Hírek

2011.05.06. 06:43

Mindenhol marad a képviselő-testület

Sümeg - Az összes településen lesz polgármester és képviselő-testület, de minden más totálisan átalakul - derült ki Tállai András szavaiból egy csütörtöki fórumon.

Győrffy Árpád

A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége (KÖSZ) közgyűlésén ismertette az átalakítás tervezett irányait. Mint többször is hangsúlyozta, jelenleg még a kormány által meg nem erősített tervekről van szó. Sok olyan pont is szerepel a koncepcióban, amit a különböző tárcák, illetve politikai szereplők is vitatnak.
 
Sok más mellett abban egyetértés van, hogy újra  kell szabályozni az önkormányzati és állami feladatokat. Az államnak a közoktatásban az eddiginél lényegesen nagyobb feladatot kell vállalni, ennek elemeként minden pedagógus állami alkalmazott lesz az óvodától a középiskoláig. Az egészségügyi alap-  és járóbeteg-ellátás lényegében nem változik, csak az orvosi ügyeletet szervezik másképp. A legnagyobb átalakítás az államigazgatási és hatósági ügyeknél, valamint a tűzoltóságnál lesz, ezek tisztán állami kézre kerülnek. Ugyanakkor  a szociális ellátás javarészt marad az önkormányzatoknál. Tisztán önkormányzati feladat lesz a jövőben is több más mellett a településüzemeltetés, -fejlesztés, -rendezés, a helyi közmunkák szervezése, mondta az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik