Hírek

2008.01.04. 03:28

Versenyben Feriheggyel

Veszprém, Szentkirályszabadja (vdp) - Fél éven belül elkészül a két érintett település rendezési terve, majd ezt követően legkésőbb két éven belül beindul Szentkirályszabadján a légi forgalom.

Varga Domokos Péter

Erről a repülőteret megvásárló BudaWest Airport Holding Zrt. nevében Kárpáti Zoltán, a cég igazgatósági tagja tájékoztatta a Naplót. Megtudtuk tőle, a reptér felépítésének feltétele, hogy Veszprém és Szentkirályszabadja módosítsa településrendezési tervét. (A dokumentumban szerepeltetni kell a repülőtérre vonatkozó speciális előírásokat.) Így 2010 az első időpont, amikor Veszprémből közvetlen repülőjárat indul Londonba, Párizsba, Frankfurtba, a szezonban pedig Horvátországba és Görögországba.

A Veszprém-szentkirályszabadjai repülőtér hasznosítása olyan fázishoz ért, amikor egy profi légiipari szakember bevonásával a fejlesztés egy újabb szakaszba léphet - fogalmazott Kárpáti Zoltán. Januártól az ország egyik legelismertebb repülésügyi szakemberével bővül a BudaWest Airport csapata. Nemes Ervin fejlesztési vezetőként koordinálja majd a repülőtér tervezési munkálatait, valamint felméri a légitársaságok műszaki igényeit és megkezdi velük a tárgyalá- sokat. A szakember elsősorban a low cost, azaz a fapados légitársaságokban lát lehetőséget a Veszprém-szentkirályszabadjai repülőtér fejlesztése kapcsán. Úgy véli, a reptér valós alternatíva Ferihegy 1-gyel szemben, emellett komolyan számol a cargo-logisztikai fejlesztésekkel is.

Nemes Ervin öt évig a KLM Holland Királyi Légitársaság magyarországi értékesítési igazgatója volt, majd egy évig vezette a Malév magyarországi értékesítését. Ezt követően másfél évig a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, az elmúlt közel két évben pedig a debreceni reptér tanácsadójaként szerzett érdemeket.A szakember

elsősorban fapados légitársaságokban lát lehetőséget Szentkirályszabadján

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik