2010.11.29. 10:02
Görbicz nem utazik a női kézilabda Eb-re
Győr/Budapest - Súlyos ujjsérülés miatt Görbicz Anita nem utazik a jövő kedden kezdődő, dán-norvég közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságra.
A világklasszis irányító bal kezének hüvelykujjában szakadt el a szalag a vasárnapi, ukránok elleni felkészülési mérkőzésen, és emiatt már hétfőn műteni kell.
Szikra-Mezey Csaba, a válogatott fizioterapeutája az MTI-nek elmondta: a győri orvosi stáb azért döntött a műtét mellett, mert ha erre csak az Eb után kerülne sor, akkor plasztikázni kellene a sérült testrészt.
Mátéfi Eszter szövetség kapitány együttese kedden folytatja a munkát Tatán, a szakvezető a győri játékmester kidőlése miatt még nem jelöli ki az utazó 16-os keretet, így 17-en készülnek az edzőtáborban.
A magyarok az Eb lillehammeri csoportjában december 7-én a szlovénokkal, 8-án a franciákkal, 10-én pedig a társrendező, olimpiai bajnok norvégokkal találkoznak, a kvartettből az első három válogatott jut a középdöntőbe.