Hírek

2010.10.07. 17:33

Védelmi bizottság: minden területen elkezdődött a mentesítés

Devecser - Minden területen elkezdődött a kármentesítés, a munkálatok pedig már sokkal szervezettebben zajlanak, mint az előző napokban - mondta Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei védelmi bizottság elnöke a testület ülése után csütörtökön az MTI-nek.

MTI

Tájékoztatása szerint a szükséges gépeket, eszközöket sikerült beszerezni, így a belterületeken négy napon belül végeznek a kármentesítéssel. A vörösiszappal szennyezett külterületeken érintett csaknem 1000 hektárnyi talaj mentesítéséhez péntekre kapnak szakértői jelentéseket. Hangsúlyozta: sok olyan terület van, amelyre kerekes járművel nem lehet eljutni, csak repülővel. A hatósági engedélyek és a szakértői vélemények birtokában a védelmi bizottság holnap hoz döntést, hogy milyen anyagokkal és eszközökkel kezdődhet meg a területek helyreállítása, semlegesítése.

Lasztovicza Jenő arról is beszámolt, hogy a közművek nagy részét már helyreállították, Devecser mélyebben fekvő részén dolgoznak a gázszolgáltatók szakemberei, ahol a konvektorokat a bekerült iszaptól kell megtisztítani. A polgármesterek tájékoztatása szerint a százezer forintos gyorssegélyt Kolontáron mindenki fel tudta venni, és Devecserben is megkapta a lakosok egy része.

A védelmi bizottság döntése alapján a kármentesítés minél hatékonyabb és gyorsabb végrehajtása érdekében lezárták a Kolontárról Devecserre vezető utat. A munkálatok idejére lezárták továbbá Devecserben a Hunyadi, Szent Imre, Batthyány és Móricz Zsigmond utcát. A lezárt útszakaszokra csak a kármentesítésben résztvevő munkagépek, a hatóságok autói, valamint az ott lakók hajthatnak be.

A kármentesítés nagy erőkkel folyik az iszapáradat sújtotta területeken. A katasztrófavédelem és a polgári védelem munkatársai házról házra járják a kárt szenvedett ingatlanokat, összegyűjtik és elszállítják az iszapot, a szennyezett, illetve megrongálódott ingóságokat. A kármentesítésben résztvevők számítanak a házak lakóinak segítségére is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!