Hírek

2011.03.08. 18:16

Vékonyabb lesz majd a boríték?

Megyei körkép - Egyes kormánytisztviselők többet, a többség azonban kevesebb fizetést vehet kézhez. Mindez az illetménykiegészítés rendezésének a következménye.

Tremmer Tamás

A megalakult kormányhivatalok dolgozói januártól jelentős jövedelemcsökkenést szenvedtek el, a bércsökkenés megállítása érdekében valamit sürgősen tenni kell. Lesz olyan, aki a havi fizetésének mindössze a 20-25 százalékát kapja kézhez márciusban. A falugazdászokat, az állatorvosokat és többi köztisztviselőt nem szabad ilyen méltatlan helyzetbe hozni, tette szóvá mindezt a parlament plenáris ülésén Gőgös Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő.

A kormánymegbízottak számára a területi integráció végrehajtása során vált ismertté, hogy a január 1-jétől hivatalban lévő kormánymegbízottak feladata, hogy az irányításuk alá tartozó kormányhivatalok egységes, jogszerű működését biztosítsák, egyebek mellett gondoskodjanak arról, hogy a kormányhivatalokba integrált szervek által foglalkoztatott kormánytisztviselők illetményezése megfeleljen a törvényi kereteknek. A bérezési rendszer felülvizsgálata során kiderült, hogy a kormányhivatalok egyes jogelőd szervezeteinél az illetménykiegészítések egy részét jogellenesen állapították meg, például egyes dolgozók a törvényi 10 százalékos helyett 35 százalékos illetménykiegészítést kaptak, mondta válaszában dr. Szabó Erika.

A közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár hozzátette, a kormánymegbízottak most a törvénynek megfelelő módon rendezték a helyzetet. Ez az intézkedés mintegy háromezer ember esetében eredményezte az illetménykiegészítés csökkenését. Ezzel egyidejűleg azonban - a kormányhivatalok kialakításával - az integrált szerveknél dolgozó kormánytisztviselők többségének (körülbelül 20 ezer embernek) nem csökkent az illetménye, sőt 15 ezer dolgozónak öt százalékkal emelkedett az illetménykiegészítése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!