Hírek

2012.01.26. 07:18

Borbál Vince napján

Balatonkenese - Harmadszor szervezte meg a hétvégén Vince-napi borbálját és partiját megyénk legfiatalabb borrendje,a Kelet-Balatoni Borrend az egyik tóparti hotelban.

Varga Ibolya

A bált ezúttal is, már harmadszor,  dr. Terts András, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a régi társaságok közül is kevés ilyen aktív van. Sokan nem  büszkélkedhetnek például olyan nagyszabású programmal, mint a tavaly először Akarattyán  megszervezett Ízek,  borok, legendák fesztivál.  A bál díszvendége Mihalovics Dóra, Magyarország borkirálynője volt, akit éppen egy évvel korábban a  borrend Vince-napi bálján koronázott meg Győrfi Károly alapító elnök-nagymester.



A borkirálynőt elkísérte  egyik udvarhölgye és két másik borkirálynő.  A szokásokhoz híven borapródokat is avattak, Koczor Gyula, Ujj Mészáros Dezső, Keresztes Jánosné, Presinsky Gabriel,  Kupecek Ján, Tóth Tibor, Rózsáné Huszti Andrea, Bóta Györgyi, Fazekas Gyula, Zsuppán István felelt meg a próbatételeknek. Győrfi Károly szerint, aki apróddá fogadta őket, egy-két év múlva már borlovagok lehetnek. Kolti Helga színművésznő adott igen jól szerkesztett műsort, amit  Tóth Éva és Leblanc Győző  operettdalai követtek és ugyancsak nagy sikert arattak.  A tánchoz a zenét az egyik teremben a Búgócsiga zenekar szolgáltatta, akik énekelni is akartak, azoknak Nádasi Elemér  tangóharmonikázott. A bál vasárnap hajnali fél hatkor ért véget. Tizenhat helyi és környékbeli szőlősgazda kínálta a harmincféle újborát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!