Hírek

2008.04.28. 02:28

Figyelmeztetnek a veszélyekre

Veszprém (ma) - A Csabrendek-Nagytárkánypuszta-Darvastó térségben előfordult földbeszakadások veszélyeiről és az intézkedésekről hallgatott meg a minap tájékoztatót a megyei védelmi bizottság a megyeházán.

Mátételki András

Kovacsics Árpád, a Bakonyi Bauxitbánya Kft. ügyvezető igazgatója elöljáró- ban ismertette a nyirádi tér- ség bauxitbányászatának történetét. Hangsúlyozta, 40 négyzetkilométeres területről 24 millió tonna bauxitot ter- meltek ki - a bányászkodást 1989-ben szüntették meg. Ezt követően a vágatok megtel- tek karsztvízzel: a felettük lévő réteget eláztatták, aminek következtében behorpadt, illetve beszakadt a föld. Ezeket a másodlagos mozgásokat az is befolyásolta, hogy milyen felszíni vizek húzódtak meg ezeken a területeken. Az elmúlt években több helyen voltak beszakadások. Az egyik legjelentősebb a darvastói volt tavaly április 22-én, amikor a szociális foglalkoztató közelében lévő tónál közel 500 köbméter földet szippantott be a mély. (Ebben az időben tűnt el egy gondozott, akit azóta sem találtak meg.) A másik jelentős esemény Nagytárkánypusztánál történt ez év február 4-én: egy tíz négyzetméteres terület dugóként süllyedt negyven méter mélybe.Az igazgató kiemelte: a veszélyes területeket bekerítik, táblákat helyeznek ki, de ezeket sokszor ellopják. Szinte napi kapcsolatot tartanak az önkormányzatokkal, szakemberekkel, intézmények vezetőivel, s rendszeresen tájékoztatják a lakosságot is, hogy mely vidéket kerüljék el. Havonta végeznek méréseket, hogy a lakott területeken nehogy bármilyen szerencsétlenség bekövetkezzen. Júni- us végére várják a miskolci egyetem vizsgálati eredményeit, amiből majd arra tudnak következtetni, hogy földmozgáskor milyen intézkedésekre lesz szükség a jövőben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!