2011.09.20. 19:49
Példa lehet az adakozásra
Balatonfüred – Jelentős vállalkozói támogatással felújították az arácsi városrészben működő Kerekerdő óvodát.
Mint a keddi avatóünnepségen elhangzott, a 10,5 millió forintos költségből 7,25 millió forintot a német Sennebogen család tulajdonában lévő TLC Kft., 3,25 millió forintot pedig az önkormányzat adott. Felújították az öltözőszekrényeket és a teljes udvart, új fürdőszobát, sportszobát alakítottak ki, kültéri játékokat és 60 összecsukható ágyat vásároltak.
Dr. Bóka István polgármester elmondta, hogy korábban uniós pályázat segítségével szerették volna megújítani az óvodát, de nem nyertek támogatást. Így örömmel fogadták a TLC Kft. kezdeményezését a közös munkára. A támogatást biztosító cég tulajdonosa, Walter Sennebogen szerint az óvoda felújítása igazi példa arra, hogy az összefogás milyen fantasztikus eredményt hozhat.
Michael Seiferling külön is köszönetet mondott a segítőknek, köztük a szomszédos Széchényi szakközépiskola parképítő szakos diákjainak, akik az udvar parkosítását, kialakítását végezték el tanáruk, Fehér Richárd vezetésével háromhetes ingyenes munkával.
A TLC Kft. ügyvezetője úgy vélte, cégük sikerességéhez kellenek az ilyen beruházások is. Abban bízik, hogy adományuk más vállalatokat is hasonló támogatásra ösztönöz majd. Az ünnepség zárásaként leleplezték a TLC Kft.-t 15 éve megalapító német vállalkozó, a közelmúltban elhunyt Erich Sennebogen emléktábláját.