Hírek

2010.05.19. 13:41

Kerámakiállítás Pápateszéren

Pápateszér - Az elmúlt pénteken Petrás Mária keramikusművész, népdalénekes munkáiból nyílt kiállítás Pápateszéren a polgármesteri hivatal házasságkötő termében.

Palkovicsné Vass Ibolya

A program a helyi katolikus templomban kezdődött, ahol a Fatimai engesztelő nap keretében a művésznő Mária-dalokat adott elő. Majd az ünneplő közösség átvonult a polgármesteri hivatalba a kiállítás ünnepélyes megnyitójára.

Szalczer György polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a település mindig örömmel fogadja azokat a programokat, rendezvényeket, kezdeményezéseket, melyek a hétköznapok nehézségeit feledtetik, és mindenki számára szellemi táplálék.

Őt követve Döbrentei Kornél író, költő nyitotta meg a kiállítást, méltatva a művésznő munkásságát. Kiemelte, hogy Petrás Mária munkái hitet, erőt, szeretetet sugároznak.

Petrás Mária megköszönte a meghívást és örömét fejezte ki, hogy a program a templomban kezdődött, hiszen életének mindig fontos helyszíne a templom és az ünneplés. Köszönetképpen két népdallal és egy gregorián dallal jutalmazta az érdeklődő közönséget.

A vallási és egyházi témájú kerámiaművek május 28-ig tekinthetők meg a pápateszéri polgármesteri hivatal nyitvatartási idejében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!