Hírek

2008.04.29. 02:28

Csapdában vergődő falvak

Balatonederics - Intézményfinanszírozás és pályázati úton elérhető fejlesztési források. Németh József balatonedericsi polgármester szerint mindkét területen csapdában vergődnek ma a kistelepülések.

Töreki László

A polgármester szerint a művészeti oktatás is vakvágánynak bizonyult ilyen szempontból.

- Különböző alapítványok művészeti oktatás címen 2-300 kilométer távolságból szervezik az oktatást az elérhető normatív támogatások megszerzésének reményében. A kényszerhelyzetben lévő falvaknak most kell szembesülniük azzal, hogy ezek az alapítványok benyújtják mégis a számláikat, hiszen ők sem képesek kigazdálkodni saját fenntartásukat az állami pénzekből. Mindezek mellett vajon utánaszámolt-e valaki, hogy a jelenlegi finanszírozás mellett hány tanulónak kellene lenni egy osztályban? - teszi fel a kérdést Németh József. - A 38-40-es osztálylétszámok esetében is ugyan-ilyen nehéz helyzetben lennénk, hiszen akkor már a kötelező csoportbontások miatt újabb pedagógusokat kellene alkalmaznunk, akiknek bére és járulékai ugyanabba a cipőbe kényszerítenének, amiben voltunk - fogalmazott.

A polgármester jelenleg a megpályázható fejlesztési forrásokhoz való hozzáférést is reménytelennek tartja települése számára.

- Iskolánk, körjegyzőségünk, háziorvosunk fenntartása a mai viszonyok között oly mértékben von el forrásokat a fejlesztésektől, hogy az utóbbi években a falu költségvetésének alig 3-5 százalékát, 4-6 millió forintot tudtunk ilyen célra fordítani. A pályázatokat sem nekünk írják. A kivéreztetett önkormányzatoknak 60 százalékos önrészt kellene biztosítani az egyébiránt valódi igényeinkre kiírt pályázati pénzek lehívásához. A Közép-dunántúli Operatív Programban turisztikai fejlesztésre 1,8 milliárd forrás áll rendelkezésre, amelynek egy része a strand-, vitorláskikötő-fejlesztésre szánt összeg. Pénzt 35 ilyen jellegű projektre adnak. A legkisebb projekt 50 milliós lehet. Ehhez 30 milliós önrészt várnak, sikeres pályázat esetén adnak 20 milliót. A kisebb forrásigényű pályázatoknak e körülmények között nincs létjogosultsága. Holott a valódi cél a kis Balaton-par-ti települések felzárkóztatása lenne az egységes színvonal érdekében. A ruhát ma sem ránk szabják - fogalmazta meg a kicsik sérelmeit Balatonederics polgármestere.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!