Hírek

2009.02.16. 03:29

A család az alapélményünk

<b>Veszprém</b> - Magyarországon minden második házasság válással végződik. Tudjuk, változott a társadalom, változtak a szerepek és mások lettek az együttélés elvárásai is. Ha nincs közös gyerek, a válás viszonylag problémátlan, ha van, akkor a hatása többnyire egy életre szól. De miként élik meg a szülők különköltözését a gyerekek? - kérdeztük Bálint Bánk klinikai gyermekpszichológust.

Martinovics Tibor

- A válás mindenképpen trauma. A kudarc elismerése. Egy döntés, amit a szülők hoznak meg. Saját szempontjaik vezérlik elhatározásukat, hivatkozzanak bármire is, a gyerek pedig mindennek az elszenvedője. 

Számára egy gyötrelmes élménysorozat mindez, hiszen mire kimondják a válást, addigra a család sok mindenen túl van, a folyamatnak elkerülhetetlenül részese lett a gyerek.

- Mit mond a pszichológia, miben sérül a gyermek?

- Elveszti a biztonságérzetét, olyan gondolatok foglalkoztatják, amelyek normális esetben sokkal később, a felnőtté váláskor jelentkeznek csak. Hogyan alakul a jövő? Mi lesz velem? Mi a szerepem? Ezek a szorongást okozó kérdések mind felmerülhetnek. 

Tárgyvesztést is elszenved, az elköltöző szülővel gyengül a kapcsolata. A lojalitás problémájával is meg kell küzdenie: állást kell foglalnia, melyik szülőhöz húz inkább, szabad-e örömmel mennie vagy éppen hazajönnie az elköltözött szülőtől, mit és mennyit mondhat az apának az anyáról és fordítva. 

Ezek mind a helyzetből fakadó dilemmák, amelyeket persze lehet jelentősen csökkenteni. De az együtt élő családban is gyakran elhangzó ártatlan kérdésnek - kit szeretsz jobban? - itt súlyos tétje lesz, mint sok minden másnak. 

Egy sokkal érzékenyebb, sérülékenyebb viszonyrendszer áll fel, amelyben a gyereknek meg kell tanulnia lavírozni.

- Azzal azért egyetért, hogy mindennek ellenére van úgy, hogy jobb inkább elválni? 

- Kétségtelenül, elromolhat egy kapcsolat annyira, amelyben a szülők csak pusztítják egymást és magukat. Ilyenkor önvédelmi reakció lehet a válás. Az a gyermeknek is érdeke, hogy a szülei ne menjenek testileg-lelkileg tönkre. 

Szerencsés esetben a válási krízisből - hasonlóan más válsághelyzetekhez - tanulhat, fejlődhet az ember, és az újabb párkapcsolatát már okosabban alakíthatja. 

A válást azonban semmilyen pozitív változás meg nem történtté tenni nem tudja. Tetézi a bajt, hogy a válás - mint egyfajta megoldási módszer - mintává lesz a gyermek számára.

- Igen, de azért akad még néhány más ok a válásokra.

- Megszűnt a korábban tapasztalható óriási társadalmi nyomás: elválni szégyen. Másrészt régebben a házasságnak nem volt kritériuma a szerelem, ezért aztán sok esetben nem volt minek elmúlnia, nem keletkezett egy nagy érzelmi űr a házastársak között. 

Ráadásul a nők megerősödtek a társadalmon belül, ami egyfelől örvendetes változás, de ezzel több konfliktusforrás keletkezett a családokban, több mindent kell tisztázni, nincsenek kész szereposztások.

- Megoszlanak a vélemények arról, hogy a gyermeket melyik életszakaszában érinti súlyosabban a család felbomlása. Ön mit gondol?

- A válás mindenképp veszteséggel jár, még akkor is, ha már felnőttként éljük meg a szülők szakítását, de az kétségtelen, vannak különbségek. A személyiségfejlődés szempontjából az a kevésbé rossz, ha a gyermek idősebb korában következik be a család szétválása. 

Igaz, az érettebb személyiség könnyebben lázad és szembesíteni tudja a szülőt a döntésével, ami elég sok konfliktussal járhat. 

Ha a gyermek kicsi, akkor az édesapától való elszakadás nagyobb károsodást okozhat, viszont egy jó nevelőapa megjelenése a családban könnyebben kompenzálhatja a kapcsolati veszteséget. 

A kisgyermekek ugyanakkor gyakran erős bűntudatot éreznek, azt gondolják: miattuk váltak el a szülők. Ebben az omnipotens fantáziában az a remény is megjelenik, hogy ha én rontottam el, majd én helyre is hozhatom. 

Így a kisgyermekek hosszú-hosszú ideig azon munkálkodnak, hogy a szüleiket újra összehozzák, annál is inkább, mert a család egy axióma, egy alapélmény mindannyiunk számára.

- Bomlott a család, új helyzet, új szerepek.

- Igen, a válással megváltozik a szülők szerepe. Aki elhagyja a családot, annak sokkal kockázatosabb lesz felvállalni és megőrizni a szülői kontroll felelősségét, hiszen a találkozások itt ünnepnapokká válnak, amit a számonkéréssel nem akar elrontani. 

Ez nagy csapda. A gyermeket nevelőnek pedig mindkét szülői mintának meg kellene felelnie egy személyben, ami nem könnyű. Az anyák tévesen gyakran döntéshelyzetbe hozzák a gyereküket, aki akár az apaszerepet is átvállalhatja, főleg, ha vannak kisebb testvérek. 

Tájékoztatni minden változásról kell a gyere-keket, a véleményüket is ki lehet kérni, de dönteni nem dönthetnek. Sem arról, hogy akarnak-e éppen menni a távol lévő szülőhöz láthatásra vagy sem, odaköltözhet-e hozzájuk az anya élettársa vagy sem. 

Ez nem az ő kompetenciájuk, a szülői felügyeletet meg kell tartani. Szülő és gyermeke nem lehetnek barátok, meg kell őrizni az aszimmetrikus kapcsolatot egymás között.

- A széthullott családok életét, a gyermekláthatásokat jelenleg egy nem túl árnyalt, meglehetősen sematikus és elnagyolt jogrendszer szabályozza. Ön mit emelne ki, mire figyeljenek oda az elvált szülők?

- A gyereknek feltétlenül tudnia kell, melyik az otthona és hol van vendégségben, az egy hét itt, egy hét ott, az rossz megoldás. A távol lévő szülő legyen megbízható a kapcsolattartásban, legyen jelen a gyerek életében. 

Fontos, hogy a gyerekek lássák: elvált szüleik tartják a kapcsolatot, legalább a gyereket érintő kérdésekben beszélnek egymással, képesek szót érteni. Szeretetük ne csak a gyerek felé irányuljon, egyfajta megbecsülést tanúsítaniuk kell egykori házastársuk felé is. 

És még egyszer hangsúlyozom: ne hozzák a gyereket döntési helyzetbe.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget