Hírek

2008.04.29. 02:29

Átrajzolnák az ellátórendszert

Várpalota - Átalakítaná idősgondozó és szociális ellátórendszerét a város. Az új struktúrát racionalizálással és milliárdos be-ruházással szeretné elérni. A tervek megvalósításához egymilliárd forintos uniós forrásra, politikai konszenzusra van szükség.

Fröhlich András

Többe kerül, ezért bizonytalanabb a másik pillér, a szociális ellátórendszer átalakítása. Az jelenleg a passzív segélyezésre épít, holott itt is a foglalkoztatási lehetőségek szélesítése lenne a cél - mondja Katona Csaba. A klienseket vissza kell vezetni a munka világába - ebben a segélyezés néha éppenséggel kontraproduktív -, tehát mentális felkészítésekre, tanfolyamokra volna szükség. Sőt olyan foglalkoztatókra, melyek termékei a piacon is megjelennek, ezzel sikerélményt és anyagi bevételt adva embernek, rendszernek egyaránt. Ennek kialakítása azonban drága műfaj, többek között ezért kistérségi összefogással érdemes megvaló- sítani, az egyeztetések megkezdődtek. Az új szisztéma alfája és ómegája, hogy valóban lefedje a helyi társadalmat, kapcsolatot találjon a rászorulókkal. Ezért az egyik első lépés lesz a kistérségben már működő jelzőrendszerek összehangolása. További fontos része az átalakításnak, hogy a várpalotai hét telephelyet egyetlen központba vonnák össze, ezáltal racionálisabb lehet a működés. Itt kapna otthont a fogyatékosok napközije, a családsegítő, a jelzőrendszeres házi segítőszolgálat, valamint a támogatószolgálat. De születnének új tevékenységek, például szenvedélybetegek és hajléktalanok nappali foglalkoztatója, és egy manufaktúra, mely már a piacra termelne. Ezen a területen nagyszerű együttműködési lehetőségeket lát az alpolgármester mind a kistérség településeivel, mind vállalkozásaival, civil szervezeteivel. Pétfürdőn például a Kolping Egyesület lehet partner, egy ottani felnőttképzési központban. Berhida pedig a romafoglalkoztatás terén szerzett tapasztalatokat, ezért itt is születne egy ötven embert foglalkoztató manufaktúra. Ezt a tevékenységi körök széles spektruma és a kézi munka jellemezné. Például népi iparművészeti termékeket, használati tárgyakat készíthetnének a bekerülők, elektronikai hulladékok újrahasznosításában, kertészeti munkában, virágkötésben vehetnének részt, de több szolgáltatást - takarítást, adatbevitelt - is említ az alpolgármester. Az eddigi, hasonló tanfolyamok után a kliensek nem tudtak elhelyezkedni, friss tudásuk nem hasznosult. De ha létezne ez a védett vállalkozás, továbbá egy bolthálózat, mely az értékesítést végezné, a helyzet azonnal megváltozna. Az alpolgármester fontosnak tartja megjegyezni, mindez nem álmodozás, hasonlók Ausztriában, Német-országban stabilan működnek, és itt is teljesülhet a cél, vagyis, hogy az érintettek visszataláljanak a munka világába. Ebben számíthatnak a székesfehérvári regionális képzési központra, mely versenyképes tudást adó tanfolyamokkal állna melléjük. Persze az is kell, hogy a vállalkozói szférából szintén legyenek partnerek, melyek felszívják az újdonsült munkavállalókat. Katona Csaba hangsúlyozza, ez a rendszer, mely sok tekintetben a már meglévő elemeket rendezi új konstrukcióba, illeszkedik a 2007-es szociális törvény céljaihoz, forrásokkal azonban egyelőre nem rendelkezik. Márpedig az infrastrukturális és eszközfejlesztésre mintegy egymilliárd forintra lenne szükség. Ekkora összegre reálisan csak kiemelt projektként megszerzett támogatással van esély, ahhoz viszont széles körű támogatás, politikai konszenzus kell.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!