnek ide is, a fák között megbúvó, ma már majdnem elfeledett temetőbe, hogy a holtakra emlékezzenek. Az egyik keresztfán 1968-as fel-iratot találok, azaz negyven éve még temetkeztek ide.

Korona Józsefnek vannak is erről emlékei. Meséli, gyerekkorában még háztól temetkeztek , az udvarban ravatalozták fel a halottat, onnan kísérték utolsó útjára, ide, a jutasi cselédtemetőbe . Mert az itt élők úgy emlegették ezt a helyet. 1959-ben itt helyezték végső (?) nyugalomra a nagymamáját is, de őt később exhumálták, átvitték a dózsavárosi temetőbe.

A halottak napján a jutasiak jó része ide járt ki. Akkor még fénybe és virágba borult ez a kis temető is - mélázik el. A sírok is jobban rendben voltak, azóta elhanyagoltabb, mióta - a hetvenes években - vandál orosz katonák feldúlták. Lánctalpassal bejöttek, forgolódtak, a síremlékeket céltáblának használták. Mutatja is a golyó ütötte nyomokat a kálvárián.

Lényegesen többet tud a sírkertről Wágner László, a Jutaspusztai Baráti Kör elnöke. A cselédtemetőbe a káptalani birtokon dolgozók temetkeztek, meg az intéző családja. Szerinte akkor kezdték egyre kevésbé használni, mikor katonai gyakorlótér, lőtér lett a területből. Mikor az oroszok kimentek, az itt élők összefogtak, és amennyire erejükből, tehetségükből tellett, kitisztították a temetőt, bozótot irtottak, ösvényeket murváztak. Bekeríteni nem tudták, mert talán sohasem volt lekerítve, maximum valami orgonabokorból álló sövény szegélyezte, de kipusztult az is. Aztán kezdett újra elfelejtődni, mert a temetkezés ma már egygenerációs történet . A szülők sírját még csak-csak gondozzuk, de a nagyszülőkét már alig.

Ennek ellenére az alakuló baráti kör a temető rendbe hozását is felvette a feladatai közé. Az élőmunkát természetesen biztosítják, a szükséges anyagköltségre szeretnének kisebb-nagyobb összegekhez jutni, például pályázati úton.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

Korona Józsefnek vannak is erről emlékei. Meséli, gyerekkorában még háztól temetkeztek , az udvarban ravatalozták fel a halottat, onnan kísérték utolsó útjára, ide, a jutasi cselédtemetőbe . Mert az itt élők úgy emlegették ezt a helyet. 1959-ben itt helyezték végső (?) nyugalomra a nagymamáját is, de őt később exhumálták, átvitték a dózsavárosi temetőbe.

A halottak napján a jutasiak jó része ide járt ki. Akkor még fénybe és virágba borult ez a kis temető is - mélázik el. A sírok is jobban rendben voltak, azóta elhanyagoltabb, mióta - a hetvenes években - vandál orosz katonák feldúlták. Lánctalpassal bejöttek, forgolódtak, a síremlékeket céltáblának használták. Mutatja is a golyó ütötte nyomokat a kálvárián.

Lényegesen többet tud a sírkertről Wágner László, a Jutaspusztai Baráti Kör elnöke. A cselédtemetőbe a káptalani birtokon dolgozók temetkeztek, meg az intéző családja. Szerinte akkor kezdték egyre kevésbé használni, mikor katonai gyakorlótér, lőtér lett a területből. Mikor az oroszok kimentek, az itt élők összefogtak, és amennyire erejükből, tehetségükből tellett, kitisztították a temetőt, bozótot irtottak, ösvényeket murváztak. Bekeríteni nem tudták, mert talán sohasem volt lekerítve, maximum valami orgonabokorból álló sövény szegélyezte, de kipusztult az is. Aztán kezdett újra elfelejtődni, mert a temetkezés ma már egygenerációs történet . A szülők sírját még csak-csak gondozzuk, de a nagyszülőkét már alig.

Ennek ellenére az alakuló baráti kör a temető rendbe hozását is felvette a feladatai közé. Az élőmunkát természetesen biztosítják, a szükséges anyagköltségre szeretnének kisebb-nagyobb összegekhez jutni, például pályázati úton.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

Korona Józsefnek vannak is erről emlékei. Meséli, gyerekkorában még háztól temetkeztek , az udvarban ravatalozták fel a halottat, onnan kísérték utolsó útjára, ide, a jutasi cselédtemetőbe . Mert az itt élők úgy emlegették ezt a helyet. 1959-ben itt helyezték végső (?) nyugalomra a nagymamáját is, de őt később exhumálták, átvitték a dózsavárosi temetőbe.

A halottak napján a jutasiak jó része ide járt ki. Akkor még fénybe és virágba borult ez a kis temető is - mélázik el. A sírok is jobban rendben voltak, azóta elhanyagoltabb, mióta - a hetvenes években - vandál orosz katonák feldúlták. Lánctalpassal bejöttek, forgolódtak, a síremlékeket céltáblának használták. Mutatja is a golyó ütötte nyomokat a kálvárián.

Lényegesen többet tud a sírkertről Wágner László, a Jutaspusztai Baráti Kör elnöke. A cselédtemetőbe a káptalani birtokon dolgozók temetkeztek, meg az intéző családja. Szerinte akkor kezdték egyre kevésbé használni, mikor katonai gyakorlótér, lőtér lett a területből. Mikor az oroszok kimentek, az itt élők összefogtak, és amennyire erejükből, tehetségükből tellett, kitisztították a temetőt, bozótot irtottak, ösvényeket murváztak. Bekeríteni nem tudták, mert talán sohasem volt lekerítve, maximum valami orgonabokorból álló sövény szegélyezte, de kipusztult az is. Aztán kezdett újra elfelejtődni, mert a temetkezés ma már egygenerációs történet . A szülők sírját még csak-csak gondozzuk, de a nagyszülőkét már alig.

Ennek ellenére az alakuló baráti kör a temető rendbe hozását is felvette a feladatai közé. Az élőmunkát természetesen biztosítják, a szükséges anyagköltségre szeretnének kisebb-nagyobb összegekhez jutni, például pályázati úton.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

A halottak napján a jutasiak jó része ide járt ki. Akkor még fénybe és virágba borult ez a kis temető is - mélázik el. A sírok is jobban rendben voltak, azóta elhanyagoltabb, mióta - a hetvenes években - vandál orosz katonák feldúlták. Lánctalpassal bejöttek, forgolódtak, a síremlékeket céltáblának használták. Mutatja is a golyó ütötte nyomokat a kálvárián.

Lényegesen többet tud a sírkertről Wágner László, a Jutaspusztai Baráti Kör elnöke. A cselédtemetőbe a káptalani birtokon dolgozók temetkeztek, meg az intéző családja. Szerinte akkor kezdték egyre kevésbé használni, mikor katonai gyakorlótér, lőtér lett a területből. Mikor az oroszok kimentek, az itt élők összefogtak, és amennyire erejükből, tehetségükből tellett, kitisztították a temetőt, bozótot irtottak, ösvényeket murváztak. Bekeríteni nem tudták, mert talán sohasem volt lekerítve, maximum valami orgonabokorból álló sövény szegélyezte, de kipusztult az is. Aztán kezdett újra elfelejtődni, mert a temetkezés ma már egygenerációs történet . A szülők sírját még csak-csak gondozzuk, de a nagyszülőkét már alig.

Ennek ellenére az alakuló baráti kör a temető rendbe hozását is felvette a feladatai közé. Az élőmunkát természetesen biztosítják, a szükséges anyagköltségre szeretnének kisebb-nagyobb összegekhez jutni, például pályázati úton.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

A halottak napján a jutasiak jó része ide járt ki. Akkor még fénybe és virágba borult ez a kis temető is - mélázik el. A sírok is jobban rendben voltak, azóta elhanyagoltabb, mióta - a hetvenes években - vandál orosz katonák feldúlták. Lánctalpassal bejöttek, forgolódtak, a síremlékeket céltáblának használták. Mutatja is a golyó ütötte nyomokat a kálvárián.

Lényegesen többet tud a sírkertről Wágner László, a Jutaspusztai Baráti Kör elnöke. A cselédtemetőbe a káptalani birtokon dolgozók temetkeztek, meg az intéző családja. Szerinte akkor kezdték egyre kevésbé használni, mikor katonai gyakorlótér, lőtér lett a területből. Mikor az oroszok kimentek, az itt élők összefogtak, és amennyire erejükből, tehetségükből tellett, kitisztították a temetőt, bozótot irtottak, ösvényeket murváztak. Bekeríteni nem tudták, mert talán sohasem volt lekerítve, maximum valami orgonabokorból álló sövény szegélyezte, de kipusztult az is. Aztán kezdett újra elfelejtődni, mert a temetkezés ma már egygenerációs történet . A szülők sírját még csak-csak gondozzuk, de a nagyszülőkét már alig.

Ennek ellenére az alakuló baráti kör a temető rendbe hozását is felvette a feladatai közé. Az élőmunkát természetesen biztosítják, a szükséges anyagköltségre szeretnének kisebb-nagyobb összegekhez jutni, például pályázati úton.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

Lényegesen többet tud a sírkertről Wágner László, a Jutaspusztai Baráti Kör elnöke. A cselédtemetőbe a káptalani birtokon dolgozók temetkeztek, meg az intéző családja. Szerinte akkor kezdték egyre kevésbé használni, mikor katonai gyakorlótér, lőtér lett a területből. Mikor az oroszok kimentek, az itt élők összefogtak, és amennyire erejükből, tehetségükből tellett, kitisztították a temetőt, bozótot irtottak, ösvényeket murváztak. Bekeríteni nem tudták, mert talán sohasem volt lekerítve, maximum valami orgonabokorból álló sövény szegélyezte, de kipusztult az is. Aztán kezdett újra elfelejtődni, mert a temetkezés ma már egygenerációs történet . A szülők sírját még csak-csak gondozzuk, de a nagyszülőkét már alig.

Ennek ellenére az alakuló baráti kör a temető rendbe hozását is felvette a feladatai közé. Az élőmunkát természetesen biztosítják, a szükséges anyagköltségre szeretnének kisebb-nagyobb összegekhez jutni, például pályázati úton.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

Lényegesen többet tud a sírkertről Wágner László, a Jutaspusztai Baráti Kör elnöke. A cselédtemetőbe a káptalani birtokon dolgozók temetkeztek, meg az intéző családja. Szerinte akkor kezdték egyre kevésbé használni, mikor katonai gyakorlótér, lőtér lett a területből. Mikor az oroszok kimentek, az itt élők összefogtak, és amennyire erejükből, tehetségükből tellett, kitisztították a temetőt, bozótot irtottak, ösvényeket murváztak. Bekeríteni nem tudták, mert talán sohasem volt lekerítve, maximum valami orgonabokorból álló sövény szegélyezte, de kipusztult az is. Aztán kezdett újra elfelejtődni, mert a temetkezés ma már egygenerációs történet . A szülők sírját még csak-csak gondozzuk, de a nagyszülőkét már alig.

Ennek ellenére az alakuló baráti kör a temető rendbe hozását is felvette a feladatai közé. Az élőmunkát természetesen biztosítják, a szükséges anyagköltségre szeretnének kisebb-nagyobb összegekhez jutni, például pályázati úton.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

Ennek ellenére az alakuló baráti kör a temető rendbe hozását is felvette a feladatai közé. Az élőmunkát természetesen biztosítják, a szükséges anyagköltségre szeretnének kisebb-nagyobb összegekhez jutni, például pályázati úton.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

Ennek ellenére az alakuló baráti kör a temető rendbe hozását is felvette a feladatai közé. Az élőmunkát természetesen biztosítják, a szükséges anyagköltségre szeretnének kisebb-nagyobb összegekhez jutni, például pályázati úton.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

A képviselői keretéből készséggel juttat erre a célra pár tízezer forintot Mihalovics Péter, a lakóterület önkormányzati képviselője - ígérte.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

Arra, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak e téren, Tóth Jánostól, a Közüzemi Zrt. temetőgondnokától kértünk választ. Az igazi meglepetéssel ő szolgált: amikor 1997-ben a cégük megalakult, az alapító okiratban hét temető szerepelt, de a Jutaspuszta melletti nem volt köztük! Csak az idén, mikor az önkormányzati tulajdonú cégeket összevonták, derült ki, hogy a földhivatali nyilvántartás szerint itt létezik egy temető, mégpedig önkormányzati területen. Egy földhivatali térkép alapján a műszaki igazgatóval együtt elkezdték keresni, és legalább annyira megdöbbentek, mint e sorok írója, mikor szinte az erdő közepén megtalálták. Semmiféle hivatalos iratról nem tud, amelyben említenék. Így azt sem tudja, mikor létesült, lezártnak minősül-e már vagy nem. Ha igen, akkor az önkormányzat meg is szüntetheti, de ha nem, törvényi kötelezettségek lépnek életbe, odavezető utat, kerítést kell építeni, biztosítani a vízvételi lehetőséget, a szemét elszállítását. Mindez viszont egyelőre nyitott kérdés - zárja le kételyekkel tele a beszélgetést.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

A halottak, a hajdani jutasi cselédek mit sem tudnak arról, hogy temetőjüket hivatalosan elfeledték, majd újra felfedezték. Békében pihennek a földben, melyet talán hajdan maguk választottak végső nyughelyül, és amely fölött éppen úgy zúg a bakonyi erdő, mint az ő életükben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!