A Tito-jelenség - Harminc éve halt meg az ex-Jugoszlávia örökös elnöke

Szarajevói fiatalok körében valóságos Tito-mánia alakult ki napjainkra az 1990-es évek balkáni háborúi után, egyesületekbe tömörülve megünnepelnek minden, az egykori elnökhöz fűződő dátumot. Az átlagemberek többsége nosztalgiával emlegeti a titói évtizedeket, amikor külföldi hitelekből jólétben és biztonságban éltek a mai állapotokhoz képest. Ne feledjük, Tito és Jugoszlávia fénykora egybeesett az európai gazdasági fellendüléssel, amely az ötvenes évektől a nyolcvanas évek közepéig tartott.

Amikor Zselimir Zsilnik újvidéki rendező filmet forgatott 1993-ban, Tito másodszor is a szerbek között címmel és az elnöknek beöltözött, tökéletesen maszkírozott színész megjelent a belgrádi vasútállomás előtti téren, a járókelők közrefogták és őszintén elkezdtek neki panaszkodni, hogy milyen rosszul mennek a dolgok, amióta meghalt.

Történészek ugyanakkor nem győzik hangsúlyozni, hogy bár volt bátorsága szakítani Sztálinnal, ő maga is kommunista diktátor volt, akinek esze ágában sem volt szabad választásokon megméretni magát, politikai ellenfeleit kíméletlenül félreállította, az áldozatok sírjainak feltárása napjainkig nem ért véget. Életműve, - a jugoszláv nemzetek és nemzetiségek testvériség-egysége, az önigazgatás és az el nem kötelezettség -  halálával kártyavárként omlott össze a nacionalisták keze alatt és háborúba torkollott. Kiderült, hogy a balkáni népek a Tito által kiporciózott és vasszigorral betartatott testvériség-egység helyett inkább nemzetállamokban akarnak élni.